Emlékezés testvéremre

Hét hosszú év telt el,
mióta tested pihen.
Vártuk a nagy csodát,
elvesztettük a csatát.
Tekinteted még kísér
álmaimban visszatérsz.
Ezerszer elsirattalak,
könnyeimmel áztattalak.
Néha a hangodat hallom,
saját hangomban.
Kezeidet látom sokszor
mozdulataimban.
Itt vagy szokásaimban,
elrejtőzve emlékeimben.
Játszok a gondolattal,
rosszat álmodtam.
A valóság arcul csap,
a fájdalom marad.
Lelkemnek nagy sebe,
soha nem forr be.
Ott van a lélek bugyraiban,
üvegbe zárt buborékban.
Együtt élek én veled,
érzem láthatatlan kezed.
Szíved, a szívembe van,
új találkahely.
Elrejtett az emlékezés,
lelked, lelkemmel beszél.

Kozma Barnáné
Author: Kozma Barnáné

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet. Különösen szerettem a mesék világát, az állatokat és a természetet. Az Irodalmi Rádió alkotótáborához 2016-ban csatlakoztam, amelynek közösségében jól érzem magam. Pályázataikon, sikeresen  szerepeltem, nyolc antológiájukban jelentek meg írásaim. Három versemet Karády István zeneszerző zenésített meg. Történelmi novellám bekerült az Országút Társulat „ Akiket Isten kihívott csatára” című antológiájába. Verseim  megjelentek a Montázsmagazin, Titera-Tura Kiadó,MANE, Raszter Kiadó, Tollforgatók E könyv, Szülőföldem, Mesél a Napló, Gold Pen Irodalmi Kör antológiáiban. A VII. Benedek Elek nemzetközi meseíró pályázat döntőjébe jutottam. Szerbiai Pannon RTV meghívására , Magyarországról egyedüli meghívottként vettem részt az „ Itthon vagy” pályázat díjazottjaként. Szlogenemet egy hónapig minden nap, többször bejátszották. Közel 300 versem vár kiadásra, nem sokára befejezem első történelmi regényemet. Nemrég a festészettel is barátkozom, ahol szintén megmutatkozik a természet szeretete.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Prózák
Szász Terézia

Kígyóverem I. Edwardstown Az angol romantikus líra alapjai No. 1.   Lord Byron egy korhadt fatörzsön sütkérezett a lámpafényben, és a reggelire várt, amit nem

Teljes bejegyzés »

Fenséges hegyeim

Edit Szabó : Fenséges hegyeim A természet bőséggel adott szépet, hegyet-völgyet,mélységes tengereket az emberi nemnek,hogy benne éljen és észre vegye,mennyire kellemes. Az ózondús tiszta lég

Teljes bejegyzés »

Az élet partján

Dolgos napokba fakuló éjek, Ide álmodtak csodált remények, S élet partján kóválygok, szegénynek. Töretlen törni, mégis, most vétek.   Riadt csendje kísért a magyarnak. Tettre

Teljes bejegyzés »

A lépcsőházban

Beck Brigitta: A lépcsőházban Már megint a színes fények, Már megint a pesti este Nem tudom, miért gondolok, Már megint Budapestre. Szürkés-sárga lépcsőházban, Fehérre festett

Teljes bejegyzés »

Négyágú csillag

Négyágú csillag Délelőtt tizenegy óra lehetett. A két óriási templom körül, a többi csoporttól elkülönülve öt ember tevékenykedett. Messziről úgy nézett ki, mintha csak piszmognának,

Teljes bejegyzés »

Mellékes körülmény

Mellékes körülmény Jancsi és Panni fiatal házasok voltak. Még alig múltak el a mézeshetek, amikor baj történt. Leengedett a hűtőszekrény. Panni azonnal ifjú férjét ugrasztotta

Teljes bejegyzés »