Igaz szó

Ha igaz a szó az ihletben,
Ajándék lehet az életben,
Leírva azt a vers soraiba,
Onnan visszavonhatatlan.
A gondolat mindig szabad,
Néha széles szárnyakat ad,
Csak a szavakban mérhető,
Lágyan, óvatosan terelhető.
Tiszták legyenek a szavak,
Mint a legszebb fogadalmak,
Nem ítélkezni senki felett,
Mellettünk csak rend lehet.
Itt mindig önmagunkat adni,
Mindenkitől szintén elvárni,
Örömöt szerezni másoknak,
Mert hozzád visszatalálnak.
Örülni a mások sikerének,
Mintha a sajátod lennének,
Felismerni a hamis szót,
Eldobni mint semmire valót.

Kozma Barnáné
Author: Kozma Barnáné

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet. Különösen szerettem a mesék világát, az állatokat és a természetet. Az Irodalmi Rádió alkotótáborához 2016-ban csatlakoztam, amelynek közösségében jól érzem magam. Pályázataikon, sikeresen  szerepeltem, nyolc antológiájukban jelentek meg írásaim. Három versemet Karády István zeneszerző zenésített meg. Történelmi novellám bekerült az Országút Társulat „ Akiket Isten kihívott csatára” című antológiájába. Verseim  megjelentek a Montázsmagazin, Titera-Tura Kiadó,MANE, Raszter Kiadó, Tollforgatók E könyv, Szülőföldem, Mesél a Napló, Gold Pen Irodalmi Kör antológiáiban. A VII. Benedek Elek nemzetközi meseíró pályázat döntőjébe jutottam. Szerbiai Pannon RTV meghívására , Magyarországról egyedüli meghívottként vettem részt az „ Itthon vagy” pályázat díjazottjaként. Szlogenemet egy hónapig minden nap, többször bejátszották. Közel 300 versem vár kiadásra, nem sokára befejezem első történelmi regényemet. Nemrég a festészettel is barátkozom, ahol szintén megmutatkozik a természet szeretete.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Égbolt

Égbolt: mikor kék, s mikor szürke, Néha olyan, akár egy ürge, Ki ugrál, és folyton lármázik, S az egész Föld fölött pásztázik. Égbolt: mikor csend,

Teljes bejegyzés »

Kelt bukta

Már akkor elhatároztam, hogy sütök neki, amikor híre jött, hogy a bátyját megoperálták a szomszéd város kórházában. Szegény Papa! Izgult is a testvéréért, de az

Teljes bejegyzés »

Szereposztás

Enikő éppen színházi próbára sietett, amikor összefutott egykori osztálytársával, Áronnal. Legalább hat éve nem találkoztak, így kölcsönösen megörültek egymásnak. Szeretett volna beszélgetni a fiúval, de

Teljes bejegyzés »

Ha teknős lehetnék

Ha teknős módjára páncélt viselnék, az megvédene talán tőled is. Lassú léptekkel tovább araszolnék s megkeményíteném a szívem is.   Tudod, a teknősök sokáig élnek,

Teljes bejegyzés »