Tiszta szívű csintalanság

Szohner Gabriella: Tiszta szívű csintalanság

Nem vagyok rá büszke, de férfiasan be kell vallanom, hogy fiatalon, gyermekeim szülőjeként gyakran megtörtént, hogy tetteik átbillentettek engem azon a korláton, amit béketűrésnek hívnak. Hogy mi történt olyankor, hát azt bizony gyakran teszik még ma is a tányéromra.  Most, hogy már élvezem a nagyiság minden örömét, folytonosan azt bizonygatom a nyugalmukból kibillentett lányaimnak, hogy unokáim rosszaságában, ha van egyáltalán rosszaság, semmiféle hátsó szándék, rosszat akarás nincsen. Hiányzik belőle a bűn, az ármány, minden harag és bosszú.

-Nézz a szemébe! – mondogatom minden csínytevésnél. – Láttál már ilyen tiszta szívet tükröző gyermekszemeket?

S míg anya keresi az ártatlanságot, amit persze még nem lát, már cuppan is egy „nagyipuszi”. Probléma megoldva.

Hogy mi változik bennünk a múló évek alatt?  Összevegyítünk több évtizednyi tapasztalatot tisztes bölcsességgel, megfűszerezzük némi tudással, összekeverjük, megkoronázzuk az elengedés képességével, felhabosítjuk egy kis mosollyal, és már kész is a csodalötty, amivel unokáink minden csínytevését tisztára tudjuk mosni. Míg szüleik a „direkt csinálja” állapotában tipródnak, mi tudjuk, hogy picinyke unokáink nem is tudják mi a rossz, meg azt sem tudják, miből lesz a rossz.

Én sem tudtam, amikor néhány éves koromban egyetlen apró csintalan tettemmel, nevezetesen azzal, hogy eldugtam az egyik mosogatórongyot, úgy összeveszejtettem két nagynénémet, hogy napokig nem szóltak egymáshoz, pedig békülésük érdekében az egész család szorgalmasan foglalatoskodott.

Abban a réges-régi időben mi egy udvaron laktunk a nagyszüleimmel és anyukám két húgával. Azon a tavaszi napon anyukám kisebb húgát, Erzsit, Mama parancsolta a mosogató vájlinghoz, apukám húgát, Évát pedig, aki Pestről látogatott hozzánk, anyukám kérte meg az akkor még cseppet sem könnyű mosogatásra. Ma már elképzelhetetlen, ahogyan akkoriban az ételtől maszatos edényeket tisztára varázsoltak. Vidéken laktunk, állataink is voltak, a mosogatás első fázisa a meleg vizes öblítés volt, szóda nélkül, ebből az igazán nem gusztusos löttyből készült később a malacok moslékja. Aztán következett a szódás, zsíroldásos mosogatás, majd az öblítés, végül a törölgetés. Így kerültek a tiszta edények a szekrénybe. Mosogató szivacs akkor még a világon sem volt, de nem is tudták volna megvenni szegényes fizetésükből a szüleink. Jobb híján elhasználódott törlőruhákat apróztak fel, így lettek a rongyok, amivel mosogatni kellett.  A mosogatás után ezeket gondosan kimosták, és nálunk legalábbis, az udvari szárítókötélen, egy kevésbé látszatos helyen száradtak, nehogy büdössé, penészessé váljanak.

A két lánynak ezt a többszörös és gyötrelmes műveletet kellett végrehajtania, Erzsinek az ő konyhájukban, Évának meg a miénkben. Mindketten tizenévesek voltak még, mégis fényévnyi távolság volt kettejük között. Erzsi, aki itthon, vidéken nőtt fel, még copfban hordta a haját, hírből sem tudta mi az, az alsószoknya, a széles színes öv, a rövid, tupírozott, fiús frizura. Éva, a pesti lány tudatában volt mindennek. Erzsi lógott rajta, mint egy aszott pióca, mindent meg akart tudni, magába szívni, ami a nagyvárosban történik. Éva moziba járt, már kerülgették a fiúk, sok olyan tapasztalata volt, ami Erzsit izgatta, és Erzsi mindent tudni akart. Nem siettek hát a mosogatással, sok megbeszélnivalójuk akadt.  Összeültek a sarokban, és jó hosszú ideig susmusoltak. Én apró lánykaként bolygó módjára kerengtem körülöttük, próbáltam közéjük férkőzni, de hiába, minduntalan elhessegettek onnan, avatatlan gyerekfüleknek nem való volt belehallgatni a komolykodó lányok dolgaiba. Nagyon is jól tudtam, hogy mosogatniuk kellene, minden módon igyekeztem is felhívni erre a figyelmüket. Még kicsit meg is fenyegettem őket:

-Ha mama hazajön, kikapsz Erzsi! Így nem leszel készen, majd meglátod!- szóltam.

Sokat nem értem el vele, Erzsi a vállát húzogatta, Éva füle botját se mozdította.

-Majd mindjárt megyünk – mondták végül.

-Ugye segíthetek mosogatni? – kérdeztem nagyon kíváncsian. Teljes öt éves mivoltomban meg voltam győződve arról, hogy én már képes vagyok erre, elég nagy vagyok hozzá.

Lazán arrébb tessékeltek, figyelembe se vették, hogy én csak jót akarok, segíteni valamelyiküknek, nyilván annak, aki engedékenyebb, vagy aki rosszabbul járhat, ha mama, vagy anyu megérkezik, és nincs kész a kiadott munka. Nem hagytam ám hamar abba a próbálkozást, én is szerettem a vízben tapicskolni, bár a zsíros mosogatás részét szívesen rájuk hagytam volna. Ott csimpaszkodtam hol egyikükön, hol másikjukon a mosogatási akaratommal. Akaratban viszont náluk sem volt hiány, kitoloncoltak az udvarra, keressek magamnak valami játékot, hintázzak, vagy másszak fára, vagy csináljak amit akarok. Őket meg hagyjam már végre békén.

– Jól van na! – hátráltam kifelé. Beláttam, hogy szép szóval bizony nem megyek semmire. Kerestem én játékot magamnak, de hogy azok ott benn ketten egy követ fújtak, engem meg kizártak a csapatból, igazán nem esett jól. Folyton felötlött bennem a vágy a mosogatás után, úgy lüktetett, mint a térdemen egy frissen esett horzsolás.

– Valamilyen cselhez kell folyamodnom – mormoltam. A gondolattól elszállt a fájdalmam, a kicselezés módján járt az eszem.

Aztán hogy, hogy nem, megláttam a kötélen száradó mosogató rongyokat. Tudtam  is  mit teszek. Amikor majd a két lány már mindent kibeszélt magából és hozzáfognak végre a munkájukhoz, én akkor jövök, és mint mosogatórongy tulajdonos, és mosogatni fogok. Nem hagyom, hogy kitoloncoljanak a tál mellől! Lesz nekem saját mosogatórongyom! Az ötlet nagyon tetszett, lekínlódtam a ruhát a szárítóról, ügyesen behajtogattam a mackó felsőm ujjába, át a hónaljamon, eloszlatva szépen, észre ne vegyék a bentiek. Amíg ezzel fáradoztam, és még ezután is, a lányok tovább sugdolóztak.

-Nekem van időm! – gondoltam.

Valamilyen játékba kezdtem, aztán olyan mélyen belefeledkeztem, nem is törődtem már semmiféle mosogatással, sem a kirekesztésemmel. Hallottam ugyan egyre emeltebb hangú szóváltást odabentről, kitaláltam, hogy a nénéim veszekednek, keresnek valamit, és egymást okolják. Én már nem törődtem velük. A lányok végül megoldották a kapott feladatot, nem is tudtam hogyan, mert miután mindkettő tüzet fújt a másikra, még annyira sem törődtek velem, mint azelőtt. Délutánra egyikük az egyik sarokban, másikjuk a másikban gubbasztott. Amikor anyukám hazajött a munkából, Éva keservesen panaszkodott Erzsire, aki valamilyen tettével úgy felbosszantotta, hogy ő most azonnal csomagol, és hazamegy Pestre. Anyukám próbálta jobb belátásra bírni Évát, aztán Erzsit is, hogy béküljenek. Még a nagyi is csatlakozott, a lányok azonban makacsul kitartottak haragjuk mellett.

-Miért ilyen mérgesek?- kérdeztem anyutól.

Anyu nem árulta el az okokat, mama se, ott maradtam tudatlanul.

Este, a fürdésnél anyu vetkőztetett. Már az első ruhadarab, a felsőrész levetésénél nagy meglepetés érte. Egy semmihez sem hasonlítható, egy kupacban lévő rongycsomó huppant a földre csúfondárosan.

-Hát ez meg micsoda? – kérdezte meglepetten.

Egy ideig még én is csak bámultam. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy ez bizony nem más, mint a délelőtt eldugott mosogatórongy, amivel nekem kicsit öncélú, de nemes szándékom volt. Nevethetnékem támadt, úgy nevettem, még a könnyem is kicsordult. Aztán anyu is kacagott, főleg, amikor azt is elmeséltem, milyen okból dugtam el. Akkor este a fürdés hosszúra nyúlt, újra és újra, hosszú nevetés törte meg a harag csendjét.

-Ha-ha de mulatságos! – szólt a konyhaasztal mellől a még mindig fortyogó Éva.

Nekünk anyuval ezen a morcosságon is kuncogni kellett. Aztán mama is gurult a nevetéstől, még később meg már mindenki. Csak a két lány savanyodott egész este, meg még néhány napig.

Az eset oly régen történt, a pici lányból időközben nagyivá váltam. Emlékezetem most is azt súgja egy fikarcnyi rosszindulat sem volt bennem akkor. Engem csakis jóindulat és segítőkészség ösztönzött, a pancsolás szeretete, és az, hogy valami fontosat tegyek. Csupa ártatlan, galamblelkű gyermeki sajátosság, még akkor is, ha azt a picike furfangot hozzáadom. Honnan is tudhattam volna, hogy a kristálytiszta lelkületem ellenére ekkora galibát okozok. A két tanti már nem emlékszik az esetre, de nekem mindig eszembe jut, amikor unokáim „rémtetteinek” foltocskáit törölgetem.

Azt viszont végképp nem értem, miért nem jutott ez a történet akkor az eszembe, amikor a lányaim voltak aprócskák?

 

 

 

Szohner Gabriella
Author: Szohner Gabriella

Szohner Gabriella az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban születtem 1955-ben. Itt tanultam, itt dolgoztam, jelenleg is itt élek. Öt éve kezdtem papírra vetni tapasztalataimat, gondolataimat, érzéseimet. 2015-ben jelent meg első elbeszélés kötetem „Tépett kendők” címmel. A megjelenés után különböző országos pályázatokra küldtem novelláimat, ezekkel rangos helyezéseket értem el a neves irodalmi társaságok kiírásain. Mára már 19 különböző, színvonalas antológiában olvashatók a történeteim. Novelláimat elsőként az Irodalmi Rádió fogadta és értékelte, a családias közösségnek 2016. óta vagyok a tagja. Tanulmányaim befejezése óta folyamatosan az emberekkel foglalkoztam, általuk és velük éltem meg örömöket, bánatokat, sikereket és veszteségeket. Láttam őket örülni, szeretni, láttam szenvedni és meghalni. A hosszú évek során gyűjtögettem össze mindazokat a tapasztalásokat, amit a novelláimban megfogalmazok. Hiszem, hogy egy-egy történet megjelenítésével segíthetek másoknak, netán követendő példát is mutathatok. Embertársaim lélekápolása az én folytonos motivációm. Az írás mellett nagyon szeretek kézimunkázni, kertészkedni, utazni, olvasni. Szívesen tanulok, és fedezek fel új dolgokat. Írói jelmondatomnak egy Fekete István idézetet választottam: „ Én is csak a szavakkal játszom, amelyek mögött talán ott van a valóság, amiről szintén nem lehet tudni, hogy micsoda.”

Megosztás
Megosztás

8 válasz

  1. Nagyon jó! Vissza hoztad a gyerekévek felhőtlen hsngulatát! Köszi Gabi!

  2. Jól megmosolyogtam a kis csínytevésedet! Gratulálok az eredményedhez és további sikereket kívánok!

  3. Nagyon kedves és szórakoztató történet. Így gyereknapon meg méginkább , hisz minden benne van a gyereklélek tisztaságából
    Szerethetőségéből. Gratulálok sok szeretettel!❤❣
    .

Hozzászólás a(z) Szohner Gabriella bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

49 − = 44

Rózsa Iván: Messze még…

Rózsa Iván: Messze még… Új név ajtódon? De még erőd teljében, Messze még talán… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom Olvadó a szív: Agg szentimentalizmus? Bölcsek nyugalma… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Örök tavasz

Rózsa Iván: Örök tavasz Elszállt ifjúság: Hol van már, tavalyi hó? Már rég elolvadt… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Cseresznyefa alatt

Rózsa Iván: Cseresznyefa alatt Fellázad a szél, Öreg szamuráj mereng: Hószirom hull rá. Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Csatt!

Rózsa Iván: Csatt! Csettintek egyet: Így szállt el hatvanöt év… Mennyi marad még? Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »