Érzések rejteke

Elbújok a lelkem
lombja közé,
ágai eltakarják
érzésem rejtekét.

Szívem nyugalmát
megtalálom,
sötétben a lámpást
meggyújtom.

Meggyógyul sok
emlékem,
szépen reagálnak
sejtjeim.

Memóriámból törlöm
a rossz fájlt.
a valóságot tisztán
látom már.

Fehérre mosom a
gondolataim.
a béke szigetét
megtalálom.

Kozma Barnáné
Author: Kozma Barnáné

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet. Különösen szerettem a mesék világát, az állatokat és a természetet. Az Irodalmi Rádió alkotótáborához 2016-ban csatlakoztam, amelynek közösségében jól érzem magam. Pályázataikon, sikeresen  szerepeltem, nyolc antológiájukban jelentek meg írásaim. Három versemet Karády István zeneszerző zenésített meg. Történelmi novellám bekerült az Országút Társulat „ Akiket Isten kihívott csatára” című antológiájába. Verseim  megjelentek a Montázsmagazin, Titera-Tura Kiadó,MANE, Raszter Kiadó, Tollforgatók E könyv, Szülőföldem, Mesél a Napló, Gold Pen Irodalmi Kör antológiáiban. A VII. Benedek Elek nemzetközi meseíró pályázat döntőjébe jutottam. Szerbiai Pannon RTV meghívására , Magyarországról egyedüli meghívottként vettem részt az „ Itthon vagy” pályázat díjazottjaként. Szlogenemet egy hónapig minden nap, többször bejátszották. Közel 300 versem vár kiadásra, nem sokára befejezem első történelmi regényemet. Nemrég a festészettel is barátkozom, ahol szintén megmutatkozik a természet szeretete.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aki Mikulás akart lenni

Klári és férje, József december hatodikán ünneplik a házassági évfordulójukat. Amikor az emberek megtudják, mindig kíváncsiak, miért ezt a napot választották, Klári pedig minden alkalommal

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Hóesés

Cikáznak a hópelyhek.  Széltáncot járnak.  Hozzásimulva a földhöz,  Szép álmot kívánnak.    Szállingóznak a pelyhek,  Életre keltve a tájat.  Megérintik a lelket.  Beszövik a fákat. 

Teljes bejegyzés »

Advent…

Szent András nap után Adventre készülünk. Örökzöld fenyőből koszorút készítünk.   Feldíszítjük szépen gyönyörű ékesre. Gyertyákat rakunk rá rózsaszínt és lilát.   A négy vasárnapon

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Tavasz

Soha ilyen friss nem volt még a reggel!  Harrmatcsöppek csillognak az ébredező kertben.  Napsugarak hatolnak sejtelmesen tova-  Boldogság csörgedezik, madarak dalolnak.    Valami vibrál a levegőben

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Novemberi haikuk

Rózsa Iván: Novemberi haikuk (Nyolc haikum) Minden hülye tud Lózungot pufogtatni, S így hülyíteni… Mindenkire vár A nem ismert tartomány: Nincsen visszaút… Nemcsak Black Friday:

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Állatkert-világ

Rózsa Iván: Állatkert-világ Normális? Az irrealitás megvalósulása a fantáziában is realitás: valósággá vált valaki agyában. „Égtájak között” Marx tanainak épkézláb részeiből jobban tanultak Nyugaton, ahol

Teljes bejegyzés »