inden ősszel, amikor beérett a szilva, lekvár főzéshez készülődött a család.
Egész napos munka volt, a ledarált szilvából, csak hosszú főzés után, este lett a nagy üstben lekvár.
Különös hangulata volt a főzésnek, főleg késő délután, amikor már sűrűsödni kezdett és az est beálltával a tücskök is ciripeltek a bokrokon, különös zenét szolgáltattak. A finom illat messze szállt a levegőbe.
Kisiskolás létemre, én minden lekvár főzésnél jelen voltam, egyetlen egyet sem hagytam ki. Csakhogy azon a napon, nekem iskolába kellett mennem. Nagyon bántott, hogy nem lehetek jelen.
A tanítási órán nem tudtam figyelni, tanítóm Magdi néni kedves szavára sem. Gondolataim mindig otthon jártak, nagyon szerettem volna üldögélni a nagy üst mellett, meg a tücsök hegedűje is nagyon érdekelt. Egyre türelmetlenebb lettem, pillanatok alatt eldöntöttem, hogy most beteg leszek, ha törik, ha szakad!
Szünetben szóltam Magdi néninek, hogy rosszul érzem magam, nagyon fáj a hasam. Kezét rátette a homlokomra, hogy nem e vagyok lázas, már össze is szedte a holmimat és a táskámba rakta, kísérőt is adott mellém, hogy ne cipeljem a táskámat ilyen betegen. .A lányok közül Ibolyát kérte meg, hogy hazáig kísérjen.
Hozta is egész úton a táskámat, én meg szépen lassan ballagtam meg megállva a nagy fájdalomtól.
Amikor a kapunkhoz értünk, átadta a táskámat, láttam, hogy sajnál engem. Bevonszoltam magam, láttam amint elmegy, még ki is néztem utána, hogy biztosra menjek, nehogy visszaforduljon valamiért.
Innentől nem játszottam tovább a szerepemet, szüleimnek azt mondtam, hogy hamarabb vége a tanításnak, mert értekezlet van a tanítóknak.
Szüleim még örültek is neki, legalább itthon vagyok a lekvár főzésnél. Gyorsan átöltöztem, már a lekváros üst mellett helyet is foglaltam. Vártam az estét, amikor már készre fő a lekvár, egy nagy pokrócba burkolóztam, mert hűvös volt már az este. Megszólaltak a tücskök is,talán most meglátom a hegedűtöket, gondoltam magamban, melyben minden évben csak reménykedtem, de soha nem lett belőle semmi. Pedig úgy szerettem volna megszámlálni a tücsökhegedű húrjainak számát.
Boldog voltam, lekváros kenyér vacsorámhoz kaptam tücsökzenét. Mire üvegekbe került a finom lekvár, bizony már nagyon késő lett, de lefekvés előtt azért bevallottam szüleimnek, mi rosszat követtem el a mai napon.
Tudtam, hogy úgy is kiderül a turpisságom és azt nagyon szégyelltem volna.
Megkönnyebbültem, megfogadtam, hogy többet ilyet nem teszek, nem színészkedek, mert ha egyszer igazából fájni fog a hasam senki sem hiszi majd el nekem!
A következő években szüleim, a lekvár főzését mindig arra a napra időzítették, amikor nem volt tanítás az iskolában!
Author: Kozma Barnáné
Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok, három éve írok verseket, novellákat és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet. Különösen szerettem a mesék világát, az állatokat és a természetet. Az Irodalmi Rádió alkotótáborához 2016-ban csatlakoztam, amelynek közösségében jól érzem magam. Pályázataikon, sikeresen szerepeltem, nyolc antológiájukban jelentek meg írásaim. Három versemet Karády István zeneszerző zenésített meg. Történelmi novellám bekerült az Országút Társulat „ Akiket Isten kihívott csatára” című antológiájába. Verseim megjelentek a Montázsmagazin, Titera-Tura Kiadó,MANE, Raszter Kiadó, Tollforgatók E könyv, Szülőföldem, Mesél a Napló, Gold Pen Irodalmi Kör antológiáiban. A VII. Benedek Elek nemzetközi meseíró pályázat döntőjébe jutottam. Szerbiai Pannon RTV meghívására , Magyarországról egyedüli meghívottként vettem részt az „ Itthon vagy” pályázat díjazottjaként. Szlogenemet egy hónapig minden nap, többször bejátszották. Közel 300 versem vár kiadásra, nem sokára befejezem első történelmi regényemet. Nemrég a festészettel is barátkozom, ahol szintén megmutatkozik a természet szeretete.
