Lassan ereszkedett le rám a kormos sötétség.
A Napot két kézzel erősen tolta maga mögé.
Magányosan ültem a kopott kerti széken.
Csillagokat néztem, ahogy gyúlnak ki az égen.
Nem hallottam semmit, csak az üres csendet.
Csak annyit, hogy egy szúnyog sóhajtott egyet.
Lóbáztam a lábam, és nagyokat pislogtam.
Kezem karba tettem, s néha elbambultam.
Ragyogott magasan az égi lámpások fénye.
A fekete égnek mintha szőnyege lenne!
Megtörte a halálos csendet az idő múlása.
Megijesztett egyszer egy kutya vakkantása.
A hőség tikkasztó volt, fülledt a levegő.
Ez a békés nyugalom annyira felemelő!
Sorra gyúltak fel az út menti lámpák.
Izgatottan várták a Nap lenyugvását.
Én meg csak ott ültem a kopott, kerti széken.
Mennyi szépség rejlik az esti sötétségben!
Eddig a sok csodát észre sem vettem.
Pedig gyakran üldögéltem itt a kertben.
Kuruttyolni kezdett a békahadsereg.
A közeli tónál biztos valamit ünnepeltek!
Egy nyúl ugrándozott el a széles úttesten.
Mit keres egy nyúl itt? Hangosan kérdeztem.
Biztos szabadságra vágyott a kis szentem!
Teljes díszben pompázott az óriás Hold.
Körülötte vörös tüzek! De szép is volt!
Lehűlt a levegő, kicsit rázott a hideg.
Be kéne már mennem! De nem is sietek!
Jó volt üldögélni a kopott, kerti széken.
Elmélkedni kezdtem néhány szép emléken.
De jó is volt régen! Mikor fiatalka voltam!
Észre sem vettem akkor, hogy az égen Hold van!
Olyan volt az élet, mint egy pille madártoll.
Könnyű és szép! Ment minden magától!
Ahogy múltak az évek, egyre nehezebb lett.
Csak akkor fedeztem fel megannyi szépséget!
Mert akkor a szívem táncot járt magától.
Szemem mosolygott, daloltam a boldogságtól.
Ma már szegény szívemet a bú takarja rég.
Mint udvaromon a sötét a szagos berkenyét.
Hold fénye az arcomat lágyan simogatta.
Könnyű szellő a homokot a szemembe fújta.
Biztos azért hullott egy könnycsepp a térdemre,
És nem azért, mert felvillant a kedves nevetése.
Elmúlt a jó idő! Kicsit fáztam. Későre járhatott.
Pihenni tértem, mint egy macska, ki épp jóllakott.
Felálltam, és ott hagytam a kerti székem.
Bekísért a sötét, jó éjt kívánt szépen!
Most már aludnom kellett, hogy a holnap reggelén
a Nappal ébredjek mosolyogva, könnyedén!
Author: Kapusi Edit
Kapusi Edit az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Kapusi Edit.1968. július 28-án születtem Debrecenben. Itt is élek már több mint 30 éve. Két nagy fiam van. Az idősebbik fiam Máté, ő 29 éves, és ugyan azon a napon született, mint én. A másik gyerekem 21 éves. Az ő neve Soma.Saját vállalkozásba kezdtem, mellette pedig sok egyéb dologgal is foglalkozok. Nagy kihívás megfelelni és megállni becsületesen a helyem mint anya és dolgozó nő. Néha úgy érzem, nem is fog menni. De mindig kapok valahonnan egy lökést, egy kis energiát, amitől megint minden vissza áll a normális kerékvágásba. Egy darabig. Viszont az életszeretetemet, a jóságos világba vetett hitemet, azt nem tudja elrontani senki és semmi! Hitvallásom szerint, csak az tud élni, aki élni tud! Mindent kipróbálok, mindent meg akarok tapasztalni és folyamatosan tanulok. Szeretném, ha az engem körül vevő embereknek is át tudnám adni mindazt, amit már átéltem és megtapasztaltam. Azért, hogy ezáltal ők is érdemesnek tartsák magukat arra, hogy az életnél nincs nagyobb kincs a világon! A versírással már kamasz koromban megpróbálkoztam, kisebb-nagyobb sikerekkel. Egyik versem meg is jelent hajdanán a Debreceni Napló napilapban. Időnként, ha valami nagy trauma ér vagy épp nagy öröm, elfog a vágy, hogy le is írjam,...
