Angyalok gyermeke

Szohner Gabriella:  Angyalok gyermeke

Nagy szegénység köszöntött a fiatal családra azon a tavaszon. Alig egy éve esküdtek örök hűséget egymásnak, a nászúton Márti teherbe esett, mire pedig megérkezett az újabb tavasz, a kiságyban egy tejföl szőke hajú, kék szemű kisleány nyitogatta ártatlan szemecskéit. Minden spórolt pénzüket a szükséges kelengyére költötték. Akkor már csak a férje fizetése mellett az ő gyes-es forintocskái maradtak, ami bizony csak a megélhetésre volt elegendő. Még az volt a szerencséjük, hogy fedél volt a fejük felett, Józsi szüleinél laktak, itt kaptak egy szobát. Itt élt még a nagypapa is, Márti anyósának édesapja. A négy generáció jól belakta a házat. A konyha és fürdőszoba közös használatban maradt, egy fedél alatt éltek, azzal a szülői kikötéssel, hogy szigorúan külön háztartásban kell lenniük. Így Márti sütött, főzött saját maguknak, vezette kettőjük, majd hármójuk háztartását. Minden nehézség ellenére jól összhangba tudták terelni a mindennapokat, ha akadtak is apróbb súrlódások, hamar túlestek rajta.

Odakünn rügybe borultak a barkafák, szirmaikat bontogatták a jácintok, húsos zöld levelüket hizlalták a tulipánok. Tavaszi illatokat hoztak a böjti szelek, ünnep közeledett, húsvét ünnepe. Mártit nagyon bántotta, hogy nem tudják méltó módon megünnepelni, úgy, mint régen, otthon, a szülőháznál. Kiszámított költségvetésükből nem futotta ajándékokra, locsolókra, vendégségre.

A húsvét vallásos része a fiatalasszonyt kevésbé foglalkoztatta, otthonról nem hozott ilyen gyökereket. Anyósék sem voltak templomba járó emberek, ezért is volt olyan furcsa a fiatalasszonynak, amikor a pici születése után néhány héttel anyósa azzal a kéréssel, vagy inkább követeléssel állt elé, hogy a pici lányt meg kell keresztelni.

-A gyermeket minél hamarabb Istennek kell adni – mondta anyós-mama.

A fiatalasszony először azt hitte vicces kedvében van ez az asszony, de azt is gondolta, tán ő van egy másik bolygón.

-Még el sem felejtettem Józsi hülyeségét, tessék engem hagyni ezzel! – válaszolt türelmetlenül Márti.

Józsi ugyanis, öntörvényűen eldöntötte, hogy belép a pártba, mert szerinte, neki a mozgalomban van a helye. Márti akkor tiltakozni sem tudott, bénította a tudat, mert eszébe jutottak olvasmányai a válogatott kínzásokról, a kommunisták családjait érő inzultusokról, zsarolásokról. Akkor úgy gondolta, gyerekestül belehal a kínba. Úgy kúszott elméjébe a rettegés, ahogyan a nagyvadak settenkednek áldozataik felé. Mi lesz, ha megváltozik a rendszer? Mi lesz, ha Józsit is, meg őket is börtönbe hurcolják, és esetleg meg is kínozzák? Miért olyan jó kommunistának lenni? Megannyi kérdést tett fel a férjének, remegő hangon, idegesen.

-Itt nem változik mag a rendszer, nyugodj meg! – békítgette Józsi.

Márti rettegése ellenére néhány hét múlva már büszkén mutogatta a piros könyvecskéjét. Volt hát Józsinak szép piros tagsági könyve, Mártinak folyton visszatérő gyomorgörcse, anyukának pedig lett komoly terve, hogy a kicsit megkeresztelik, ha a fene fenét eszik is. Az első óhajtása után szorgalmasan, néhány napos szünetekkel jelezte, hogy áll éppen a dolog, amit tervez.

-Józsi nem fogja megtudni- mondta egy napon nyugtatóan.

– Már beszéltem a pappal – mondta máskor.

-Már tudom az időpontot! – lelkendezett a következő alkalomkor.

Márti előbb gyengéden, majd egyre elszántabban tiltakozott, mindhiába. Folyamatosan ugyanazt a rémületet érezte, amit néhány hónapja, amikor Józsi jelentette be a saját döntését.

-Mindent elvesznek tőlem!- kiabálta anyósa felé egy reggel, egészen kikelve magából. Itt senkit nem érdekel, hogy én mit gondolok! Az uram pártkatona lett, a gyerekemet meg Istennek adja a nagyanyja! Azt hiszik ez így teljesen rendben van? Térjenek már észre! Megbolondítnak egészen!

-Neked nem kell tudni róla- válaszolta csendesen az anyósa. – Csak készíts ruhát a gyereknek, amikor szólok, a többit majd elintézem. Ez a mi családunkban hagyomány.

– Anyukáék hagyománya a gyerek egész elkövetkező életét meghatározza! Ez azért komoly dolog!  Nem szerencsés a mai időkben kereszténynek lenni. Meg egyáltalán mi az, hogy nem kell tudnom róla, ha máris tudom?  Mitől kell jobban félnem mostantól? A párttól, aki nem tűri Istent, vagy az Istentől, akinek a hatalmát meg nem is ismerjük? Melyik ujjamat harapjam, ha mindkettő fáj?

Anyós-mamát cseppet sem izgatta Márti kiborulása. Nem is beszélt minderről attól kezdve, pláne nem Józsi otthonlétekor, tudta ő pontosan, mikor, mit szabad mondania. Egy vasárnap délelőtt, amikor Józsi dolgozott, anyós-mama ünneplő ruhát kért a babának, gondosan felöltöztette, kocsiba tette és indulni készült.

-Elviszem sétálni- mondta.

Márti nem hitt neki. A fiatalasszony érezte, most lesz az a szertartás, amivel az ő dédelgetett kincsét Isten kegyelmébe ajánlják, szentelt vizet öntenek a fejére, és ezzel egész életére isteni jegyet kap. A kislánya Istené lesz. Kifosztottnak érezte magát. Férje oldaláról a párt riogatta, a lánya oldaláról pedig a felfoghatatlan isteni hatalom. Rendszerek jönnek és mennek, ő meg mindkettőjüket elveszítheti. Záporoztak a könnyei, olyan vigasztalhatatlanul sírt, mint még sohasem azelőtt. A férje el is zavarja otthonról, ha megtudja. Nemsokára aztán megérkezett anyósa a picivel, aki a jó levegőtől álomba szenderedett. Márti csak nézte, nézte a gyermeket, vadul zakatoló szívvel valami másságot, valami változást keresett rajta. Nem látott semmit.

Mindennek jó néhány hete már. Márti megszokta a gondolatot, hogy a gyermekét angyalok karjaiba tette az anyósa. Nem is nagyon tehetett mást, az élet ment tovább. Ezekben a napokban sokkal inkább az izgatta, mivel lephetné meg saját családját, szüleit, akik elég messze laktak tőlük. Aztán valami kósza gondolat ütött szöget a fejébe, arra gondolt, hazautaznak pár órácskára, meglepik az ő szüleit. Este megbeszélte a férjével is, Józsinak is tetszett a gondolat.

-Felrakjuk a babakocsit a vonatra, és kiruccanunk egy kicsit – lelkendezett Márti. Ágica elég nagy már az utazáshoz, anyáéknak meg ajándék lesz. Más ajándékra most úgysem telik.

Miután egyeztették a tervüket az anyós-mamával, és ő sem volt ellene, Márti húsvét vasárnapján gyönyörűen felöltöztette a kicsit, büszkén tette a zárt kocsiba. Elindultak az állomás felé. Ebéd előtt meg is érkeztek a másik nagyihoz, ahol nagy volt az ámulat, mindenki örvendezett, régen látták egymást. Az idő hamar elszaladt, délután a fiatalok szedelőzködtek, hosszú búcsúzkodás után indultak visszafelé a vonathoz. Ugyanúgy tettek, mint odafelé. Az akkor még nem összecsukható, mély babakocsit felrakták a peronra, Ágica, a sétától mélyen elaludt. Márti szerette volna felvenni, és magához ölelni a kicsit, de Józsi megállította a mozdulatban.

-Ne keltsd fel! Olyan jól alszik. Nem lesz semmi baja, majd figyeljük!

Márti hallgatott a férjére, a kocsi a peronon maradt az alvó gyerekkel, ők beültek a fülkébe. Fáradtak voltak, csendben várakoztak az indulásra.

 

Uriel és Zadkiel arkangyalok egy felhőfodor szélén ücsörögtek, onnan figyelték a lenti nyüzsgő életet.

-Alig-alig van ünnep a szívükben. Látod? Én meg hogy elfáradtam!- szólt Uriel. Annyian jöttek-mentek ma, nem volt könnyű mindenkit szemmel tartani. Kár, hogy hideg a lelkük. Elmegyek egy kis frissítőért. Hozzak neked is Zadkiel?

-Kedves vagy Uriel, de én nem kérek, és ha jót akarsz, te se menj sehová. Nemsokára dolgod lesz.

-Ne már Zadkiel! Ki az a könnyelmű?

Zadkiel angyalszárnyával a vonat felé mutatott, amiben Mártiék várakoztak.

-Látod?- kérdezte Zadkiel. – Nézd! Kinn hagyták a gyereket a peronon. Kocsival együtt. A vonat már elindult. Az vagon ajtója nyitva. Nemsokára kanyarhoz ér a szerelvény. Uriel csinálj valamit, a babakocsi előre-hátra görög! Ó Uram!

-Szerinted észrevesznek bármiféle jelet?- kérdezte nyugtalanul Uriel.

-Az asszonykával próbálkozz, de siess, siess, mindjárt a kanyarba ér a vonat! Segítek Uriel, de igyekezz!

 

A kocsiban a fiatal pár egy nagy döccenésre lett figyelmes, a szerelvény lassan elindult. Márti, aki rezzenéstelenül ült a helyén, valami furcsa, ismeretlen nyugtalanságot érzett. Ahogy gyorsított a vonat, egyre inkább szorította a torkát, a gyomrát valami, bőrén,  milliónyi hangya apró lábainak mocorgását érezte, egész lénye egy fájó görcsbe rándult, gondolataiba bekúszott csöppnyi lánya, akit kinn hagytak a peronon.

-Behozom én Ágicát!- mondta a férjének, aki egykedvűen, egy szemrebbenéssel helyeselt.

Mártit belül nagyon sürgette valami. Gyorsan kilépett a peronra, karjaiba nyalábolta a takaróba csavart gyereket. Amint az üléshez visszaért, a vonat megérkezett a kanyarba, az egész szerelvény megdőlt. Márti a gyerekkel a karján belehuppant az ülésbe. Egy szempillantásnyi idő sem telt el, a házaspár egy babakocsit látott az ablakon át, amint az nagy ívben repült a levegőben, majd jó messzire zuhant egy elhanyagolt, elburjánzott patakpartra, többször is megpördülve a földre érkezése előtt. Az ő kocsijuk volt. Márti eszelősen szorította magához a csecsemőt, Józsi szája szólásra nyílt, de nem jött ki hang a torkán, csak bámulta a feleségét, aki iszonyattal, ijedten ölelte a közben felsíró lányát.

-Jézus ma feltámadt. Ő segített- mormolta Márti.

Nem volt egészen magánál, azt sem tudta, honnan érkeztek a kimondott szavak. Józsi fejéből kiszöktek a gondolatok, semmit nem értett az egészből, csak bámult a semmibe.

 

 

-Huh!- törölte le izzadt homlokát hófehér szárnyaival Uriel.

-Nem sok hiányzott!- pihegett Zadkiel. A kicsinyen rajta van az Úr jele! Az ő gyermeke. Az anyján is ott van. Csak nagyon halovány. Meg nagyon fél. Vigyázz rájuk, terelgesd őket Uriel!

-Már minden rendben van. Látom a jeleket Zadkiel. Ígérem, rajtuk tartom a szemem. Most viszont valóban ránk fér egy frissítő. Tudod mit? Ma ünnep van. Hozok kettőt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szohner Gabriella
Author: Szohner Gabriella

Szohner Gabriella az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban születtem 1955-ben. Itt tanultam, itt dolgoztam, jelenleg is itt élek. Öt éve kezdtem papírra vetni tapasztalataimat, gondolataimat, érzéseimet. 2015-ben jelent meg első elbeszélés kötetem „Tépett kendők” címmel.A megjelenés után különböző országos pályázatokra küldtem novelláimat, ezekkel rangos helyezéseket értem el a neves irodalmi társaságok kiírásain. Mára már 19 különböző, színvonalas antológiában olvashatók a történeteim.Novelláimat elsőként az Irodalmi Rádió fogadta és értékelte, a családias közösségnek 2016. óta vagyok a tagja.Tanulmányaim befejezése óta folyamatosan az emberekkel foglalkoztam, általuk és velük éltem meg örömöket, bánatokat, sikereket és veszteségeket. Láttam őket örülni, szeretni, láttam szenvedni és meghalni. A hosszú évek során gyűjtögettem össze mindazokat a tapasztalásokat, amit a novelláimban megfogalmazok. Hiszem, hogy egy-egy történet megjelenítésével segíthetek másoknak, netán követendő példát is mutathatok. Embertársaim lélekápolása az én folytonos motivációm. Az írás mellett nagyon szeretek kézimunkázni, kertészkedni, utazni, olvasni. Szívesen tanulok, és fedezek fel új dolgokat.Írói jelmondatomnak egy Fekete István idézetet választottam:„ Én is csak a szavakkal játszom, amelyek mögött talán ott van a valóság, amiről szintén nem lehet tudni, hogy micsoda.”

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

2 válasz

  1. Igazi léleksimogató történet, nagyon megérintett. Köszönöm szépen, hogy olvashattam, nagyszerű történet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Álmatlanul

Edit Szabó : Álmatlanul Kezdődik reggel a munka, ember kezének van dolga, akad háztáján és tudja, este végez,marad holnap. Ami ma nem jutott sorra, mert

Teljes bejegyzés »

Tűnj el fájdalom!!!

Tűnj el fájdalom Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, Gyomán születtem 1976-ban. Versek írásával 15 éves korom óta foglalkozom, mely számomra nemcsak önkifejeződés, hanem varázslat

Teljes bejegyzés »

Az asztal

Az asztal   A belső előszobában állt. Mélybarna és csendes volt, nem percegett benne szú, eresztékei sem nyikorogtak. Lekerekített lapjával sosem veszélyeztette a gyerekek biztonságát.

Teljes bejegyzés »

Látom

Látom Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, Gyomán születtem 1976-ban. Versek írásával 15 éves korom óta foglalkozom, mely számomra nemcsak önkifejeződés, hanem varázslat is. 2000-ben

Teljes bejegyzés »

Különös sors

KÜLÖNÖS SORS   Őszi szürkület ereszkedik a tájra. Az enyészet hava épp csak beköszöntött, máris úgy érzik alattvalói, hogy tán el sem jő most a

Teljes bejegyzés »

Kanári

– Apa, tedd be az egész csomag papír zsebkendőt a táskádba, ne csak azt a néhány darabot. Szükséged lehet rájuk, hiszen folyik az orrod. A

Teljes bejegyzés »