Kókadt kankalin

Akai Katalin

     Kókadt kankalin

 

Kókadt kankalin kelyhét kibontja,

Esőre éhezik, levele, és szirma.

Hajnal harmatja életre kelti,

Napsugár csókjára, magát illegeti.

 

Zümmögő méhecske körül udvarolja,

Isteni virágpor ezért a jutalma.

Végre tavasz van, megújul minden,

Csicsergő madarak hazatérnek szépen.

 

Zöldellő zöldmező, zizzenő parti fű,

Szélhárfa hangjára virágot ültetünk.

Szép nárcisz bólogat, csodaszép fejével,

Mámoros méhecske, betér a kelyhébe. 

Akai Katalin
Author: Akai Katalin

Akai Katalin: Nagyné Akai Katalin vagyok, Budapesten élek. Akai Katalin néven diákkoromtól írok prózát és verset egyaránt. Tanáraim segítségét, biztatását köszönöm. Az Irodalmi Rádiónál értek az első sikerek, ma is hálás vagyok érte. Több irodalmi magazin és folyóirat szerzője vagyok, számos irodalmi közösség megtisztelt azzal, hogy tagjai közé fogadott. Huszonhat hazai és nemzetközi pályázaton irodalmi díjat, vagy helyezést kaptam, és eddig ötvenkettő antológiába válogatták be verseimet és prózáimat. Az Irodalmi Rádiónál sok értékes díjat kaptam, többek között a Gyermekvilág pályázat második, következő évben első helyezését. A Cédrus Művészeti Alapítvány Napút-nívó díjjal jutalmazott. A „Szárnypróbálgatók” és az „Életmesék” pályázatokon is többször díjazták és kötetbe válogatták írásaimat. Az "Életmesék" című Nemzetközi Irodalmi Pályázaton három egymást követő évben kaptam meghívást és díjat az Országház Vadásztermében tartott ünnepségeken. Az Országos Mécs László Irodalmi Társaságnál számos pályázaton helyezést értem el többek között 2017-ben „Az év nyugdíjas költője" pályázaton 3. helyezést értem el. 2018-ban megkaptam a Nemzetközi Mécs László Irodalmi Díjat. 2019-ben megjelent az “Ezt is túléljük” című novelláskötetem. 2020 nyarán Lélekrózsák című verseskötetem került a könyvesboltokba. Gyermekkoromtól szenvedélyem az olvasás, történet és versírás. Bármilyen nehézséggel kerültem szembe, a könyvek birodalmában mindig menedékre találtam. Első és örök nagy példaképem Jókai Mór. Könyveire vadásztam a könyvtárban és...

Megosztás
Megosztás

2 válasz

  1. Csupa hangulat, csupa csodás kép! Gratulálok Kata! Öröm volt olvasni!

Hozzászólás a(z) Akai Katalin bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

+ 57 = 67

Húsvét

Húsvét Már korán reggel nagy felfordulás volt a városban. Sokan gyűltek össze, hogy a nagy tanács előtt egy embert elítéltessenek. Attalosz is közelebb ment, hogy

Teljes bejegyzés »

Még enyém a remény

Még enyém a remény   Enyémek még szavaim, s enyém minden betű, Még érzem a régi borok ízét, még érik a hárslevelű. Enyémek még a

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Messze még…

Rózsa Iván: Messze még… Új név ajtódon? De még erőd teljében, Messze még talán… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom Olvadó a szív: Agg szentimentalizmus? Bölcsek nyugalma… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Örök tavasz

Rózsa Iván: Örök tavasz Elszállt ifjúság: Hol van már, tavalyi hó? Már rég elolvadt… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »