„AZ ÉV PEDAGÓGUS KÖLTŐJE 2018.” – „AZ ÉV PEDAGÓGUS ÍRÓJA 2018.”
az Irodalmi Rádió pályázata – végeredmény
Az Irodalmi Rádió felolvasóest-sorozatának keretén belül 2018. szeptember 15-én, szombaton, 13:00-tól Budapesten, a Csokonai Művelődési Központban telt ház előtt kiosztottuk “Az év pedagógus írója 2018.” és “Az év pedagógus költője 2018.” kitüntető címeket és díjakat. A rendezvényen a díjátadás ünnepélyes pillanatai mellett felolvastunk egy válogatást a szépirodalmi alkotásokból, valamint bemutattuk a beérkezett írásokból összeállított antológiát is. Az alkotásokat Zsoldos Adrienn és Zsoldos Árpád szerkesztők mellett Pintér Lilla előadónk tolmácsolta a közönségnek.
Az pedagógus költők között az első helyezett Török László Dafti lett, a Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Általános Iskola magyar-dráma-etika tanára.
Török László Dafti: Vers mindenkinek
(de főképpen az Akkezdet Phiainak)
Az élet álom, vagy valóság.
Kinek kiskert, kinek Kinect.
Mindegy minek nevezed,
én most egy vers leszek,
mindenkinek.
Leszek a Disney-n hizlalt hisztid,
a bornírt anorexiád,
melynek az oka… az oka pont az,
hogy Barbie akartál lenni, meg Pocahontas.
Leszek a jótanácsod, hogy el ne hidd,
hogy ez a share-rel bélelt élet a lényeg.
Majd átitatlak, nálam megmelegszel,
és én leszek a rigolyántúli fényed.
Leszek a lány az oltár előtt,
akiben megvan a kellő hit, ti meg
beállítjátok egy ájtatos Hello Kittynek.
Leszek a titkod,
majd felvehetsz egy rejtett kamerával,
és ha már nem bírod a hülye sulidat,
hát összehozlak a Leiner Laurával.
Leszek a zsongó, zsigeri bú,
ahogyan zokog benned a sorsod,
az a buja didgeridoo.
Leszek a kételyed
egy spontán imában,
leszek a vagy-ok
utáni kettőspont Dániában.
Leszek a szíjcsat nyoma a hátadon.
Leszek a versed, amelyben fáj nagyon.
Leszek a fáradtságod a
„Most lefekszem…”-ben,
leszek egy béna rímed
egy rossz leszek slamben.
Leszek neked egy olyan emlék,
egy olyan gondolat…,
amilyent akarsz, pont olyan!
Leszek a csomók elleni harcod,
a modorodon a karcok,
a várva várt EKG-leleted,
leszek egy bliccelés jele
a BKV-jegyeden.
A manód vagy az őrangyalod
lehettem volna réges-régen.
Most legyek az X-boxod?
Vagy a PS4-ed?!
Leszek a szabadidődben a dilemmád,
az első estédben a „Mi lesz már?”
Leszek egy giccses jelmondat
valami barom fájlból,
vagy egy felizzó strófa – nos megint –
a Nagyon fáj-ból.
Leszek a városod szemfedője,
az a fekete füstköd,
leszek az agyadban a hangyád,
a szívedben a tücsköd.
Leszek a láz,
amely a testben halkan sajog
és lassan csordogál,
mint hosszú versekben
a méla enjambement-ok.
Mondom, ha kell,
láz leszek, de
ősszel, mikor már a fák leszedve
bóbiskolnak,
inkább erő leszek a páleszedben.
Leszek a vagány, pesti gyereked,
aki a zónáidat, a titkos testi tereket
megszállja, mint a szigor a presbitereket.
Leszek a törvény, amelynek mindig
feslett kabátja van.
Leszek a szemed, hogy lásd:
milyen szép, ami szabálytalan.
Leszek a dzsesszed, a bluesod, a széki népdalod.
Leszek a gyerek, aki felsír benned.
Félni miért hagyod?
Leszek a söröd, a meccsed a plazmán,
e meghitt kis esti éden.
Leszek a mindig elrontott ragjaid
azokon a hülye ikes igéken.
Leszek a …
nem, nem leszek semmilyen kimódolt alany,
csak a létnélküli létezés,
a mozdulatlan mozgás,
az anyagtalan anyag.
Na jó, leszek a paradoxonod,
csak, hogy lásd, milyen okos vagyok.
Mint halom, hasított fát a tűzre,
ezek csak szavak, amiket rakosgatok.
Leszek a bezárt szobádból
remegve kiáltott „Itthon vagyok!”,
amikor bezörget a dzsúdeó-bajnok
és így üvölt: „Én az ippon vagyok!”
Leszek a srác, akinek te is szívesen
a spanja lennél,
mert olyan okosan, szépen, szabadon szól
az anyja nyelvén.
Leszek az életközépi krízisedben
az a homályos, görbe út.
Leszek a zárómondat a tézisekben,
ez világos: burn out!
Leszek az elhívásod,
tudod, mint Jónásnak Ninivébe,
bár az elhívottak olykor megállnak,
és csak néznek ki-kiégve.
Leszek a prédikációd,
amely vizet csinál a papi borból.
Leszek az ötven árnyalat,
hogy a szárny alatt
kikölthesd a kedvenc mami-pornód.
Leszek az ösztönöd,
amely mindig újra kezdi – mint a kőművesek Déva várát –
elűzni a ruhaalattiból támadó,
legyűrhetetlen préda-vágyát.
S – hiszed vagy nem hiszed –
leszek egy liget,
ahol a pályáról kitett elvek alapján,
egy másik pálya salakján,
nemcsak a csajok, de a pasik is pasiznak,
mégsem ugrik elő a bokorból egy fasiszta
csősz, hogy mi ez itt?!
What a fuck?!
Was ist das?!
Leszek neked egy szonett.
Mit mondasz?
Hogy: – Túl poros, tedd el?!
Hát mi legyek itt a B oldalon?
Mondjuk egy pocakos, túlkoros rapper,
aki már tudja rég,
hogy egy kicsi porszem, de
azért szóra pattan és beüget
egy senior-slam-be,
és akire a saját gyereke bök rá,
tök gáz, hogy írogat, s nézz oda,
nézz oda, tolja!
Nonszensz vers leszek inkább,
vagy tétova, tétova óda.
Vagy leszek nyitott könyv,
ha a nyitottság bolt még,
s persze nemcsak egyszer nyílnék,
ha én rózsa volnék.
Leszek a lázadás, hogy nem, nem igaz,
hogy lehet, sőt néha kell a szembe széllel!
Leszek a hegyoldalon a figyelem,
amely teleissza magát
sosemvolt szlengbeszéddel.
Leszek a Holt Vágány presszó
az alvó városodban,
leszek benne tánc és melankólia,
mikor a magányok párosodnak.
Lehetnék esetleg bölcs emlékfolyam,
a Múlt itatna engem.
Miért is kellene nekem
hitvány multi-manna lennem?
És lennék még sok-sok valóság,
vagy egyszeri álom.
Három próba,
két macska,
egy Ischler-vég – –
ám hiába.
Csak egy mulandó görcs vagyok
a Mindenség
vádlijában.
Az pedagógus írók kategóriáját Thököly Vajk nyerte meg Szilágyzoványból, aki a Kémeri 1-es számú Általános Iskolában tanít.
Thököly Vajk: Meztelen varázslat
Tán április vége lehetett abban a kis völgyben, lent a rónaságtól távolabb és inkább a Kárpátok lábánál, hol néha meg kellett gondolja az ember, ha az ekét a földbe mélyeszti, hova is helyezi azt. Nehogy beletörjön a kése az erős sziklás talajba. Történt egyszer, hogy az egyik kis faluban, név szerint Gömbecfalván, ahol még nem is volt öttől nyolcadik osztály, csak elsőtől negyedikig, és azt is egy tanító tanította, név szerint Gömböcz Kálmán, aki már nyugdíjba kellett volna menjen, idestova tizennégy éve. Ám mivel nem volt más, ki tanítson, hát ő vállalta ezt a nagy feladatot. De Gömböcz Kálmán sem örökéletű és mivel az Úrnak szüksége volt rá, hát ezért magához hívatta. Volt is nagy sírás és búsulás a faluban. Mi lesz most, ki fogja tanítani azt az amúgy is kevés gyermeket, akik eddig az öreg Kálmán bácsi által legalább olvasni megtanultak? De a probléma hamar megoldásra talált, és a temetés óta csak hat nap telt el, mikor a faluban egy szőke hajú, rövidszoknyás, fiatal leányka jelent meg.
Nehezen lépkedett végig a falu kavicsos utcáin, ahogy a sarka ide-oda botladozott a magas cipellőjében. Első útja egyenesen az iskola melletti nagy házhoz vezetett, ahol is a falu egyik előjárósága lakott, név szerint Bojtos Béla.
– Jó napot kívánok! Én… Én az új tanító lennék. Most jöttem, érkeztem meg a megyeszékhelyről – mondta a fiatal lány a helyi uraságnak, aki nagy pocakjától csak úgy szívta magába a friss vidéki levegőt.
– Isten hozott kisleány itt nálunk é, örülünk mi aztán é nagyon, ha nem tudná! – válaszolt Bojtos uraság és szeme majd kibiggyent a helyéről, ahogy a fiatal nagyvárosi lányt nézte.
– Hol fogok itt lakni? – kérdezte a leányzó.
– Hát itt né a szomszéd házban, itt az oskolán túl.
És ezt kimondva rettenetes ordításba kezdett:
– Margit! Margit, hol vagyol? Gyere mán, mutasd meg az új tanító néninek a lakását!
Ekkor a Bojtos úr felesége, Bojtos Margit előmászott a ház alatti pincéből, ahol a retket pucolta.
– Jövök már, Béla! – ordított vissza rikácsoló hangon, aztán megjelenve, meglátva a fiatal nőt, elmosolyogta magát csorba tekintettel.
– Aranyoskám, itt volnék, jó napot kívánok, Bojtos Margit vagyok. – és kinyújtotta a kezét üdvözlésképpen, ami csak úgy virított a fekete sáros földtől.
– Olga vagyok – válaszolt a lány.
Nem tudta, hogy merje-e megfogni a néni kezét, hisz az övét igazán rendbe tette a manikűrös fenn a nagyvárosban. De ha most kezet fog ezzel a szinte disznólábbal, akkor lehet, leszárad a keze vagy elkap valami nyavalyát. Inkább csak halkan annyit mondott:
– Örülök, hogy megismerhetem a nénit.
Margit néni elindult döcögve kifele az udvarból, Olga pedig utána, hogy beköltözzön a tanítói lakba. Az öreg Béla a szemével csak úgy bámulta a fiatal lány lábait, ahogyan elhagyta a portát.
Egy perc sem telt el és már a tanítói lak előtt voltak. Kis ház volt, viszont rendbe volt tartva. Szép, füves udvarán virágok nyíltak. Két szobából állt és egy konyhai részből. Takarosan be volt rendezve amolyan falusiasan, mint akármely gömbecfalvai ház.
Olga kicsit fanyarán nézte a házat, de nem mert szólni, hisz mit is gondolhatott volna, erre, kinn a vidéki puszta egyik sarkában.
A konyhában egy lavór volt letéve egy kis székre és mellette egy szappan. Kicsit megijedve nézte a lány eme helyzetet, és merészen megkérdezte az előtte döcögő asszonytól:
– Margit néni, fürdőszoba van itt valahol?
– Van hát aranyoskám, itt ez a tál, meg ha jó az idő, akkor kinn az udvaron is lehet fürödni, ott van egy nagy dézsa, jó meleg lesz a víz, ha süti a Nap.
A lány nem szólt, csak hallgatta a nénit, s arra gondolt, hogy majd csak kibírja ezt, hiszen az iskola végéig már csak egy hónap van.
Miután magára maradt, kipakolt, berendezkedett kedve szerint, amennyire lehetett, és lefeküdt aludni.
Másnap, mikor az első tanítási nap ment az iskola fele, ami persze ott volt a háza mellett, az utca túlsó oldaláról férfiak bámulták, mintha semmi dolguk nem lenne. Már mindenki tudta a faluban, hogy itt az új tanító és ez nem is akármilyen fehérnép. Egy igazi városi nő, aki úgy is néz ki, mint egy angyal a képes bibliában, vagy mint a tévében, már persze akinek volt ilyen hasztalan szerkezete.
Így teltek a napok lassan, s már eltelt így egy hét is, amikor egy nap hihetetlen meleg lett a kis völgyben. A gömbecfalvaiak még a mező-re sem mentek ki, nehogy a meleg elégesse őket. Pediglen máskor nagy szégyen volt ám, aki esetlegesen nem ment el dolgozni.
Hazajőve Olga is úgy érezte, hogy itt az ideje, kipróbálja a dézsás fürdőt. Kiment az udvarra és ahogy gondolta, a víz igazán kellemes volt a dézsában. Levette magáról a melltartóját és egy szál kis tanga bugyiban beleült a dézsába, majd hátradőlve elszenderedett. Az öreg Bojtos a padlásán kutatgatott, mikor is kicsit átkandikált a szomszédba, hogy változott-e valamit a porta. De nagy meglepetésére, olyan dolog tárult elé, mint még soha. A szeme megakadt a dézsán.
– Uram, Atyám!
Ledermedve vakarta meg a pocakja alját és nézte a tanítónőt félmeztelenen, ahogyan fekszik, és nem mozdul.
– Micsoda nő, akár egy angyal…
Tátotta a száját, ahogyan a Nap barnította a dézsában fekvő lány testét.
– Béla, hol vagy már?! – ordított Margit az udvarról.
Egy gyors mozdulattal megfordult az öreg gazda és akár egy fiatal legény, lenn termett az udvaron.
– Itt vagyok már, mi van?
De szíve úgy vert és annyira izgatott volt a pucér női mellek látványától, hogy reszkető lábaiban alig volt erő. A vérnyomása az egekbe szökött, ami ebben a nagy kánikulában nem volt egy egészséges dolog.
– Margit, annyira meleg van, nem bírom, átmegyek Lajos komámhoz egy jó pohár hideg borra.
Ezzel el is ment. Odaérve elmesélte a komának, amit látott, de a koma csak húzta a száját, legyintett, hogy ez csak füllentés.
– Ha nem hiszed, akkor holnap gyere el és hátha szerencsével járunk.
Lajos koma nem bírta, hogy ne mondja el a kocsmában a Béla hazugságát. Nagyot is kacagtak ezen, hogy ilyen nincsen még a tévében sem. De ekkor az egyik szakállas ember, akit csak Kunnak neveztek, arról mesélt:
– Hogy ő egyszer volt fenn városon és látott egy ilyen nőt, fehérnépet, kitéve az egyik ház falára képen, úgy félmeztelenül, és mellé volt írva, hogy Fa. De hogy milyen fa volt az, azt már nem tudta, mer ott egy fa sem volt.
Másnap, késő délután Bojtos Béla kilépett az utcára, hogy szóljon Lajos komának, hogy jó lenne felmenni a padlásra és ha szerencséjük lesz, akkor történni fog valami. De Lajos nem magában volt. Leg-alább még öten voltak vele, kik mind meg akartak bizonyosodni arról, amit a Béla mesélt. De mindenki valahol magában nagyon jól tudta, hogy ez biztosan csak egy nagy hazugság.
– Mit keresnek ezek itt, te Lajos?
– Mit, mit… Hát őket is érdekli a néződni való.
Béla megcsóválta a fejét és a hasaalját vakarta, ahogyan az rálógott a nadrágszíjára.
– Mit szóljak én most Margitnak, hova küldjem el? – kérdezte és gondolkodott az öreg gazda, de aztán megnyugodva vette tudomásul, hogy Margit bizonyára valahova elmehetett, mert se színe, se hangja nem volt az udvarban.
– Na gyertek utánam, fiúk.
Lassan, mintha bujkálnának valami elől, felmentek a padlásra. Először az öreg Béla emelte fel a cserepet, hogy biztos legyen benne, amiről beszélt, az nem hazugság és valós csoda.
– Az Istenit fiúk, ott van. – suttogta és a szemét kigubbasztva bámulta a tanítónőt, aki újból ott ült a dézsában félmeztelen testtel. A cserepek csak úgy emelkedtek fel nagy csendben és a férfiak mind-mind ámulva nézték a mezítelen csodát.
– Micsoda nő, olyan mit a Fa kép, amit az a Kun beszélt.
– Már tudom minek Fa – szólalt meg az egyikük. – Mert fadézsában fürdik.
– Ez minden nap fürdik és új bugyogót vehet magára, igazi dáma féle lehet ez a fehérnép.
Eltelt vagy fél óra mire Olga megmozdult és kimászott a dézsából. Magára vette a melltartóját és megtörölközve bement a házba.
– Ezért megérte idejönni.
– Az ám! – mondogatta egymás közt a férfiközösség, akik most, ha klubot alapítanának, bizonyára a Fa nőket szeretők klubját alapítanák meg.
Elégedetten mentek le a padlásról mind ahányan voltak és büszkék voltak magukra.
– Micsoda nő ez az Olga, nincsen ilyen még egy a határban, lehet még az egész földön sem, és mi megérhettük ezt, hogy a mi kis falunkban tanít. – mondta Lajos koma.
– Igazad van! – helyeselték mind.
– Legyünk büszkék és örüljünk – mondogatták. – Ilyet még bizonyára ősapáink se láttak és a jövő nemzedéke sem fog. Jókor születtünk jó helyen.
Este a kocsmában már valósággal forrt a levegő. Amit ma látott az a pár férfi, olyan volt, mintha a Kárpátokat fordította volna valaki fel a tetejére.
Jó pár pohár itóka után aztán mindenki hazament és lefeküdt, megesküdve arra, hogy az asszonynépségnek egy szót sem erről. És ha Bojtos Margit elmegy a háztól, akkor Béla azonnal szól, ha van látnivaló. Így teltek a napok, mikor is már csak egy hét volt az iskola végéig. A faluban fura dolgok kezdtek történni. A férfiak mindennap, de ha nem is mindennap, akkor minden második nap fürödtek, vagy mosakodtak. Ami még borzasztóbb, az az, hogy tiszta bugyit húztak szinte mindennap, de ha nem is minden nap, akkor minden második nap biztosan. Feltűnő volt ez egy olyan helyen, ahol csak szombat este szabad, vagy nevezzük szokásnak a fürdést, és akkor szabad cserélni alsónadrágot is. Mert vasárnap az Istentiszteletre úgy illik menni, hogy tiszta legyen az ember, de másnap minek?
Még az öreg Bojtos Béla is, akármilyen nehéz is volt neki az öltözködés a pocakja miatt, nem hagyta el a jó szokást. Ő is mint a többi barát, tartotta a rituálét.
Margit aztán már nem bírta szó nélkül, átment a Lajos koma asszonyához és elmesélte, a férje ura miket csinál. Lehet meg van bolondulva, vagy netán valami más asszonnyal hálik. Lajos koma asszonya is mondta ám a magáét és így elindult a szóbeszéd az asszonyok között is. Volt ott már vagy három szekérderékra való is, kiknek a férje fürdött ha kell, ha nem.
– Ezt nem lehet hagyni, ez tűrhetetlen. Bizonyára ezek megcsalnak minket… De kivel? Méltatlankodott a nőszövetség.
Ezzel a tudattal jött el a tanév vége, ami azt jelentette, hogy egy szép napsütötte délután, az évzáró után, Olga elhagyta Gömbecfalvát. Nem is volt még ennyi férfi tán soha az iskola udvarán, mikor búcsúzkodni kellett. Még az öreg Gömböcz temetésén is csak feleennyin voltak.
Olga elhagyta a falut. De a szokás az megmaradt, az asszonyok pedig a mai napig sem tudják, hogy mi a fene történik az urukkal. Keresik az asszonyt, akihez járhatnak, de nem találják. A férfiak pedig-len boldogan ülnek és isznak a kocsmában, álmodozva a mai napig arról az időről, mikor is egy angyal volt a faluban és ők ezt látták a saját szemükkel. Mert igaza volt a Kunnak, hogy a Fa az a fadézsa, és bizonyára azt az angyalok találták fel.
A pedagógus pályázat további helyezettjei:
2. helyezett (vers) – Szekrényes Gulácsy Apolló Gábor: Az idő töredéke
2. helyezett (vers) – Lajtos Nóra: Az utca vándorai
2. helyezett (próza) – Pelesz Alexandra: Lelkek iskolája
2. helyezett (próza) – Kávai Katalin: Hattyútojások
3. helyezett (vers) – Fekete Zoltán: Hídvégen
3. helyezett (vers) – Rumy Ágnes: Húnyástól húnyásig
3. helyezett (próza) – Cziffer Vera (Milonguera): Mozaik
A helyezettek közül a rendezvényen megjelentek:
A nyertes, helyezett és sikeresen szerepelt alkotásokból antológiát szerkesztettünk Lelkek iskolája címmel.
A pályázaton sikeresen szerepelt és az antológiában megjelent alkotók és írások listája:
B. Mester Éva: Előhívlak
B. Mester Éva: emlék
B. Torda Hajnal: Tiéd a választás
Balassa Olivia: 27 Balaton
Baranya Imre – Jim: Diákjaimhoz
Benedek Sarolta: Útvesztő
Beregi Kiss Magdolna: Álom-kocsisok
Berényi Betty: Körtánc
Berényi Betty: Mint kaleidoszkópba, mikor belenézek…
Bognár Marcsi: Krisztina sorsa
Bognár Stefánia: Fájások
Bognár Stefánia: Napkoptató
Buglyó Juliánna: Katika kálváriái
Clara Dar: Macska-rom
Cziffer Vera – Milonguera: Mozaik
Csáki Beáta: Qui vára
Császár József: Csapadék
Császár József: Nyúlvár
Csiszárik Mária: Visszaragasztott falevelek
Dobai Dávidné: Tavirózsa
Fekete Zoltán: Hídvégen
Frank e Gry: A szobor
Furman Éva: Jő a te királyod
Galambos Berni: Budapest
Gáthy Emőke: Hét évvel később
Hegedűs Rita: Harmadnapon
Jánosi János: Ha…
Kakucsi Erzsébet: Jónás gólya
Kávai Katalin: Hattyútojások
Kecskés Katalin: Varázsmanók
Kerecsényi Éva: Tükörkép
Kiss Szilvia – Kissszy: Búcsú
Kocsis Erika: A tanár
Kőszegi-Balogh Erika: Reggeli levél
Krikovszky Péter: A tanár is ember…
Kulacsné Fekete Éva: Első szerelem
Kutasi-Horváth Katalin: A doboz mélyén
Lajtos Nóra: Az utca vándorai
Lajtos Nóra: Tűz és víz
Lantos Julianna: Október hava
Lantos Julianna: Vándor
Ligeti Éva: Változó idő
Márkus-Szabó Anikó: Vándor
Mary Grossl: Életpálya
Mátrai Stella: Sulicucc
Mráz Erzsébet Irma: Gyorsan repül az idő
Némedi-V. Krisztián: Szirmilla és Guzmó
Németh Nikoletta: Oly furcsák…
Nyőgér Róbert: Akvárium
Orisek Márta: Pünkösdi lélek
Orosz Margit: Hűség
Pavlicsek Zsolt: Irgalmas szegénység
Pecznik Éva: Hontalan honfoglalás
Pelesz Alexandra: Lelkek iskolája
Peremartoni Zsuzsanna: Mellém ült
Petres Katalin: Kárásztelek
Rinyu Gáborné: A suvadásban
Rocskó György: Belpaese
Róth Ilona: Eboltás májusban
Rumy Ágnes: Húnyástól húnyásig
Sárváry Mariann: Egy csésze gőzölgő tea
Schiffer Ildikó: A kacajjal töltött palacsinta esete…
Sebők György: Farkasvak
Solti Gyöngyi: Rozi
Soós Katalin: Gazella
Szabó Edit Irma: Szavak
Szabó-Kasornya Ágnes: Irodalom óra
Szalai Mária Krisztina: Teát iszom
Szatmári Gizella Emese: Gyermekkorom darabjai
Szekrényes Gulácsy Apolló Gábor: Az idő töredéke
Szekrényes Gulácsy Apolló Gábor: Egy aprócska óhaj
Szűcs Krisztina: Mi legyen a vesszővel?
Szűcs-Gáspár Borbála: Már hazajöttem
Takács Nándor: Őrség
Thököly Vajk: Meztelen varázslat
Thököly Vajk: Nagyapám udvara hangja
Tilk Katalin: Gabriella-tanya
Tóth Károly: Csúszós vers
Tóth Sándor: Matek csörte
Török László Dafti: bobita@bobita.hu
Török László Dafti: Vers mindenkinek
Varju Edina Anna: Színpadon újra
Zsupánné Illés Margit: Disznóölet
A sikeresen szerepelt alkotók közül a rendezvényen megjelentek:
Gratulálunk minden alkotó pedagógusnak, köszönjük a pályázaton és a rendezvényen való aktív részvételüket!
Kapcsolódó:
Ezen a rendezvényen kiosztásra kerültek még:
Az év orvos írója és költője 2018. díjak
Az év jogász írója és költője 2018. díjak
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn
Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket és galériáinkat. Szerzőinknek segítünk kötetük kiadásában, a teljes kiadási folyamatot elvégezzük nyomdai és értékesítő partnereink segítségével. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezzük felolvasóestjeinket, nyári táborunkat, születésnapi rendezvényünket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését és lebonyolítását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók (írók, költők, képzőművészek, előadók) jelentkezését is. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hutelefon: 70/616-7583; 70/616-8684 2019-ben a Médiapiac című szakmai lapban jelent meg rólunk egy cikk Sárközi László tollából:http://www.mediapiac.com/mediapiac/Meltokeppen-es-minosegben/114251/ English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 18 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.