Kutyák

Kutyák

 

Éhesek vagytok? Vadul csaholtok?

Nincs itthon a gazda, korog a gyomrotok?

Szátok szélén a nyál majd kicsordul,

nyakatokon a  nyakörv szaggatva szorít, mikor a kapu csikordul.

 

Hol van a régi, szabad énetek,

mikor a hegyet s az erdőt járta szabad népetek?

Elég volt a pocok is, s néha a rablott tyúk,

s nagyritkán a kisvad húsa, mi a csapdába beszorult.

 

Beadtad a derekad, házőrző lettél,

elég volt az éhségből, a fosztogató létből.

Nem vagy már farkas, ki hordában erős,

csontod is kilátszik, fogad kicsorbult, elfogyott az erőd.

 

Eladtad szabadságod, lettél házőrző,

ki – miután elszegődött – be csak a tyúkok közé tör,

néha az asztalról lopsz húst, ha a gazdasszony nem figyel,

meghunyászkodsz, mert a gazda ezért szíjjal ver.

 

Van rokonod, ki vadászaton csahol, s vadat hajt,

ez a dolga, ezért tartják, téged ez nem vigasztal.

Őt jól tartják, sok hússal etetik, a házba beengedik,

ápolják, gazdáját kíséri, s a szőrét fényezik.

 

Házőrzőként örülhetsz, ha enni kapsz, s a lánc nincs rajtad,

ha van hűs lomb, meddig láncod elér és alá behúzódhatsz,

szőröd loncsos, nincs ki ápolja,

öregkorodra lett belőled kivert kutya.

 

Vágytad a biztonságot, s a meleg ételt,

érezni az embert és a közelséget,

társaid hangját hallani a szomszédból,

rabsággá vált mégis minden, mi szépnek tűnt a távlatból.

 

Farkas sosem voltál, de csodáltad az erőt,

mit a falka megmutatott, ha eljött az idő.

Ki ember mellé szegődött, gazdája az akkor lett,

ha az ember ember volt, s kutyaszámba vett.

 

Kevés itt az ember, üvöltésünk egymásnak szól,

ha egyikünk megszólal, rá a többi kórusban válaszol,

Vonyításunk hangos, sokaknak mégis fáj,

de megmutatjuk, élünk, bár szorít a lánc.

 

Élni vagy pusztulni, ha eljön az öregség,

választanánk, de nincs lehetőség,

Kiterítve lenni megalázó, bánt a hazugság,

de, ha szemed fénye harcban huny ki, az méltóság.

 

Eladtuk az erőt, mi bennünk szunnyad,

de lelkünk nem adtuk el, az el nem porlad.

Küzdeni kell mindig, egyszer nincs, máskor van miért,

nem tudjuk az okát , a parancs sokszor nincs a helyén.

 

Életünk kész vagyunk áldozni a harcban.

Kutyaszívünk a szabad lét s az ember közt dobogva

áll meg egyszer csak:

s kórusban felel rá a többi, vonyítva…

 

RMB – 2017. április

 

RosaMaria B.
Author: RosaMaria B.

Burik Mária Rozália (szerzői név: Rosamaria B.) Magyar jogász költő. Budapesttől nem messze, a Dunakanyarban, Zebegényben született. Szülei még paraszti sorból származnak, akik már állami alkalmazottként nevelték fel gyermeküket. Általános iskolába Verőcén, gimnáziumba Vácott járt. Tanulmányai során meghatározóak voltak számára az irodalom és a történelemórák, melynek következményeként előbb a nemzetközi újságírás, mint pálya kezdte érdekelni, majd egy hirtelen fordulat eredményeként a jogi pályát választotta. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán végezte tanulmányait 1985 és 1990 között. 1990-ben államvizsgázott cum laude. Diplomamunkáját kriminológiából írta. Szakmai pályafutását ügyészségen kezdte. 1992-ben szakvizsgát tett, majd a közigazgatásban folytatta pályáját, az akkor megalakult kormánymegbízotti hivatalnál, a mai kormányhivatalok jogelődénél, majd Budapestre került, központi közigazgatási szervhez. Életét mindig meghatározta a jogászi szakmája iránti elkötelezettsége, felelősségtudata. Első verseit még egyetemi évei alatt írta, mintegy szárnypróbálgatásképpen. Negyvenes éveiben folytatta az írást az emberi élet legfontosabb jelenségeinek főképpen versben történő megjelenítésével. A líra, mondhatni talán, természetes közege. Talán ez abból is következik, hogy meghatározó életében a zene. A líra számára – hasonlóképpen, mint a zene a zenét kedvelő és művelő ember számára – a ritmus, dallam és harmónia egysége. Ahogyan a Poézis című versében megfogalmazta: „Szívből jön a szó.szülője a gondolat,lelke az ihlet.”   Versei az életről, az emberi...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

mindhalálig

  a magányosság hasonlatos az elmúláshoz minden azt súgja: reménytelen bár biztos az út a végleges hazáig mégis dacol valamiféle erő a halódó lélekkel az

Teljes bejegyzés »

Hinned kell

Hinned kell­­ „Valaki jár a fák hegyén*”: az életünknek őre ő, nincs nála nagyobb erő. Megfordít sorsot, életet: csak kegyelméből élhetek. Vírussal büntet hitszegőt, hatalmi

Teljes bejegyzés »

November

Edit Szabó : November November,nem szeretlek, holnapjaim elvetted, első nap temetőben, erősen fogom őt meg. . Fejfán mosolygós arca, egykor régit mutatja, itt hagytalak titeket,

Teljes bejegyzés »

Tigris Tamás és Benjámin

Tigris Tamás a dzsungelben Fütyörészve ballagott, Néha széles jókedvében Ordított is egy nagyot.   A felhőtlen boldogsága Egy picikét hibádzott, Belefáradt a magányba, Keresett egy

Teljes bejegyzés »

A káposztalepke csodája

Élt egy fehér pillangócska A virágos szép mezőn, A szivárványt figyelgette, Nézegette ő merőn.   Csodálta a sokféle színt, Közben pedig kesergett, Egyszínű fehérsége miatt

Teljes bejegyzés »