Talán furcsa, hogy egy verssel kezdem, mert nagyon ritkán foglalkozom lírával. Ezt a szösszenetet feleségem édesanyjának halálakor írtam. Akkor már éveken át küzdöttünk az életéért. Hasztalanul. A kisebbik lányom az utolsó előtti nap rajzolt neki, arról, hogy hogyan fog az ölében mesét nézni, miután a Mama hazajött a kórházból. A rajzzal együtt hamvasztottuk el. A többit mondja el a vers.
Meghallgatatlan imák temetője
Kopár szürke ég előtt remegve fekszenek
A csonkán meredező sírkeresztek
A hideg szellőben némán susogván a múltat
Az imákat, melyek elkoptak a süket csendben
Az imákat:
Végtelenbe fulladó kába sóhajokat,
Hülő ágyak mellett térden rebegett fohászt,
Remegő ajkak közt szűrődő, porladt könyörgéseket,
A mélység gyomrából feltörő, szárnyszegett sikolyok seregét,
Némaságba dübbent, görcsbe ránduló szívek jajszavait,
A rettegő szemek mélyén ülő rettenetet,
A csöppnyi homlokot utoljára simogató kezeket,
A kérges tenyereket hasztalan szorongató ujjakat,
A búcsút intő, távolban szétfoszló reményt.
Sírok mélyén fekszenek az elfojtott vattaajkakkal rebegett hasztalan imák.
Isten süket fülei szárazon óvják a szenvedést.
Gyász,
Szürkeség,
Csend.
Bevégeztetett.
Author: Komor Levente
Komor Levente az Irodalmi Rádió szerzője. Komor Leventét nem is így hívják. Született. Végezte. Jelenleg él. Történetek dörömbölnek a fejében. Néha kiengedi őket. Ez többnyire az olvasóközönség értő ignoranciájával találkozik. Szeretné kijelenteni, hogy elhatárolódik magától. “A különbség köztem és egy őrült között, hogy én nem vagyok őrült.” (Salvador Dali) “A különbség köztem és egy őrült között, hogy én nem vagyok köztem.” (Komor Levente)
