Irén kisasszony
Flóra- kiáltotta Irén kisasszony álmos hangon, miközben meghúzta a feje bal oldalán függő bojtos végű zsinórt. A halk csengőszó a szobalánynak szólt, aki majd a reggelit is felszolgálja. De addig is van még idő a nyújtózkodásra, a lassú ébredésre. Halk kopogás után fürgén lépett be Flóra a szobába kezében a reggeliző tálcával és megállt az ajtóban.
- Jó reggelt, kisasszony! Bejöhetek? – mondta kedvesen és letette a tálcát a legközelebbi asztalra.
- Gyere csak, mennyi az idő? – a tavaszi nap sugarai már átszűrődtek a behajtott spaletta redőnyfokai között.
- Lassan 11 óra, kinyithatom a spalettákat? Csodálatosan süt a nap. Szeretne reggelizni?
A szobalány a baldachinos ágyhoz lépett, felrázta a csipkésszélű selyempárnákat, kitámasztotta vele a kisasszony hátát, majd odanyújtotta a megrakott tálcát.
- Flóra kérem, ma a Bécsből rendelt rózsamintás ruhámat készítse elő nekem. Hogy áll a felújítás, elkészült már a fürdőszoba?
- Úgy hallottam problémák adódtak és felfüggesztették pár napra a munkát.
- Akkor azért nincs az a rémes zaj, rögvest megkérdezem papától, mi újság?
- A báró egy órával ezelőtt kikocsizott és még nem érkezett vissza.
- Hogy tetszik az új szobád?
- Nagy örülök, hogy itt lehetek a kisasszony közelében, az emeleten. Segítségére legyek az öltözködésnél?
- Igen, köszönöm. Sietnem kell, nem szeretnék elkésni az angolóráról, de előtte még be kell köszönöm a mamának. Hol találom?
- A házvezetőnővel egyezteti a heti rendelést.
A bárónő a harmincas évei elején járt, Ciprus déli, szabad, görögök lakta részéről származott gazdag, kereskedő családból. A görög mitológia szerint a sziget körüli tengerben született Aphrodité, a szépség és szerelem istennője. Alexia bárónő bája és elragadó külseje maximálisan megerősítette és hihetővé tette ezt a legendát. Légies csontozata, karcsú, vékony dereka ellenére nőies idomokkal rendelkezett, kreol bőréhez jól illett derékig érő sötét, hullámos haja. Tekintete azúrkék, mint az égbolt és mély, mint a tenger. A báró európai utazása során látta meg a gyönyörű lányt és gondolatai nem szabadultak többé Tőle. Magával hozta budai palotájába és a ház úrnőjévé tette. Alexia pedig megtalálta azt a férfit, akiről álmodott. Nyugodt életet élt jóképű, vállalkozó szellemű, határozott, de kedves férje mellett. Szívesen és örömmel vezette a háztartást, így nem is értette legjobb barátnőjét, aki lelkesen foglakozott a politikai elméletekkel, nőegyletet szervezett és szimpatizált a szüfrazsettekkel. Neki nem hiányzott a szavazati jog és egyéb badarság, bőven beérte azzal az önállósággal, amit a báró biztosított neki. Aki nem szólt bele mit olvas, mire költ, hogyan neveli a gyerekeket. A ciprusiak számára a legfontosabb érték a család és ő ebben a szellemben nőtt fel. Egyedül a márciusban virágzó citrusfák illata és az alkonyati tenger morajlása, amire nosztalgiával emlékezett, de bőséges kárpótlást talált a budai palota árnyas kertjében, a Duna-parton és a ligetben tett séták alkalmával.
- Jó reggelt, Mama – csendült fel Irén hangja.
- Jó reggelt Drágám! A nevelőnő megérkezett, a kerti pavilonban vár Rád, örülök, hogy nem késtél el! Milyen csodálatosan festesz az új ruhában!
- Köszönöm, nemcsak szép, de nagyon kényelmes, fűző nélküli, a legújabb divat szerint.
- Amikor végeztél feltétlenül szeretnék Veled találkozni, fontos dolgot kell megbeszélnünk.
- Igen, Mama! -visszhangzott a válasz a virágzó hortenziabokrok sűrűjében eltűnő lány felől.
Irén 15 éves, csodálatos fiatal hölggyé érett. Itt az ideje bevezetni Őt a társasági életbe, a szombat esti bál a grófnál jó alkalom lesz erre. Gondolta Alexia, miközben aggodalmas tekintettel, halk sóhajjal nézett a lány után. Éles eszű, 3 nyelven beszél, de nagyon hebrencs és még mindig virgonc gyerek módjára szaladgál a kertben és a lépcsőn. Ezen felül egyáltalán nem kötik le a háztartás körüli teendők, sokkal szívesebben tölti az idejét az apja társaságában, szívesen utazik, lovagol, nyelveket tanul, és minden újdonságra fogékony. Szereti a nagyváros változatosságát, sokféleségét, belebotlani váratlan kalandokba, felfedezni a világot és benne önmagát. Alexiával ellentétben számára egy palota nyugalma börtön lenne.
Irén közben elhaladt a konyhaszárny előtt. Ínycsiklandozó illat és nótahang szállt felé „A legény egytől egyig mind csalfa, csak addig hű, amíg kedve tartja.” A család két gyönyörű kutyája is itt keringett a kondér közelében egy-egy potyafalat reményében, és itt volt a szakácsné 7 éves fia, Misi, aki épp egy dinnyével birkózott és élesen köpdöste szerteszét a magokat az udvaron. A kisasszony belépett a konyhába leakasztott egy kötényt és a derekára kötötte, hogy megóvja ruháját. Hirtelen lovak zaja hallatszott, Irén sebesen indult a bejárat felé, hogy köszöntse a hazaérkező bárót. Futva fordult be a sarkon, majd hirtelen megtorpant. Nem az apja volt, két idegen fiatalember érkezett lóháton. Az egyik rögvest észrevette a kötényben rohanva érkező lányt. Intett a társának, majd a két legény csodálkozva nézett össze. Aztán még egyszer megismételték mindezt, mint ha nem akarnának hinni a szemüknek. Irén azt hitte az öltözéke keltett ekkora meglepődést, sarkon fordult és visszaszaladt a konyhába. Levette a kötényt, de nem tudta kiverni a fejéből az átható, zöld tekintetet, a szíve nyugtalanul vert, még soha nem érzett ilyet. De most muszáj mennie az angolkisasszony a pavilonban várja.
- Esküdni mernék, hogy a lány volt a Városerdőből! Ugye, Te is úgy láttad, Gyula?
A Városerdő, későbbi nevén Városliget, a legkedveltebb szórakozóhely volt akkoriban. Volt itt céllövölde, csúszda, kötéltáncos és láthatták az emberek Antóniót, a kardnyelőt. 1837-ben a Szépítő Bizottmány engedélyezte egy tánchelyiség építését is. Előző pénteken itt mulatott a két fiatalember, akik elválaszthatatlan barátok voltak. Külön nem is lehetett látni őket, mindig együtt volt a két fess legény. Az egyik szőke, atlétatermetű, kék csillagszemmel, sármos és vagány arcú. A másik barna, középmagas, széles vállú, enyhén kreol bőrrel, mély zöld tekintettel, széles fehér mosollyal. Ahány lány annyi volt szerelmes beléjük Budán. Csak abban nem volt megegyezés, hogy a szőkébe, vagy a barnába, mert a lányok egyik fele a világos, a másik fele a sötét hajú fiúért rajongott.
- Lehetséges, talán kimenője volt pénteken.
- Azóta sem tudtam kiverni a fejemből.
- Nagyon elvarázsolt, az biztos.
- Gyorsan, talán még utolérjük a kertben!
- Állj, hogy képzeled? Megbolondultál? A báróhoz jöttünk, nem emlékszel? Nem fruskák után szaladgálni.
A két szempár összevillant, Károly megrántotta a kantárt és a kapu elé ügetett. Leugrott a nyeregből és az inas kezébe nyomta a szíjat. Nem volt éppen elegáns érkezés, inkább egy viharos távozáshoz hasonlított. A komornyik bekísérte őket a szalonba. Pár perc múlva a bárónő érkezett fogadásukra és közölte, hogy a báró még nem érkezett haza.
- Talán sétálhatnának az urak egyet a palota kertjében, ha idejük engedi?
- Igen, ez nagyszerű ötlet, csodálatosak a virágok ebben az évszakban – kapott a kínálkozó alkalmon Károly.
A palota kertje valóban több figyelmet érdemelt volna, mint amennyit a két fiatalembertől kapott, akik ügyet sem vetettek a gondosan nyírt sövényekre és tujákra, a nyíló virágok színpompájára, az árnyékot adó fák méltóságteljes megjelenésére. Viszont minden idegszálukkal koncentráltak, mint a zsákmányra leselkedő vadállat, úgy kémlelték az ismeretlen terepet.
- Nem bántam volna, ha a báróné is velünk tart – mondta Gyula.
- Ugyan minek? Így legalább leskelődhetünk szabadon mindenfelé, hátha ráakadunk a kislányra.
- Tényleg teljesen elcsavarta a fejed…., hihetetlen, hogy nem vetted észre milyen gyönyörű a bárónő. A legszebb nő, akit valaha láttam. Olyan, akár egy festmény, egyszerűen tökéletes!
- Hohó, kedves Barátom! Hadd emlékeztesselek, hogy nem a bárónéhoz, hanem a báróhoz jöttünk vendégségbe! Vagy már el is felejtetted? – nevetett harsányan Károly. Örült, hogy ilyen gyorsan visszaadhatta barátjának a kölcsönt.
- Na várj csak, csúfot űzöl egy jó barátból!?
A két fiú egymást lapogatva összekapaszkodott hangos kacagással. Az öblös férfihang messzire elhallatszott egészen a pavilonig, ahol Irén kisasszony már éppen megpróbált az angol leckére koncentrálni. Most azonban rögtön rájött, hogy az imént látott varázslatos zöld szempár újra a közelébe került. Micsoda pech, hogy pont most kell itt ülnie.
- Kedves Klára, kérem ne haragudjon, de feltétlenül vissza kell mennem a palotába a kendőmért.
Nem volt éppen háríthatatlan és tökéletes kifogás, de Irén nem hagyott időt a válaszra. Mire a mondat végére ért, addigra már egy hatalmas szökkenéssel kinn is volt a pavilonból. Nem bajlódott a pár lépcsőfokkal sem, hanem szinte repült egyenesen a hang irányába. Jól ismerte a kert minden kis ösvényét, zegét-zugát, gyorsan haladt és alig telt belé egy-két pillanat meglátta a két idegent az úton jobb felől közeledni. Lassított és egyenesen elindult feléjük. Ekkor már a legények is észrevették. Nagyjából 10 métert haladtak egymással szemben, Irén és Károly egymás tekintetébe kapaszkodva, mélyedve és elveszve. Micsoda csodálatos érzés, szállni szeretett volna és hangosan kiáltani az ég felé, hogy megremegjen a föld. A pavilonba már nem ment vissza, beszaladt a palotába, a báró éppen megérkezett és kérette a fiatalurakat.
- Papa, ma igazán csodás napunk van! – ölelte át édesapját üdvözölve a kisasszony.
- Igen, igen- válaszolt a báró, de hangja aggodalmasan csengett.
Irén, azonban annyira elvarázsolt volt, hogy nem vette észre az apja hangjában megbúvó szomorúságot. A bútorok és festmények táncra perdültek körülötte és ehhez a tánchoz neki is csatlakoznia kellett. Kibontakozott a báró öleléséből és felszaladt a lépcsőn a szobájába, majd hanyatt feküdt selyempárnás ágyán és becsukta a szemét. A csodálatos zöld szempár ekkor újra megjelent előtte és ő semmi mást nem akart látni a világon. Jó ideig feküdt így, elfeledkezve mindenről, pedig a báróné már várta. A szombati bált szerette volna megbeszélni. Ez lesz az első alkalom, hogy Irén is részt vesz egy társasági eseményen. A bájos lány szép hozománnyal, jó partinak számított. Alexia gondosan összeállította a kisasszony táncrendjét, nem is sejtve, hogy esetleg már elkésett.
Author: Kulacsné Fekete Éva
Kulacsné Fekete Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Magyar-történelem szakos tanárként dolgozom egy általános iskolában. A világ dolgait a saját szemüvegemen keresztül, érzékenyen szemlélem. Gondolataimat először verses formában vetettem papírra kamaszkoromban. Manapság inkább prózát írok. Írásaim fő témája az emberi sorsok, élettörténetek és a történelem találkozása. Az írás számomra hobbi. Törekszem arra, hogy az olvasó számára hasznos és kellemes kikapcsolódást, jó szórakozást jelentsenek alkotásaim. Jó olvasást, vidám perceket!
