- Üdvözlöm Önöket, foglaljanak helyet- intett a báró a komornyiknak- ,milyen italt parancsolnak, az Urak?
- Természetesen a báróúr remek borából!
- A tavalyi évjárat valóban páratlan! Egészségükre!
- És az idei termésre!
- Sajnos aggasztó a helyzet, betegség támadta meg a tőkéket, ezért is hívtam Önöket. Már mindent megpróbáltunk, de a terjedését nem sikerült megállítani. Most jövök a birtokról, a helyzet nem változott. Nagy szükség van most a Franciaországban szerzett tapasztalataikra.
- Talán tudunk segíteni – felelte Károly.
- Ez az utolsó reményem.
Károly, a báró egyik kereskedelmi üzlettársának fia volt, aki nemrég tért haza franciaországi borászati tanulmányaiból, ahol leginkább a pezsgőgyártás keltette fel az érdeklődést. Itt találkozott Gyulával, akivel azóta elválaszthatatlanok lettek.
Flóra és Irén szintén barátnők voltak. A szobalány és a kisasszony ugyanabban a korban jártak és hamar megkedvelték egymást. A barátságuk pedig azon a napon kezdődött, amikor Irén észrevette, amint Flóra fel-alá sétálgat az istálló közelében. Örült, hogy rátalált, mert szerette volna, hogy a szobalány segítségére legyen a budoárban található ruhák válogatásában. Időnként árvaházakba küldték a már nem használt holmikat. Kérte, hogy Flóra tartson vele a palotába, a lány azonban hezitált.
- Mit csinálsz itt? – kérdezte Irén.
Abban a pillanatban zömök, izmos, félmeztelen férfi lépett ki az istállóból. Jancsi, a lovászfiú.
- Tájékozódom – felelte a szobalány egyértelmű természetességgel, és próbált higgadt maradni miközben az arca bíborszínűre változott.
- Tájékozódsz? – ismételte Irén félszemmel Jancsi felé sandítva, majd cinkosan felnevetett – Nem árt azt időnként!!!
Közben Jancsi észrevette a közönséget és egy szép szaltóval jutalmazta. 17 éves, ruganyos mozgású, jóképű legény volt. Nem meglepő, hogy felkeltette a szobalány érdeklődését.
Az ágyon fekve Irén első gondolata az volt, hogy megosztja barátnőjével határtalan boldogságát. Átszaladt Flóra szobájába, a lány éppen Irén esti öltözéket készítette elő. Izgatottan szegezte neki a kérdést:
- Képzeld, két fiatalúr van a papánál, láttad már őket?
- Én még nem, de ahogy elnézem a kisasszony már „tájékozódott”- mosolyodott el Flóra.
Mindketten tudták mit jelent ez a szó, afféle összekaccsintós, titkos beszéd volt ez köztük.
- Vajon itt lehetnek még?
- Mivel érkeztek?
- Lóháton.
- Akkor kérdezzük meg Jancsit!
- Jó ötlet!
A lovak azonban már nem voltak az istállóban.
- Flóra, el sem tudod képzelni, azokat a csodálatos zöld szemeket a hosszú szempillákkal, és micsoda gyönyörű kreol bőr és egészséges, széles mosoly!!!
- Látta az Úrfit leszállni a lóról, Kisasszony? Mert az is előfordulhat, hogy kurta lábú, nehéz azt észre venni, amikor lóháton ül valaki.
- Jaj, Flóra, hogy mondhatsz ilyet! Nem kurta a lába, éppen megfelelő. Láttam, amikor összetalálkoztunk a parkban, amíg a papát várta.
- Akkor jól van. Én csak arra gondoltam, hogy semmiképp se illene a kisasszony nyúlánk termetéhez egy pöttöm legény. Jut eszembe, hallottam, amikor Alexia bárónő a nevelőnőt kérdezte a kisasszony holléte felől.
- Jaj, teljesen elfeledkeztem a mamáról, pedig mondta, hogy valami fontos dologról akar velem beszélni!
Alexia, bárónő a kisszalonban tartózkodott a város leghíresebb ruhaszalonjának varrónőjével. Irén óvatosan, lassan nyitott be a szobába.
- Megkerült az én elveszett báránykám!
A lány csendben lépett közelebb. A kanapén kiterítve hevert két gyönyörű, magyaros elemekkel díszített báli ruha.
- Kedvesem, neked azt szántam, amelynek a derekát a vastagon hímzett öv fogja át. Milyennek találod?
Irén szólni sem tudott a meglepetéstől.
- Nagyon szép, köszönöm- mondta végül.
- Örülök, hogy tetszik, hiszen ez lesz az első báli alkalom. Szeretném, ha nagyon kellemesen éreznéd magad szombaton a grófnál.
Alig akart hinni a fülének. Mintha minden, amire várt a mai napon történne meg vele. Hevesen kezdett dobogni a szíve, kellett pár pillanat míg felocsúdott, aztán boldogan ölelte át az édesanyját.
- Felpróbálhatom?
A hímzett, vastag öv telitalálat volt, előnyösen emelte ki a lány karcsú, hosszú derekát. A ruha többi része pedig hófehér selyemből és csipkéből készült. A bárónő szeme könnybelábadt.
- Csodaszép vagy- mondta.
- Akárcsak Te, Mama, hisz Rád hasonlítok! – kacagott vidáman, önfeledt mosollyal Irén és pörögni-forogni kezdett.
- Elég! Elég! Majd a bálon lesz elég alkalom a táncra!
A bárónő jól tudta, hogy milyen ruhában illik megjelenni a szombati bálon. A grófnő ugyanis azzal támogatta a gróf politikai nézeteit, hogy minden alkalommal magyaros díszítésű ruhát viselt. Az úri hölgyek közül pedig egyre többen követték a grófnő példáját.
Author: Kulacsné Fekete Éva
Kulacsné Fekete Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Magyar-történelem szakos tanárként dolgozom egy általános iskolában. A világ dolgait a saját szemüvegemen keresztül, érzékenyen szemlélem. Gondolataimat először verses formában vetettem papírra kamaszkoromban. Manapság inkább prózát írok. Írásaim fő témája az emberi sorsok, élettörténetek és a történelem találkozása. Az írás számomra hobbi. Törekszem arra, hogy az olvasó számára hasznos és kellemes kikapcsolódást, jó szórakozást jelentsenek alkotásaim. Jó olvasást, vidám perceket!