Moslékzabálók

Moslékzabálók

A falu végén az erdő szélén
Árván áll a kicsi házunk
Ha néha vendéget, vagy barátot várunk
Tisztára kitakaritjuk, s a kapuban állunk
A disznóinkat is az ólba zárjuk
Vagy kiengedjük a mezőre
Erkölcsösek,mert meleg nincs közötte
Az Únió tiltását gyakran megszegjük
Régi helyről moslékot nem veszünk
Ezért új helyet kellett keresnünk
Falunk másik végéről fuvarozzuk
Röfi szerint jobban izlik: ezt befaljuk.
Nőnek is ám növekednek
A nyakukba masnit kérnek
Melyre kokárdát tűzünk tüstént
Hogy miénk, felismerhessük szegényt
Egy nap váratlan vendégek jöttek
Az etetést látva megrémültek
Most is tiltott moslékkal etettek?
Törvényt szegni hogy tehettek
Más a forrás, más a moslék
Új, helyi forrásból jön a táplálék.,

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Az ősz hűvöse

Az ősz hűvöse arcom simogatja, hagyom, érintése olyan lágy, kedves, miként volt egykori szerelmem karja, mikor magához ölelt, oly fenséges.   Beszívni e lég friss

Teljes bejegyzés »
Versek
Vajna-Kánagy Rozi

Légy fitt!

Előszó: Két hívatlan vendégről, a szuterén kondigépéről Elmúltak a meleg- hegyek, Zsíros legyek pihennek A kondigép vasán, Az egyiknek fogyni kell Nagyon a hasán! Kövér

Teljes bejegyzés »

Hogyan történhetett ?!

Nyomasztó szégyenfolt az emberiség felett.  Ember, ki magát Istennek hitte, született…  Elvett, eltaposott több millió életet….  Herr Hitler, hogyan tehetted ezt ?!    Kivégzett emberek

Teljes bejegyzés »

Kocka

Gregor Császár éppen megpróbált befejezni egy jelentést, amikor a telefon halkan megcsörrent az íróasztalán. Egy pillanatra megdermedt, mint mindig, amikor a hivatali telefonja megszólalt. Nem

Teljes bejegyzés »

A kút

Pavel Mihajlovics elgyötörten ült íróasztala mögött a polgármesteri hivatal hűvös, szürkés fényben fürdő szobájában. Kintről halk suttogás szűrődött be a nyitva hagyott ablakon át: a

Teljes bejegyzés »

Álmomban minden szép

Edit Szabó : Álmomban minden szép Nem kelt korán reggel az óra, valami szépről álmodoztam, az álom mosollyal ébresztett, „az én titkos álmaim ” nekem.

Teljes bejegyzés »