Katika kálváriái

Az osztályban most a szokásosnál is nagyobb volt a nyüzsgés Nem csak a bekukucskáló napfénye melegítette a gyereki szíveket, hanem annak a várakozásnak az izgalma is, amit Katikáért éreztek. Átvették ezt a hangulatot mindnyájan, vágyakozva lesték mikor nyílik már ki végre a terem ajtaja.

Ma a bíróságon az ő sorsáról döntöttek. Megy vagy marad? Továbbra is az osztály tagja lesz vagy egy idegen helyen, számára ismeretlen környezetben éli tovább az életét?

A jog asztalán két lehetőség adódott, vagy marad édesapjánál, aki egy férfival él, vagy az anyukája veheti magához, aki nyolc évig nem törődött vele.

Eközben az apa le- s feljárkálgatott az ítélőtábla folyosóján a döntésre várva. Lepörgött előtte lánya igen sajnálatos élete, s bízva bízott abban, hogy megértik, s neki ítélik őt.

Lelki szemeivel felidézte azt a napot, amikor megtudta, hogy párjával gyermeket várnak.

-Neem, ez neem, fordulhat elő, semmi szükségem nincs egy gyerekre! Nem szeretem a gyerekeket! Ennek véget kell vetni! –harsogta az anya, aki össze-visszacsapkodott a kezével.

-Elvetélek, elvetetem! Nem jöhet a világra!

Az idő egyre haladt előrébb, azonban nem tett semmit. Még orvoshoz se ment. Nem vette elő a nagyanyjától hallott kötőtű módszert se, mert azért magát jobban szerette ennél.

Csak reménykedett. Hogy miben? Abban, hogy elmúlik a problémája. Igen, mert neki a benne növekedő gyermek a problémát jelentette.

Családja hamarosan tisztában lett vele, hogy gyermeke lesz. Nagyon sokat nem törődtek vele, náluk a gyermekáldás gyakori, jobbára tervezetlen dolog. Csak az anyja mondogatta neki, hogy orvoshoz kellene mennie. Ilyenkor rántott mindig egyet a vállán és tovább állt.

– Ez már a magzatvíz! Készülj már! Szólok a mentőknek!- hívta fel a figyelmét a mama. Ő még akkor is csak a vállát vonogatta.

Nem akarom, jobb lenne ha …  !-vágta rá arcátlanul.

Annak rendje, módja szerint lefolyt a szülés. Megszületett egy egészséges kislány. Hideg pillantást vetettt rá, s arra vágyott, hogy minél előbb vigyék már el tőle. Magába fordultan terveket szövögetett. Nem törődött semmivel, csak azon járt az esze, hogyan szabadulhatna meg már végre tőle.

-Remélem nem lesz itt az ápoló a szoptatás alatt. Rendezzen másokat!

Nem sokára be is hozták enni a csöppséget Már épp tanítgatni akarta a nővér a kezdő anyukát, mikor az elhárította a segítséget. Minősíthetetlen szavakkal illette a munkáját, s arrébb tolta az ágyától. Ezért aztán ő úgy döntött, hogy elhagyja a kórtermet. Alig tett pár lépést az ajtóig, már az anya gátlástalanul, érzéketlenül nyúlt is a párnáért és a kicsi arcocskájára kezdte szorítani.  A csecsemőst nem hagyta nyugodni az a gondolat, hogy hogyan boldogulhat egyedül.

Mások ilyenkor még több segítséget kérnek, nem hogy elküld. Vajon tényleg tudja a dolgát?

Visszalépett és benézett az ajtón.

– Asszonyom! Mit csinál? Ne tegye!

Még épp időben érkezett. Gondolkodás nélkül lekapta a párnát és kirohant a gyermekkel. Trágár szavak röpködtek utána a nő szájáról, de meg se hallotta Az orvosok gyors beavatkozásának köszönhetően a lányka életben maradt.

Az anya ellen eljárás indult, letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Az apai nagymama vette magához a gyermeket, akivel együtt lakott az édesapa is.

Közösen próbálták ellátni szűkös lehetőségeiknek megfelelően. A mama ápolta, gondozta, hordta óvodába, tartotta a kapcsolatot az óvó nénikkel, majd a tanító nénikkel.

Azonban az első tanév végén a családot nagy tragédia érte. A nagymama meghalt.

Apa és lánya még a szokásosnál is jobban összezuhantak.

Hogyan lesz ezután? Mi lesz velünk?

-Csak annyit tudok biztosan, hogy nagyon szeretem. Nem adom oda senkinek sem- hajtogatta az apa.

A családsegítő munkatársai támogatták ebben a meglátásában, de újabb bonyodalom keletkezett. Az anya meghallotta, az esetet, s magához akarta venni a gyermeket.  A dologból természetesen peres ügy lett. Bíróságra kerültek.

A kislány napjai igen zaklatottan teltek, a legkisebb dolog is megviselte. Nem tudott az osztálytársaival sem együttműködni. Nem akarta édesapját elveszíteni. Nem vágyott az anyjához, bármit ígért is neki. A nagymama egyszer mesélt neki a csecsemőkori eseményről. Igaz ennek megértése még ma is nehéz neki, annyit biztosan érzett, hogy oda nem akar menni. Szédítő félelmet és remegést váltott ki belőle, ha kimondták előtte a szót, hogy „anya”.

Majd én bebizonyítom, hogy mégis megszerzem – szította a tüzet az anya. Két férfi nem nevelheti az én gyermekemet! (Persze a „két férfit” kicsit másképp fejezte ki)

Ez valóban igaz volt, apu egy fiúval él együtt évek óta, de ez nem jelentette azt, hogy nem gondoskodott volna Katikáról.

Eljött a per napja. Mindnyájan rendkívül izgatottak voltak. Reggel apu még elhozta lányát az iskolába, s utána indult a bíróságra. A kislány pillanatokig sem tudott figyelni az órán. Csak az ajtót leste folyamatosan. Sápadt volt, hányinger kínozta.

Milyen hírekkel jön apu?! El kell anyához mennem? Én apát szeretem!

Felváltva kavarogtak a gondolatok a fejében, időnként még a könnyei is csurogtak.

Végre délután kopogtak az ajtón. Apa volt az! A tanító nénitől kikérte az óráról a kislányt.

– Velem maradsz!! Velem maradsz! – kiáltotta fennhangon. Boldogan emelte magasba és forgott vele köbe, körbe.

Ekkor már kinyílt az ajtó. Együtt sikított az egész osztály.

Katika újra megmenekült!!

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Magány a padon

Edit Szabó : Magány a padon Nem is tudom,hány éve vagyok magas fák alatt egymagamban, régen én is szép fa lehettem, hatalmasra nőve ég alatt.

Teljes bejegyzés »

Köszönet

Nektek, kik nem kérdeztétek honnan jöttem s mi tett olyanná, amilyen ma vagyok. Nektek, kik megadtátok nékem szusszanó létemben a fény-pillanatot. Vesszen, mi múlt, háborgás

Teljes bejegyzés »

Lesz-e még holnap?

  Bíborfekete felhők hada a földet lábával tapossa, hörög az égbolt veszetten, tombol annak pusztító ereje.   Keringő villámok hada cikázik, a pokol kovácsa odacsap

Teljes bejegyzés »

A térkép

    Az arc a múlt térképe, megtapossa az élet lehelete, mint a papírt megrágja az idő foga, s a tinta már nem fog rajta.

Teljes bejegyzés »

A bűn

  Soha nem öltöd újra, nincs az a tű, az a cérna, ami összefércelhetné azt a lyukat, amelynek létrejöttét te akartad.   Elveszítetted az esszenciáját,

Teljes bejegyzés »

A felszín

  Ha minden ember a tenger fenekére látna, s nemcsak a víztükrén megcsillanó tükörképre várna, talán megtanulna a szívével érezni, s az igazságot nem a

Teljes bejegyzés »