Rózsa Iván: Sátán vagy Lucifer?
Nekünk, magyaroknak Mátyás király halála óta – kis fellángolások, rövid időszakok kivételével – nincs más választásunk, ha egyáltalán választhatunk, ha egyáltalán megkérdeznek bennünket: mint a kisebbik rossz? Kényszerpályán vagyunk ötszáz éve? Török vagy osztrák? Német vagy orosz? Hitler vagy Sztálin? Rákosi vagy Gerő? Kádár vagy Münnich? Gyurcsány vagy Orbán? Lucifer vagy maga a Sátán?
De most a világ egyéb tájékain sem jobb sokkal a helyzet! Tisztelet a kevés kivételnek, elmebetegek vagy szélhámosok, vagy elmebeteg szélhámosok „irányítják” jelenleg a világot. Hol van már az idő, amikor az Egyesült Államok élén minden idők legjobb amerikai elnöke, Ronald Reagan állt; a Szovjet Kommunista Párt főtitkára pedig Mihail Gorbacsov volt. Két úriember… A nyolcvanas évek végén abban bízott az ember, hogy jóra fordul a sora, jó irányba mozdul el a világ történelme: győz a Jó, ebben a földi dimenzióban is… Az úgynevezett kapitalizmus és az úgynevezett szocializmus előnyös vonásai konvergálnak valami emberarcú, „öszvér” társadalom irányába…
Aztán mi lett az egészből mára? Trump és Putyin… És még örülhettünk is Trump-Lucifer győzelmének, mert ha az amerikai elnökválasztáson Hillary Clinton győzött volna, talán maga a Sátán került volna uralomra… Az orosz „választásokról” pedig ne is beszéljünk!
Káosz és kosz mindenütt. Alaktalan torzóvá vált a világ. Nincsenek már formák, alakok, erkölcsök, illemek, nemek, nemek és igenek, határozottság, fekete vagy fehér; csak mindenhová benyomul az amorf szürke, a jein, a nemigen… Nincs férfiasság, csak bunkóság; nincs nőiesség, csak puhányság…
És mit tesznek a mi „vezetőink”, hogyan alkalmazkodnak ehhez a helyzethez? Libikókáznak ide-oda, ez már nem is Kállay-kettős, százszor rosszabb ez, mint hintapolitika… Sodródunk az árral, miközben ők degeszre tömik zsebüket, degeszre zabálják magukat az ország asztalánál. Dobják az asztal alá a kutyáiknak, vér- vagy ölebeiknek a csontokat, míg a többségnek még ezekből sem jut… És már lassan álmaink sem lesznek, illúzióinkat is elveszik tőlünk. Alaktalan masszává akarják gyúrni a népet, melyet könnyen lehet majd – vágóhídra? – terelni, mint egy birkanyájat vagy marhacsordát…
De egyszer eljön újra az utolsó vacsora ideje!
Budakalász, 2018. november 11., Szent Márton napján…
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...