Egy téli zord estén a hideg tekintetű, kemény arcélű tulajdonos, Müntz úr átlépte a Kaposvári Zálogház küszöbét, és kulcsra zárta nagyforgalmú üzletét. A karácsony előtt beérkező értékes holmik zálogbavétele miatt megnőtt a forgalma, és önelégülten ballagott haza. Volt, ki önhibáján kívül kényszerült zálogosítani egy-egy ódon családi hagyatékát, volt ki kapzsiságból egy szebb, modernebb ajándék miatt vált meg értékes, de haszontalannak vélt emléktárgyától. A főtéren az emberi hiábavalóságok fölé emelkedő templom harangja hirdette az adventi időszak lényegét.
Mintha a zálogház „lakói” csak Müntz úr cipőjének halkuló kopogására vártak volna, hirtelen életre keltek, izegni-mozogni kezdtek, és halk duruzsolás törte meg a csöndet. Alig várták, hogy újra unaloműző játékuknak hódoljanak, miszerint karácsony szent estéjéig minden nap egy-egy „áldozat” saját élettörténetével szórakoztatja a jelenlevőket. Eddig megríkatta közönségét a századelős falióra, a rubintszemű hattyú medál; elgondolkodtatta társait a balerinás zenélő ékszerdoboz, és megnevettette a többieket a velencei karneválról származó porcelán női maszk. Már csak hat nap van hátra karácsonyig, és a sorsolás ma az ütött-kopott, szelíd tekintetű Teddy macira esett.
-Brumm, brumm – vakarta meg füle tövét Rosy. Az én történetem 115 év izgalmáról, fájdalmáról, romantikájáról szól. Láttam több kultúrát, generációk harcát, társadalmi igazságtalanságot, reménytelen szerelmet, kalandvágyat. Na de hol is kezdjem mackómesém?
-Kezdjük a neveddel! Hogy lehet ilyen szép virágnevet választani egy gombóchasú, bundásfejű mackónak?! – kíváncsiskodott a patinás, múltszázadbeli okuláré. Erre nagyot billent az okoskodó felé az oroszlánfej markolatú sétabot – rendre utasítva a hőzöngőt. Rosy hálatelt pillantással köszönte meg az erdők királyának, és szerényen, ám kissé sértődött hangon brummogta el történetét:
– Nos, Rosy nevemet első gazdámtól egy amerikai elnök tiszteletére kaptam. Lehet nem is tudod, tisztelt okuláré, de mi, Teddy macik Theodore (Teddy) Roosevelt elnök által lettünk híresek. Egy vadászaton nem sikerült vadat ejtenie, és hogy hívei „kedveskedjenek” neki, egy bocsot kötöttek ki egy fűzfához könnyű célpontnak. … Szzzzz… – szisszent fel fájdalmasan az érzékeny lelkű aranykeretes tájkép a falon. – De Roosevelt védelmébe vette a bocsot, és így árasztotta el macik sokasága az egész világot – folytatta történetét Rosy. Engem az első szériák közt árultak Mississippi államban, és adtak ajándékul egy tíz éves dúsgazdag, elkényeztetett kislánynak. Tőle kaptam a Rosy nevet, és képzeljétek, nagy becsben tartott, a leggondtalanabb éveimet vele töltöttem. Etetett, itatott, mézes csuprot ábrázoló papirbarlangban altatott. – És ebben a pillanatban egy nagy mackókönnycsepp pottyant le kidudorodó kedves pocakjára. Egy Viktória-korabeli zsebkendő libbent oda Rosyhoz, és ajánlotta fel udvariasan szolgálatát.
– Az évek teltek-múltak, és amennyire mackóagyam engedte, követtem a történelmi eseményeket – folytatta. Csak családom ijedt arcából és a feszült csendből következtettem, hogy odakint a világban emberek viszik bőrüket vásárra pénz, elismerés és nagyobb hatalom reményében. A 20-as évek fényűző kerti mulatságaiból, felszínesen csillogó hamis, eszmények nélküli világából hamar kiábrándultam. Tanúja voltam fiatal nővé cseperedett gazdám bohém életének, akit egy ficsúr szöktetett meg, mert szülei a társadalmi rangkülönbség miatt ellenezték házasságukat. Engem akkor már egy magas polc felső, poros fokán ültettek le, majd gyorsan peregtek az események. Egy san franciscó-i régiségbolt kirakatába kerültem, és itt tekintettem meg egy az utcán sétáló férfit. Éreztem, rokonlelkek vagyunk, és szurkoltam, vegyen észre a kirakatban! Álmom valóra vált. Adam, új gazdám, egy amerikai fiatal férfi a nagy gazdasági világválság idején, ötvösként kereste kenyerét, és szép gyűrűk, medálok, fülbevalók készítésével töltötte idejét. Művészlélek, akinek otthonában kiváltságosnak éreztem magam a sok fém között. Újra büszke mackó lettem! Mackó, akit szerettek! De hogy Adam mit látott bennem, azóta sem tudom, talán szomorú tekintetünk találkozott a kirakatban. Otthonában szorgosan dolgozott megrendelésre, módos emberek kényét-kedvét leste. Hogy agyát is pallérozza – és itt Rosy tekintetét az okuláréra emelte -, képzőművészetet hallgatott a stanfordi egyetemen. Itt ismerkedett meg Karolinával, a kaposvári szépséggel, akit szülei kiváló sporteredményei miatt küldtek Amerikába, hogy ott képezze tovább magát tanárnőnek. Bimbózó szerelmüket látva boldog voltam, hogy újra betekintést nyerhettem egy szebb világba. Karolinát azonban Magyarországra húzta a szíve, patrióta családban nőtt fel, aki képtelen volt más országban letelepedni. Tudtam, Adam mennyire szomorú, minden rezdülését ismertem. Búcsúajándékként átadott engem a lánynak… El kellett hagynom szeretett gazdámat, de tudtam, küldetésem van, Adam rámbízta életem legnagyobb feladatát… Az utolsó napokban ugyanis ékköves gyűrűt készített Karolinának az amerikai évek emlékéül, és észrevétlenül bevarrta pocakomba. A gyűrű belső falára saját nevüket gravírozta, és pocakomra aranyszállal hímezte magyarul: ”…ami lényeges, az a szemnek láthatatlan”. A búcsúcsók után nyújtott át engem Karolinának a hosszú hajóút előtt – ki mit sem sejthetett a rejtett kincsről. Adam hitt a végzetben, ha úgy van megírva sorsuk könyvében, Karolina megtalálja a jegygyűrűt, és újragondolja elveit. Így folytatódott két élet a két kontinensen, az enyém immár Magyarországon. Mackólelkem egy részét azonban Adamnél hagytam. Drága barátom! mennyire hiányzol azóta is…
A régiségbolt lakói könnyes szemmel hallgatták a mackó szívszorító történetét. Többen közelebb férkőztek Rosyhoz, hogy szemügyre vegyék a pocak setesuta, férfikézzel, de annál nagyobb szívvel varrt hímzését. Vajon megbontották a szálakat?
-Igen, jól látjátok – folytatta Rosy -, pocakom érintetlen, a titkot csak az arra méltó embernek fogom felfedni!
-Na de hogy kerültél ide a zálogházba? – szakította félbe kérdésével a perzsa szőnyeg.
-Karolina az idők során férjhez ment, gyermekei, unokái születtek – mesélt tovább Rosy. Öntudatos, célratörő asszony volt, ha meghozott egy döntést, hátat fordított mindannak, ami megingathatta volna. Így én újra a poros, felső polcra kerültem. Karolina úgy gondolta, az emlékek énünk egy része, de elfelejtette Adamet, és nem tulajdonított jelentőséget a szép gesztusnak sem: a magyarul írt idézetnek. Karolina egész életében a családjának élt, és mikor egy hosszantartó, súlyos betegség felemésztette minden vagyonát, és külföldi gyógykezelései miatt nagy adósságot halmozott fel, unokái felszámolták hagyatékát. Volt amit megtartottak, volt amit kidobtak, egyes tárgyakat régiségboltba adtak, de engem megsajnált a legkisebb unoka, és annak reményében, hogy még egyszer ki tud váltani – zálogosított.. Persze gondolhatjátok, áron alul. A gyűrűmmel az egész adósságot rendezni lehetne…
-Na, igen, „Jól csak a szívével lát az ember, ami lényeges, az a szemnek láthatatlan…” – szólalt meg bölcsen egy rókaprém.
A zálogházban még sötétség honolt, és csak a kintről beszűrődő villogó reklámtáblák fénye adott hírt létezéséről. De lassan pirkadni kezdett, s az utca újra megtelt munkába igyekvő emberekkel. A karácsonyi bódékon felhúzták a rolót, és árulni kezdték a reggeli illatos gesztenyét. A tárgyak visszaültek eredeti helyükre, közönyösen néztek maguk elé. Egyedül az okuláré jelentkezett egy újabb kérdéssel, de a sétabot leintette. Rosy szomorú tekintettel, ám bizakodó szívvel lesett a bejárati ajtóra, kezét pocakján lógatva – vigyázva a kincsre.
-„Mert ahol a ti kincsetek, ott a ti szívetek” – sóhajtott a 300 éves bőrkötéses Károlyi Biblia.
Author: Sáfrány-Tóth Kata
Sáfrány-Tóth Kata az Irodalmi Rádió szerzője 18 éves koromban, nagymamám halálának éjszakáján a tetőtérben a szekrény mögé bújva kék színű tollal elkezdtem teleírni a hófehér falat. Írtam reggelig. Szavakat, mondatfoszlányokat, mindent, ami bennem kavargott. Így sirattam el első példaképemet, és így leltem nyugalmat. Akkor éreztem először, hogy az írásnak milyen felszabadító ereje van. Később tapasztaltam meg, hogy az alkotás e formája mekkora örömöt okoz, főleg, ha másnak is jut belőle. Így hát az írás felkerült a többi hobbim, a gobelinezés, kertészkedés, tánc, nyelvtanulás mellé. Kedvelt műfajaim a novella és a mese. Nyomtatott és online folyóiratokban itt-ott olvashatóak, pályázatokon többet díjazásra méltónak találtak. Témáimat leginkább a családi legendáriumból, a természet törvényeinek szemléléséből és a játékos mesés képzeletből merítem. Fontosabb díjaim: 2017 decembere: Kincs a kincsben (Szombathely, Berzsenyi Könyvtár, mesepályázat, különdíj) 2018 tavasza: A tükör szembogara (OMLIT, Igazgyöngy pályázat, különdíj) 2018 ősze: Holdudvari táncos vacsora (VII. Benedek Elek Nemzetközi Meseíró pályázat nyertes meséje) 2018 tele: Kincs a kincsben (Holnap Magazin, Tollforgató történetek, 3. helyezés) 2019 tavasza: Ítélet (Tollforgató történetek, 1. helyezés) 2019 tavasza: Szabolcs aranyai (Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete, Életmese írói pályázat, 1. helyezett) 2020 tavasza: Orgona bokra, mogyoró vesszeje - Párhuzamos történetek a Nyírségből (Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, Mosolyvirág...