A gesztenye zavara


Sűrű könnytől ázott a puha falevélpaplan a Krókuszvölgyi-erdőben. Gesztenyefiú siratta anyját, kinek sérült törzsét gomba támadta meg, és gyenge ága nem bírta tartani kicsinyét.

  • Mitévő legyek? – suttogta. Hirtelen a szeszélyes északi szél kapta fel, sodorta, sodorta, ám ruhája fennakadt egy galagonyabokron, ő maga meg lebukfencezett az avarba.
  • Bújj hozzám, szirmaimmal betakargatlak! – szánta meg egy virág, és kelyhét fotelként kínálta a csutaklevelétől megfosztott pucér gesztenyefiúnak.
  • Szia! Te ki vagy? Eddig csak anyukámhoz bújtam, de megsebezte egy fűnyíró traktor, és… én leestem a zavarba.
  • Krizantém vagyok. Most itt tündöklöm a kertben, de majd elvisznek a virágpiacra. Anyám mesélte, hogy így lesz. Te hova indultál? – kíváncsiskodott az öntudatos virág, de mielőtt a gesztenyefiú széttárta volna vékonyka kezeit, a zord északi szél újra feltámadt, és vállán repítette tovább. A Nádasberkes-tavaknál egy reszkető kakukk lába elé pottyantotta le.
  • Te ennyire fázol? – kérdezte csodálkozva a madarat.
  • Megfa-fa-fa-gyok! Rabságban éltem egész életemben, de megelégeltem, és megszöktem, hogy eljussak a távoli Afrikába. Most viszont látom, hogy szárnyam erőtlen. Dide-de-der-gek, és hiányzik az otthonom – vacogta csalódottan.
  • Hol éltél eddig? – kíváncsiskodott a gesztenyefiú.
  • Hol, hol, hát az órában! Én egy kakukkos órából szö-szö-szöktem meg! Repülök is haza, otthon legalább meleg van! – És a kicsi gesztenyefiút magára hagyva hazasietett.
  • Piac? Otthon? És velem mi lesz? – ráncolta meg szürke homlokát. Egyszer csak nagyot dobbant a szíve. Megpillantott egy gesztenyefát, mellette egy viseltes, törött fogú gereblyét. Odasompolygott, és finoman megérintette legszélső fogát.
  • Bocsánat, de te miért támasztod a fát? Nem dőlsz le egy kicsit?
  • Szia kis gesztenye! Nem vagyok fáradt! Sőt, alig várom, hogy megragadjon a gazdám, és nyolcvanhatodjára is komposztba seperjük a faleveleket.
  • Hogy mibe? De mindegy is. Úgy érted, nyolcvanhatszor láttad már az őszt? Én leestem a zavarba, és nem tudom mit kezdjek magammal!
  • Bizony – húzta ki magát büszkén a foghíjas, és elmosolyodott a gesztenyeszájon. Maradj itt, én vigyázok rád! – marasztalta.

Így is lett. Mohára fektette, locsolókannából itatta, gesztenyefalevéllel takargatta, és meséivel avarbölcsőben minden este álomba ringatta. Egy zord hideg hajnalon aztán a kis gesztenye olyan mély álomba merült, hogy nem keltette fel őt többet a lágyan hulló hópehely sem.

De ahogy tavasszal elolvadtak a jégcsapok, és megjelentek az első fecskék, vesszőcske bújt ki az avarbölcső helyén. A gesztenyefiú kis karjaival oly erősen szorította a földet, hogy kicsírázott, és pár ősz múlva a magasból figyelte a fehér kővázában hajladozó öntudatos virágot, hallgatta a kis lázadó énekét, és támasztotta a vén gereblyét.

Sáfrány-Tóth Kata
Author: Sáfrány-Tóth Kata

Sáfrány-Tóth Kata az Irodalmi Rádió szerzője 18 éves koromban, nagymamám halálának éjszakáján a tetőtérben a szekrény mögé bújva kék színű tollal elkezdtem teleírni a hófehér falat. Írtam reggelig. Szavakat, mondatfoszlányokat, mindent, ami bennem kavargott. Így sirattam el első példaképemet, és így leltem nyugalmat. Akkor éreztem először, hogy az írásnak milyen felszabadító ereje van. Később tapasztaltam meg, hogy az alkotás e formája mekkora örömöt okoz, főleg, ha másnak is jut belőle. Így hát az írás felkerült a többi hobbim, a gobelinezés, kertészkedés, tánc, nyelvtanulás mellé. Kedvelt műfajaim a novella és a mese. Nyomtatott és online folyóiratokban itt-ott olvashatóak, pályázatokon többet díjazásra méltónak találtak. Témáimat leginkább a családi legendáriumból, a természet törvényeinek szemléléséből és a játékos mesés képzeletből merítem. Fontosabb díjaim: 2017 decembere: Kincs a kincsben (Szombathely, Berzsenyi Könyvtár, mesepályázat, különdíj) 2018 tavasza: A tükör szembogara (OMLIT, Igazgyöngy pályázat, különdíj) 2018 ősze: Holdudvari táncos vacsora (VII. Benedek Elek Nemzetközi Meseíró pályázat nyertes meséje) 2018 tele: Kincs a kincsben (Holnap Magazin, Tollforgató történetek, 3. helyezés) 2019 tavasza: Ítélet (Tollforgató történetek, 1. helyezés) 2019 tavasza: Szabolcs aranyai (Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete, Életmese írói pályázat,  1. helyezett) 2020 tavasza: Orgona bokra, mogyoró vesszeje - Párhuzamos történetek a Nyírségből (Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, Mosolyvirág...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

mindhalálig

  a magányosság hasonlatos az elmúláshoz minden azt súgja: reménytelen bár biztos az út a végleges hazáig mégis dacol valamiféle erő a halódó lélekkel az

Teljes bejegyzés »

Hinned kell

Hinned kell­­ „Valaki jár a fák hegyén*”: az életünknek őre ő, nincs nála nagyobb erő. Megfordít sorsot, életet: csak kegyelméből élhetek. Vírussal büntet hitszegőt, hatalmi

Teljes bejegyzés »

November

Edit Szabó : November November,nem szeretlek, holnapjaim elvetted, első nap temetőben, erősen fogom őt meg. . Fejfán mosolygós arca, egykor régit mutatja, itt hagytalak titeket,

Teljes bejegyzés »

Tigris Tamás és Benjámin

Tigris Tamás a dzsungelben Fütyörészve ballagott, Néha széles jókedvében Ordított is egy nagyot.   A felhőtlen boldogsága Egy picikét hibádzott, Belefáradt a magányba, Keresett egy

Teljes bejegyzés »

A káposztalepke csodája

Élt egy fehér pillangócska A virágos szép mezőn, A szivárványt figyelgette, Nézegette ő merőn.   Csodálta a sokféle színt, Közben pedig kesergett, Egyszínű fehérsége miatt

Teljes bejegyzés »