Hajnali indulás

A hajnal hideg. Vagy inkább az éj, mert világosságnak még nyoma sincs. Csak a sötétség hömpölyög keresztül a szobán.  Apró fények pislákolnak: az elektromos készülékek, a tévé, video, a telefon ledjei hunyorognak messze a falak mentén, valahol a sötétség leplének mélyén.

Nyitott szemmel fekszik az ágyban. Az ébredés kábulata még nem hagyta el. Sosem tud aludni utazások előtt. Nem moccan, nehéz a mozgás. Nemsokára hajnalodik. Nemsokára indulni kell.

Párja mellette szuszog. Testéből sugárzik a meleg, illata bársonyosan öleli körül, visszahúzza az álmok mélyére. Egy utolsó ölelés, egy utolsó csók a dióbarna hajkorona alá, a nyakszirtre. Lágyan, nehogy felébredjen. Nehéz lenne az elválás. Mindig nehéz. Hosszú évek óta. És most újra menni kell.

Feltápászkodik. Az ágy halkan nyikordul fel. Lenyomata ottmarad a gyorsan hűlő lepedőn. Villanyt nem gyújt, de az ablakhoz lép, a függönyt kissé elhúzza. Sápadtan szüremlik be a holdsugár, ezüst ragyogásba burkolja a szobát.

A folyosón csend, csak a falióra ketyeg halkan. Szú perceg a küszöb alatt. Máskor recseg a parketta a léptei nyomán. Most nem.

Az utca melletti szobában nehéz a levegő. Az éjjeli lámpa fénye aranyban füröszti a két alvó testet. Úgy fekszenek begubózva, egymást átölelve, ártatlanul, mint két törékeny pólyásbaba. Nem is volt olyan régen, mikor még azok voltak. Lehajol, óvatosan puszit lehel a kicsiny homlokokra, beszívja hajuk illatát. Emlékezni fog rájuk. Mindig.

A konyhában még érzik az előző napi vacsora illata. Mosatlan tányérok tornyosulnak a csapnál. A hűtőgép bódítóan duruzsol. Jó lenne visszafeküdni az ágyba, párja mellé, de nem lehet. Reggelizni is kellene, de nem tud. Sosem tud enni indulás előtt.

Egy darabig a szobában ácsorog. A bútorokat, a képek sziluettjét nézi. Fény nem kell, emlékszik mindenre. Raktározza az emlékeket.

Itt az idő.

Az előszobában a fogason a ruhák úgy lógnak, mint birkák a mészáros kampóján. Kellene a ballonkabát, hideg a hajnal. Az ajtó előtt visszafordul, az utolsó emlékeket issza be a házból. Fáj itthagyni mindezt.

Az ajtó nehezen fordul. Beáramlik a kinti hideg szél. Bőröndöt nem visz. Nem csomagolt.

A kapu előtt köd száll. A ködben állnak. Ketten. Már várják. Azt hitte, csak egy kísérő lesz. Mindig így képzelte. A szürke alakok mögött nagy autó fekete sziluettje. A hegyek mögött vörös izzás. A nap felkelőben.

***

Elisabeth Smith, John Smith utazóügynök felesége rossz kedvvel ébredt. Átfordult a másik oldalára, odabújt mellette fekvő férjéhez.  Majd felsikoltott. Nem érdekelte, hogy a hangra felébrednek a gyerekek. Csak sikított, szünet nélkül.

Komor Levente
Author: Komor Levente

Komor Levente az Irodalmi Rádió szerzője. Komor Leventét nem is így hívják. Született. Végezte. Jelenleg él. Történetek dörömbölnek a fejében. Néha kiengedi őket. Ez többnyire az olvasóközönség értő ignoranciájával találkozik. Szeretné kijelenteni, hogy elhatárolódik magától. “A különbség köztem és egy őrült között, hogy én nem vagyok őrült.” (Salvador Dali) “A különbség köztem és egy őrült között, hogy én nem vagyok köztem.” (Komor Levente)

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

mindhalálig

  a magányosság hasonlatos az elmúláshoz minden azt súgja: reménytelen bár biztos az út a végleges hazáig mégis dacol valamiféle erő a halódó lélekkel az

Teljes bejegyzés »

Hinned kell

Hinned kell­­ „Valaki jár a fák hegyén*”: az életünknek őre ő, nincs nála nagyobb erő. Megfordít sorsot, életet: csak kegyelméből élhetek. Vírussal büntet hitszegőt, hatalmi

Teljes bejegyzés »

November

Edit Szabó : November November,nem szeretlek, holnapjaim elvetted, első nap temetőben, erősen fogom őt meg. . Fejfán mosolygós arca, egykor régit mutatja, itt hagytalak titeket,

Teljes bejegyzés »

Tigris Tamás és Benjámin

Tigris Tamás a dzsungelben Fütyörészve ballagott, Néha széles jókedvében Ordított is egy nagyot.   A felhőtlen boldogsága Egy picikét hibádzott, Belefáradt a magányba, Keresett egy

Teljes bejegyzés »

A káposztalepke csodája

Élt egy fehér pillangócska A virágos szép mezőn, A szivárványt figyelgette, Nézegette ő merőn.   Csodálta a sokféle színt, Közben pedig kesergett, Egyszínű fehérsége miatt

Teljes bejegyzés »