Az ősznek könnyei

Az ősznek könnyei

Őszi erdő, de csodállak,
szememnek ez már káprázat.
Hogy tudsz mesevilág lenni,
színeiddel így tobzódni!

Mintha egy szép festményt látnék,
mit művész vásznára fest.
Valóság ösvényét járom,
ott méla csend lesz a párom.

Lombod alatt megpihenek,
erőt gyűjtök a lelkemnek.
Kiteríted levélsátrad,
hogy sokáig legyen árnyad.

Őszbehajló falevelek,
titeket én nagyon szeretlek.
Ne hulljon még könnyeitek,
még gyönyörködöm bennetek.

Kozma Barnáné
Author: Kozma Barnáné

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet. Különösen szerettem a mesék világát, az állatokat és a természetet. Az Irodalmi Rádió alkotótáborához 2016-ban csatlakoztam, amelynek közösségében jól érzem magam. Pályázataikon, sikeresen  szerepeltem, nyolc antológiájukban jelentek meg írásaim. Három versemet Karády István zeneszerző zenésített meg. Történelmi novellám bekerült az Országút Társulat „ Akiket Isten kihívott csatára” című antológiájába. Verseim  megjelentek a Montázsmagazin, Titera-Tura Kiadó,MANE, Raszter Kiadó, Tollforgatók E könyv, Szülőföldem, Mesél a Napló, Gold Pen Irodalmi Kör antológiáiban. A VII. Benedek Elek nemzetközi meseíró pályázat döntőjébe jutottam. Szerbiai Pannon RTV meghívására , Magyarországról egyedüli meghívottként vettem részt az „ Itthon vagy” pályázat díjazottjaként. Szlogenemet egy hónapig minden nap, többször bejátszották. Közel 300 versem vár kiadásra, nem sokára befejezem első történelmi regényemet. Nemrég a festészettel is barátkozom, ahol szintén megmutatkozik a természet szeretete.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

EUGÉNIA

Az ódon pesti házak legendákat őriznek. A zárt kapuk mögött soha meg nem írt regények születnek, az öreg falak meséket suttognak régi, letűnt korokról és

Teljes bejegyzés »

Vihar után

Edit Szabó : Vihar után Eső után bodor felhők az égen, gomolyognak szürkén és még fehéren, leány arcát haragosan formálják, “Iris,kinek a mosolya szivárvány.” Félkörívben

Teljes bejegyzés »

Tomboló nyárharag

Tomboló nyárharag Az előző részek tartalmából: Elballagott a sok vén diák, megkezdődött Félcitrom és társaik próbaidőszaka. Az érettségik árnyékában egy-két pillantást vetünk időnként a Blokkra.

Teljes bejegyzés »

VÁLTOZÓ IDŐK

      Változó idők   Hegy tetején állok, s bámulom a várost, Táncot jár és mulat a teremtés szele, Alattam van minden mi egészségre káros, Vajon

Teljes bejegyzés »

Csilingel a szánkó

Edit Szabó : Csilingel a szánkó Itt jár már az év utolsó hava, decembert írunk a naptárakban, nagyszakállú nézi csomagolást, “Mikulás ment a hátsó gangon

Teljes bejegyzés »

Fehér tornacipő

    Anyám zavarban van. ­ –  Egy szelet dobostortát kérek, egy kis ásványvizet,­ – szünetet tart­ – és egy kis kávét kérnék még ­–

Teljes bejegyzés »