Egyedül

A világra egyedül érkeztem,
S továbbállok egyedül, ha végeztem.
Nem a magány üres ágya,
Nem káosz szülte zsibongó lárma
Az egyedüllét, mely körülölel,
Mely mindig itt van, mindig közel.
Nem fájdalom marta tátongó űr,
Mely a gyávaság zászlaja alatt tűr.
Békés, büszke, csodálatos,
Mélyen megélve varázslatos.
Nem álarc és nem is tükörkép,
S mégis a legtisztább önarckép.
Az egyedüllét nem üres magány,
De talán a legnagyobb talány…
Önmagaddal békében lenni,
S nem rettegve a magányt lesni.
Remélem, egyszer én is megélem,
S akkor árvaságom többé nem félem!

Angyal Bella
Author: Angyal Bella

Angyal Bella az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Angyal Bella, ami egy művésznév. 1989. március 7-én születtem Komáromban, Szlovákiában. A csúf „jelenből’’ mindig verseim által nyertem menekvést, akkor éreztem igazán magam boldognak, ha írhattam. Az első versemhez tizenhárom évesen kaptam ihletett. Petőfi Sándorhoz hasonlóan, én is a szabadságról írtam, mert már akkor is úgy éreztem, saját börtönöm foglya vagyok. Majd évekkel később egy szlovákiai újságban, még saját nevem alatt jelentek meg verseim. Kisebb ismeretséget kiadott versesköteteim (2) és különféle sikeres pályázatok által szereztem. Jelenleg a közösségi média segítségével szerzek verseimnek több olvasót és szeretném, ha műveim még szélesebb nézőközönséghez juthatnának el. Sokat jelent, ha műveim által reményt adhatok.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Imádság

Szép Nap! Teremts nekem Szép holnapot! Remény! Segíts nekem! Gyógyíts engem! Segíts nekem Megoldani mindent Az életemben! Szent Fény! Kísérj engem! Lépéseimet vezesd A hitben!

Teljes bejegyzés »

Virágok

Edit Szabó : Virágok “Virágok, szép virágaim, Be kedvesek vagytok nekem !” mikor kinyíltok, álmaim kertjében ragyog színetek. Kora tavasz hoz indulót, melyet követ minden

Teljes bejegyzés »

kártékony

szeretett engem mamám onnan tudom hogy bár csak a hasznosat kedvelte mégis sütött-főzött rám ha nála nyaraltam kecske nyulak tyúkok veteményes voltak a büszkeségei a

Teljes bejegyzés »

Szól a hegedűm

Edit Szabó : Szól a hegedűm “Hegedülnek,szépen muzsikálnak,” Leány áll a fények sugarában, hosszú ruha fedi a termetét, pódiumon csak ő lesz a vendég! .

Teljes bejegyzés »

Mormolt, halk szavak…

Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak, Viharban is repülnek a madarak… Siránkozó lőrések vágyják a harcot, Én mikor vághatok csodálkozó arcot? Sokan várjuk, eljön az idén

Teljes bejegyzés »