Pillangó

Pillangó

 

Ziláltan repdesett szárnyával, míg meg nem telepedett egy parfümüzlet kirakatának üvegén. Úgy tűnt meg akart pihenni, ha csak egy pillanatra is, a zajos város egy biztosnak hitt pontján. Túlélésre játszott, szárnyait már kissé megtépázta a tömeg, az utána kapdosó kezek és a néhány órával korábban elvonuló zápor. Hiányzott hátsó szárnyából egy darabka, de lábai épek voltak, csápjait sem érte semmilyen károsodás.

Egy pillanatra megdermedt, ahogyan az élőlények rejtőzködni szoktak, amikor megérzik az ember – a kiválasztott főemlős – jelenlétét.  Összezárta, majd megmerevítette pillangószárnyait, amelyek kívülről semleges színhatásúak voltak, a barna és a szürke különböző árnyalatai keveredtek a fonák oldalon, ahogyan az élet fonákhelyzetei is sok esetben mutatnak szürkeségbe keveredő groteszk valóságot, egyidejűleg valami alig észrevehetetlenben eltűnő varázslatot.  A pillangó is szép volt: a szürke és barnás fonákoldal belül valami gyönyörű vöröses-barnás alapszínre cseppentett narancs és fekete pettyeket rejtett, a festő által épphogy csak finom huncutsággal éreztetett tintakék folttal feldíszítve.

A pillangó finoman verdesett a kirakatüvegen. A kirakat mögött finom parfümöket kínált a nagyvárosi kereskedelem egyik frekventált helyen lévő üzlete.   Különböző díszdobozokban óriási választéka jelent meg a nők és férfiak számára vegyesen előállított illatanyag, gyönyörűbbnél gyönyörűbb csomagolásban. Az ipari formatervezés csúcstermékei jelentek meg itt, a francia, spanyol és amerikai parfümipar legismertebb termékeivel. Mintha a pillangó is magába kívánta volna szívni az illatokat, és ezért csapdosott volna szárnyaival, hogy a kirakatüvegen keresztül bejusson az üzletbe.

A nagyvárosi forgatagban a párás nyárutó esőáztatta utcáiról párolgó melegben az utcán hol határozottan végigvonuló, hol turistaként lassan bóklászó emberek között éppen egy nő haladt el a kirakat előtt.  Nem volt semmi konkrét célja, nézelődött az utca üzletei által kínált portéka között. Észrevette a pillangót, lehet, hogy éppen azért, mert nem volt hová rohannia és nem volt fontosabb, mit észrevehetett volna. Megérezte, hogy a pillangó mintha csak a vesztébe akart volna rohanni, a nap fényében megcsillanó üvegnek verve fejét és megrebbenő szárnyait.

          Gyere kicsi pillangó! – gondolta a nő, és óvatosan nyújtotta kezének ujjait, hogy a pillangó a lábaival rámászhasson. Hosszú percekig tartotta kezén a pillangót, mely néha szétnyitotta szárnyait, hogy megmutathassa mintázatát és színeit. Mintha csak neki akarta volna megmutatni hálából azért, mert magához vette.

Két másik asszony is arra járt. Érzékelték, hogy a nő egy pillangót tart rezzenéstelenül a kezén, és néhány pillanatra megcsodálták a természet e remekét. Mintha egy pillanatra megállt volna a világ. Az arra járó emberek egy rövid időre elmosolyodtak, váltottak néhány mondatot egymással, megfeledkeztek egy percre a rohanó világról. A pillangó nem mozdult; rátapadt a nő mutatóujjára, és nem engedte el. Nem akart továbbszállni. A nő bevitte őt a parfümériába is, ahol a pillangónak, az élet e tüneményének még több csodálója akadt. Pedig nem volt különösebb fajta; nem tartozott sem a fecskefarkúak, sem a rendkívüli színű fajták közé. Egyszerű dél-amerikai lepke volt, amely a nagyvárosban tucatjával fordul elő. Mégis, arra a néhány percre megváltozott körülötte a világ. Az emberek mosolyogni kezdtek. Egyikük harsányan, másikuk szelíden, egy idős hölgy rég nem látott vendégként üdvözölte a pilllangót, mint rég nem látott vendéget. Észrevettek valamit, amit már régóta nem láttak meg a szürke nagyvárosi létben.

Magával vitte, a szállodába, ahol éppen tartózkodott. Először utazott életében ilyen távolságra, hirtelen felindulásból szánta el magát az útra. Hiányzott valami az életéből.  Még sosem tett ilyet, de úgy gondolta, egyszer legalább az életben rá kell szánnia magát, hogy egyedül utazzon.  Hosszú évek óta nem utazott. Ráébredt, hogy így is egyedül van, s bár teljesen független volt, ezt a fajta függetlenséget nem tudta kihasználni. Társra vágyott, valakire, akivel beszélhet, akiről néha-néha gondoskodhat, aki mellette alszik el, akinek hétvégén elkészítheti a reggelit.

Néhány napra a pillangó lett a társa. Hazavitte a szállodai szobájába. Az egy kilométeres út alatt óvatosan tartotta, nehogy a szél elfújja a kezéről a kétszer háromsávos és négysávos úton átmenő forgalomban előálló légmozgásban. A pillangó kapaszkodott. Lábai tapadókorongjait rápréselte a nő ujjára és nem engedte el azt. A  nő a szobában lerúgta a tűsarkú cipót és fáradtan ledőlt az ágyra. Előtte megírt egy-két üzenetet a számítógépén, úgy, hogy közben a pillangó továbbra sem mozdult el a kezéről. Vele aludt el. Amikor két órával később felébredt, a pillangó még mindig ugyanott tartotta magát az ujján. Mintha valami szimbiózis alakult volna ki kettőjük között néhány óra alatt.

Amikor felébredt, áttette a függönyre.  A függöny ugyancsak fehér volt, mint a szoba fala, az ágynemű és a szekrény is. A pillangó egy óra elteltével megfordult, de szárnyait továbbra is zártan tartotta, mintha csak vegetált volna. Még nem volt kész új útjára. Mintha csak arra várt volna, hogy sebei behegednek, a szárnya ismét sértetlenné válik. Hat nap volt még hátra az útból.

A szobaasszony mindennap elrendezte az ágyat és új törölközőt tett.  Aznap is rutinszerűen ellátta feladatát. Miután a nő reggeli után kifizette a számláit és felment a reggeli nap fényében ragyogó fehér szobába a csomagjaiért, az ablak nyitva volt.

 

 

                                                                                                                             RMB – 2019. február 15.                             

RosaMaria B.
Author: RosaMaria B.

Burik Mária Rozália (szerzői név: Rosamaria B.) Magyar jogász költő. Budapesttől nem messze, a Dunakanyarban, Zebegényben született. Szülei még paraszti sorból származnak, akik már állami alkalmazottként nevelték fel gyermeküket. Általános iskolába Verőcén, gimnáziumba Vácott járt. Tanulmányai során meghatározóak voltak számára az irodalom és a történelemórák, melynek következményeként előbb a nemzetközi újságírás, mint pálya kezdte érdekelni, majd egy hirtelen fordulat eredményeként a jogi pályát választotta. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán végezte tanulmányait 1985 és 1990 között. 1990-ben államvizsgázott cum laude. Diplomamunkáját kriminológiából írta. Szakmai pályafutását ügyészségen kezdte. 1992-ben szakvizsgát tett, majd a közigazgatásban folytatta pályáját, az akkor megalakult kormánymegbízotti hivatalnál, a mai kormányhivatalok jogelődénél, majd Budapestre került, központi közigazgatási szervhez. Életét mindig meghatározta a jogászi szakmája iránti elkötelezettsége, felelősségtudata. Első verseit még egyetemi évei alatt írta, mintegy szárnypróbálgatásképpen. Negyvenes éveiben folytatta az írást az emberi élet legfontosabb jelenségeinek főképpen versben történő megjelenítésével. A líra, mondhatni talán, természetes közege. Talán ez abból is következik, hogy meghatározó életében a zene. A líra számára – hasonlóképpen, mint a zene a zenét kedvelő és művelő ember számára – a ritmus, dallam és harmónia egysége. Ahogyan a Poézis című versében megfogalmazta: „Szívből jön a szó.szülője a gondolat,lelke az ihlet.”   Versei az életről, az emberi...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Virágok

Edit Szabó : Virágok “Virágok, szép virágaim, Be kedvesek vagytok nekem !” mikor kinyíltok, álmaim kertjében ragyog színetek. Kora tavasz hoz indulót, melyet követ minden

Teljes bejegyzés »

kártékony

szeretett engem mamám onnan tudom hogy bár csak a hasznosat kedvelte mégis sütött-főzött rám ha nála nyaraltam kecske nyulak tyúkok veteményes voltak a büszkeségei a

Teljes bejegyzés »

Szól a hegedűm

Edit Szabó : Szól a hegedűm “Hegedülnek,szépen muzsikálnak,” Leány áll a fények sugarában, hosszú ruha fedi a termetét, pódiumon csak ő lesz a vendég! .

Teljes bejegyzés »

Mormolt, halk szavak…

Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak, Viharban is repülnek a madarak… Siránkozó lőrések vágyják a harcot, Én mikor vághatok csodálkozó arcot? Sokan várjuk, eljön az idén

Teljes bejegyzés »

Haladásban fékeződő élet

Hétköznapi pszichológia… a lét csapdájában. (Senrjon) Járvány még nem múlt végleg, De pluszban már van egy háború. Harc dúl egy hete… * (Senrjú) Lesz cudar

Teljes bejegyzés »

Végső filozófiámban

Hétköznapi pszichológia… (Anaforás, 3 soros zártükrös) Esteledik már az életem, ez a vég a végső? Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő… Esteledik már az

Teljes bejegyzés »