Vereség

Magas karfájú, puha párnákkal bélelt trónomon ülve bámulok le az előttem elterülő csatamezőre. Tökéletesen látok innen mindent. Látom saját hadseregem támadását, és az ellenfél válaszát is. Jó döntés volt ide, a palota tágas erkélyére helyezni a trónt.

Én már nem tudok harcolni. A lábam alig bír el, karjaimban nincs erő, nem tudok lóra ülni, és gyalogosan sem vennék hasznomat. Alig-alig tudok a nép segítségére lenni, inkább csak feladat vagyok a számukra: az öreg, ősz király, akit meg kell védeni.

Szégyenszemre az én drága királyném férfiakat is megszégyenítő módon vetette be magát a csatába. Ügyesen küzd, folyamatosan figyelem minden lépését. Majdhogynem a legjobb harcosom. Önérzetem nehezen viseli, hogy míg én megbújok a háttérben, ő beveti magát az ellenség soraiba, és harcol. A szemem sarkából oldalra pillantva látom, hogy a fölém magasodó bástyáról is rám merednek az óvó tekintetek. Pontosabban, hol rám, hol az ellenfél katonáira, hogy azonnal a védelmemre kelhessenek, ha valaki túl közel merészkedik.

Még ilyen távolságból is hallom a lovak fájdalmas nyerítését, ahogy egy-egy lándzsa keresztüldöfi a szívüket. Látom földre rogyni őket, érzem a vér szagát, ami áztatja a csatamezőt. Lemerevedve szemlélem, ahogy egyre több jó harcosom esik el.

Az ellenfél közelít, minden perccel közelebb jut a palotához, hallom az idegen csatakiáltásokat, a paták dübörgését. Mindjárt ideérnek. Életemben először gondolok arra, milyen lesz meghalni. Milyen érzés lesz, mikor elszáll belőlem az élet, és csak egy rakás csont és hús maradok. Fájni fog vajon? Kibírhatatlan lesz? Vagy talán egy másodperc alatt túl leszek rajta? Biztosan attól is függ, hogyan végeznek majd velem. Elég lesz egy döfés a szívbe, vagy lefejeznek talán? Órákig kínoznak, elnyújtva haldoklásom, vagy arra törekszenek, hogy megrövidítsék a szenvedést?

Kár hosszasan gondolkoznom ezen, ugyanis hamarosan megtudom a választ.

Itt vannak.

Lehunyom a szemem, némán elköszönök a királynémtól, aki tán már holtan hever a csatamezőn, elköszönök a népemtől is, végül megköszönöm Istennek a hosszú, szép életet.

Elsőként gyalogos katonák törnek ránk, a bástyákon tartózkodó harcosaim próbálnak rájuk rontani, menteni a menthetőt, menteni engem… de túl sokan vannak, túl erősek, és az egyik idegen katona már a nálunk rabul ejtett foglyaikat szabadítja ki. Túlerőben vannak.

Percek kérdése, hogy megtaláljanak engem is, és akkor mindennek vége. Elveszik a népem, a seregem, elveszik a haza. Mindennek vége lesz.

– Gyuszikám, gyere, kész az ebéd! – hallom meg az én drága Juliskám hangját a hátam mögül.

– Egy pillanat! – kiáltok vissza. – Ezt a menetet még lejátszom!

Tekintetem újra a sakktáblára téved, a sötét bástyát behúzom a g1-re.

– Matt! – kiáltok.

Meghaltam. Nem is volt olyan vészes.

Pelesz Alexandra
Author: Pelesz Alexandra

Pelesz Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenhat éves korom óta írok. Voltak időszakok, amikor nem ragadtam tollat, de a szívem mindig visszahúzott a papírhoz, mégpedig azért, mert írás közben a szabadság olyan fokát élhetem meg, amelyet máskor soha. Lehetek bárki, bárhol, bármennyi ideig. Belemerülhetek az emberi lelkekbe. Írás közben nincsenek korlátok, szabadon szárnyalok. És ha a soraimat olvasva sikerül néha megérintenem másokat, ha csak egy-egy ember is úgy érzi, kapott tőlem valamit, akkor az írásban lelt örömöm - amely egyébként visszacsatolás nélkül is létezik - megsokszorozódik.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Csönd

Egyed-Husti Boglárka   Csönd Elmentél. Nem sírtál. Csak fogtad a kezem. S utána a csönd maradt mellettem.   Elmentél. Némán, csöndesen. Nem panaszkodtál, hogy fáj.

Teljes bejegyzés »

Gon-dolkodó-Vers

Egyed-Husti Boglárka Gon-dolkodó-Vers Épp itt van előttem Életem nagy könyve És már készülök is belelapozni Mikor hirtelen Feleszmél Előtte a következő vers Mi lenne, ha

Teljes bejegyzés »

Nulladik nap

Nulladik nap Egyed-Husti Boglárka novellája Itt azt mondják, hogy amikor újjászületik az ember nem előre számolunk, hanem vissza. Így teljesen tiszta lappal indulunk az új

Teljes bejegyzés »

Emlékek

Tegnap volt még, hogy  Gyermekmosollyal üdvözöltelek.  Ma meg már a halál marka  Szorongatja lelkedet.    Bár visszamennénk az idő-vonaton  Hogy lássam régi mosolyod.  Érezzem bőröd

Teljes bejegyzés »

Nem tudok

Én nem tudok egy haldokló ágya mellett vidám lenni.  Belenézni a szemébe és ”minden rendben” – úgy tenni.  Mosolyogva-derűsen vele elcseverészgetni  Elengedni, elfogadni azt, hogy

Teljes bejegyzés »

Felolvasóest – 2024. február 22.

2024. február 22-én Friedler Magdolna, Bencsik Attila és Rácz Katalin voltak havi rendszerességgel megrendezésre kerülő felolvasóestünk vendégei, akik értékes rövidprózákat és verseket osztottak meg a

Teljes bejegyzés »