Nagy szeretettel ajánlom második novellás kötetem mindazoknak, akik szeretik a hol szomorkás, hol vidám, hol pompázatos virágszálakat, hiszen ezekből fontam ebben a kötetben egy koszorút. Különlegessé teszi a könyvet, hogy montázsokat helyeztem el benne, családi képeket, azokról az emberekről, akik a novelláimban valamilyen szerephez jutottak. Ott vannak a szüleim, ott van Papus, ott van, Mamus, ott vannak a Nagynénik, olyan nagyszerű emberek, akik elindítottak, akikre nagyon büszke vagyok. Ők voltak a novellák ihletői. Ott vannak egy-egy jeleneteben, egy-egy tulajdonságban, egy-egy örömben, bánatban. Az én családom ők, mindannyian.
Vásároljátok és olvassátok a könyvet, mártózzatok meg a novellákban, a ha kicsordul egy-egy könnycsepp, ne bánjátok! Szívem minden szeretetével nyújtom át minden kedves olvasónak.
Author: Szohner Gabriella
Szohner Gabriella az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban születtem 1955-ben. Itt tanultam, itt dolgoztam, jelenleg is itt élek. Öt éve kezdtem papírra vetni tapasztalataimat, gondolataimat, érzéseimet. 2015-ben jelent meg első elbeszélés kötetem „Tépett kendők” címmel. A megjelenés után különböző országos pályázatokra küldtem novelláimat, ezekkel rangos helyezéseket értem el a neves irodalmi társaságok kiírásain. Mára már 19 különböző, színvonalas antológiában olvashatók a történeteim. Novelláimat elsőként az Irodalmi Rádió fogadta és értékelte, a családias közösségnek 2016. óta vagyok a tagja. Tanulmányaim befejezése óta folyamatosan az emberekkel foglalkoztam, általuk és velük éltem meg örömöket, bánatokat, sikereket és veszteségeket. Láttam őket örülni, szeretni, láttam szenvedni és meghalni. A hosszú évek során gyűjtögettem össze mindazokat a tapasztalásokat, amit a novelláimban megfogalmazok. Hiszem, hogy egy-egy történet megjelenítésével segíthetek másoknak, netán követendő példát is mutathatok. Embertársaim lélekápolása az én folytonos motivációm. Az írás mellett nagyon szeretek kézimunkázni, kertészkedni, utazni, olvasni. Szívesen tanulok, és fedezek fel új dolgokat. Írói jelmondatomnak egy Fekete István idézetet választottam: „ Én is csak a szavakkal játszom, amelyek mögött talán ott van a valóság, amiről szintén nem lehet tudni, hogy micsoda.”