Családi kirándulás

Egyik vasárnap délután a nagybátyám, anyám öccse, beállított az autójával, hogy kirándulni
visz bennünket a Balatonra. Anyámék feltehetően már tudtak a dologról, mert nem kérdeztek
semmit, nekem is csak annyit mondott anyu, hogy vegyem fel az ünneplő ruhámat. A Balaton nem
volt nagy szám, mert egy tóhoz közeli faluban laktunk, és voltam már párszor fürödni a
nagyszüleimmel és az iskolával. A nagybátyám nagylelkűsége sem hatott meg, nyilván a nagymama
parancsolta meg neki, hogy ezt tegye. Készülődés közben sem tárgyaltuk meg, hogy hová megyünk,
fürödni vagy sétálni volna jobb, vigyünk-e fürdőruhát, törölközőket, azt is később a tévéből tudtam
meg, hogy ilyenkor enni-, innivalót is szoktak csomagolni.
Az autóban én hátul ültem anyámmal, apu az anyósülésen, nem emlékszem, hogy
beszélgettünk volna. Rohantak a fák, házak, búza, kukorica földek, akkor még nem volt úgy
kiépülve minden, mint most. Több Balaton kezdetű helység mellett elhaladtunk, majd egyszer,
valahol, már nem emlékszem hol, megállt a nagybátyám egy füves parkolóban. Több autó is állt
már itt, mellette két sorban, hosszan elnyúlóan sátrak húzódtak. Megint nem beszéltünk meg
semmit, mit csinálunk itt, esetleg lesétálunk a partra, nézzük a fürdőzőket, mert fürdőruhát nem
hoztunk, vagy beülünk egy fagyizóba, esetleg sétálunk vagy sétahajózunk egyet. Hallgatagon
elindultunk a sátrak felé. Anyám elől ment a nagybátyámmal, mögöttük pár lépésnyire én.
Anyámék befordultak a sátrak utcájába, közben hátra sem néztek. Láttam, hogy apám nincs sehol.
Hiába néztem jobbra, balra, előre, hátra nem láttam sehol. Anyámék kitartóan meneteltek elől,
közben beszélgettek. Szerettem volna kicsit nézelődni, annyiféle tarkabarka dolgot árultak.
Akkoriban nagyon divatos volt, hogy vékonyabb fatörzsből szeleteket vágtak, ráégettek egy fehérre
festett vitorlás hajó körvonalait, ráírták „Balatoni emlék”, majd lelakkozták. Tömérdek, kisebb-
nagyobb átmérőjű balatoni emléket árultak, de volt olyan is, ahol a balatoni látképet kagylóból
rakták ki. Árultak különböző fa-, meg csontnyelű késeket, de lószerszámokat is. Csak néhány
pillantást vethettem az árukra, mert nem akartam lemaradni. Közben egyre nőtt bennem a
feszültség. Mindig a gyomromból indult ki, aztán szép lassan elterjedt az egész testemben, lekúszott
a lábamba, alig akartak engedelmeskedni, aztán fel a fejembe, amitől szédülni kezdtem. Ez mindig
apám miatt volt. Sokszor akkor, amikor jelen volt, mert kötekedett, és hamar eljárt a keze, nem bírta
a zajt, a hangos beszédet. Leginkább akkor, ha nem volt otthon, mert ki tudja mikor és hogyan kerül
elő. Ez a feszültség uralta az egész életemet. Általában már csütörtökön szokott kezdődni, mert
annyira szorongtam a hétvége miatt. Szombaton este korán lefeküdtem, hogy átaludjam az egészet,
ami soha nem sikerült. Az éjszakai, hajnali ablak kocogtatásra mindig felébredtem. A
lábdobogásokat, ajtócsapkodásokat a paplan alatt igyekeztem átvészelni, de végül a lavórért mindig
nekem kellett szaladnom.
A sátraknak egyszer vége szakadt és anyám a nagybátyámmal visszafelé jöttek, de most a
másik oldalon.
Csak bukdácsoltam utánuk. Elég sokan voltak ekkor már, mindenki ajándékot akart haza
vinni. Nekem nem volt pénzem, de senki sem kérdezte meg, szeretnék-e valamit, egy emléket erről
a kirándulásról. Gyerekek jöttek velem szemben kézen fogva a szüleikkel. Kezükben léggömb,
fagylalt. Az embereket kerülgettem, közben a gyomrom egyre jobban fájt, szerettem volna inkább
összekuporodni az egyik sátor tövében. Azt vettem észre, hogy az ujjaimmal megint a számban
kotorásztam. Mindig csak akkor vettem észre, amikor már fájtak a körömágyak a tövig rágott
körmök miatt. Folyamatosan rágtam a körmeimet, esélyük sem volt megnőni. Szinte lüktettek az
ujjaim, fájtak, ha megérintettem velük valamit. Már nem néztem a sátrak portékáit, a levegőben is
éreztem a feszültséget. Hogy fogjuk megtalálni apámat ebben a tömegben és mikor. Egyáltalán
miért nincs itt? Miért nem sétált velem és kérdezte meg, kérek-e mézeskalácsot vagy
krumplicukrot?
Kiértünk végre a sátrak elé, anyámék tovább beszélgettek. Odaálltam melléjük és
mosolyogtam, mintha jól érezném magam, hiszen ez egy kirándulás. Sajgó végű ujjaimmal üres kis táskámat markolásztam. Álldogáltunk egy darabig, emberek jöttek-mentek, kerülgettek bennünket,
majd előkerült apám. Totálkárosan, mint mindig. Alig állt a lábán. Valahol itt a sátorrengetegben
nyilván volt egy ital kimérés, volt rá radarja, hogy megtalálja, és addig ivott, amíg bírt. Féltem,
hogy balhé lesz, de senki sem szólt egy szót sem. Végül apám magától kezdett el mentegetőzni.
– Hát nem ezért jöttünk?
Némán az autó felé indultunk. Nem volt jó itt lenni, de még rosszabb volt haza menni.

Kert F. Klára
Author: Kert F. Klára

Kert F. Klára az Irodalmi Rádió szerzője. Édesapám pedagógus volt, másodállásban könyvtáros, így gyerekként a nyarakat könyvtárban töltöttem, ahol szinte mindent elolvastam. Ekkor színdarab írással próbálkoztam, amit a barátaimmal elő is adtunk egy pajtában. Gimnazista koromban a szatirikus írások vonzottak, s magam is megpróbálkoztam írásukkal. Az akkori Ludas Matyi főszerkesztője támogatott ebben a törekvésemben, de azt is tanácsolta, hogy érettségizzek le, s tanuljak ki egy „tisztességes” szakmát. Így némi kitérő után a Pécsi Állam- és Jogtudományi Egyetemre iratkoztam be, s szereztem diplomát. Ezt követően Pest megyében különböző szintű bíróságokon dolgoztam hosszú ideig. Ezalatt emberek százait és történetüket ismertem meg. A nehéz, felelősségteljes munka után, csekély szabadidőmben festéssel és prózaírással jutalmaztam magam. A nyilvánosság elé csak az utóbbi években léptem, a festményeimmel különböző helyi és országos kiállításokon vettem részt, meséimmel pedig, melyekhez az illusztrációkat is magam készítettem, sikeresen pályáztam. Jelenleg a meseírás áll legközelebb hozzám, ekkor fantáziámat végre kinyújtóztathatom, s a világot olyan szépnek írhatom le, amilyennek csak akarom. A rövid, csattanós novellákat is kedvelem. Távolabbi célom egy sci-fi regény megalkotása.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kételyek és bizonyosságok

Kételyek és bizonyosságok Az előző részek tartalmából: Utolért minket az Idő. Elballagtunk. Már csak az érettségik ideje alatt tartózkodunk az öregiskola falai közt. Akvarisztánból csupán

Teljes bejegyzés »

Füge

Füge. Írta: Egyed-Husti Boglárka   Minden történet elkezdődik valahol és véget is valamikor. Füge története is ilyen. Sokáig nem is akartam megírni. Úgy voltam vele,

Teljes bejegyzés »

KÍNZÓ OLTALOM.

Ez az írás számomra azért jelentős, mivel ez volt az első, mint olyan, amit elküldtem egy pályázatra. A pályázaton akkor semmit nem értem el vele, ám a későbbiek folyamán bekerült két könyvbe, továbbá azonos címen színpadra is lett álmodva. Nem egy vidám történet, de úgy érzem roppant fontos, hogy minél többen elolvassák, mert tudomásom szerint a kint élő szabad embereknek fogalma nem volt, és most sincs arról, hogy mi, intézményekben élők mekkora jogfosztottságot éltünk át az elmúlt két évben.

Teljes bejegyzés »

KUTYMORGÓ

KUTYMORGÓ Ha az élet néha kemény, kérjél tőlem tanácsot, Soha nem hagylak egyedül, én vagyok a barátod. Napközben a házat őrzöm, néha tiszta unalom, De

Teljes bejegyzés »