Isten tenyerében

– Nem értelek, komolyan mondom – pillant rám a barátnőm a kávésbögréje fölött.

Eddig én figyeltem őt, ahogy kevergette a feketéjét, rezzenéstelen, már-már érzéketlen arccal, mint akiben nem is lakozik már vágy, odaadás, szenvedély, szeretet. Mint akiben már nincs is élet, csak sziklaszilárdan és kötelességből állja a vihart és tudja le a napokat szépen egymás után. Most rám néz, szemében egyetlen érzelem rebben: a kíváncsiság.

– Hogy csinálod? – kérdezi, kanalát a kistányér szélére helyezi.

– Mármint, mit hogy csinálok? – mosolygok rá.

– Hát éppen ezt – int a karjával egyenesen az arcom felé. – Ezt a mosolyt!

– Miért ne mosolyognék? – kérdezem csendesen.

– Mert nincs rá okod! Ugyanúgy, ahogy nekem sincs.

A fejemet rázom, aztán belekortyolok a kávémba, átadom magam az élvezetnek, ahogy a tejszínhab beleolvad a kesernyés ízbe. Mennyei.

– Miért ne lenne okom arra, hogy mosolyogjak? – kérdem, miután lenyeltem az eszpresszót.

–  Mert éppen most hagyott el Péter! Ráadásul így! Ilyen ocsmány módon! – fröcsögnek belőle a szavak.

– Ja, hogy erre gondolsz! – mosolygok újra, majd válasz helyett kérdezek. – És neked miért nincs okod a nevetésre?

Erre szinte felmordul.

– Mintha nem tudnád! – forgatja a szemét.

– Ritára gondolsz?

– Igen, rá! Most mondd meg, hogy lehet valaki ilyen undorító! Ilyen kétszínű, képmutató! Évekig barátságot színlelni, hogy aztán hátba támadjon! – fortyog, és ebben az egészben legalább az jó, hogy a kíváncsiságon kívül még egy érzelmet képes átélni: a dühöt. Legalább még él. Amig képes érezni valamit, bármit, addig él!

– Szerintem ne így fogd fel! – nézek egyenesen a szemébe. – Fogd fel úgy, hogy Isten a tenyerén hordoz téged!

Úgy néz rám, mintha most szabadultam volna a diliházból. Valószínűleg éppen elképzel kényszerzubbonyban, amint egy gumiszoba falai közt vergődök habzó szájjal.

– A tenyerén hordoz. – Ez egy olyan hangsúllyal kiejtett mondat tőle, amit ritkán hall az ember. Szánalom, unalom, és undor elegye ömlik ki egyszerre a hangszalagjain át. – Isten. – Köpi még hozzá a szót.

– Pontosan. Én úgy érzem, Isten a tenyerén hordoz engem. És valószínűleg téged is.

– Aha – nyújtja el a szót, közben furcsa grimasszal az arcán méreget engem. – Ezt abból szűrted le, hogy a pasid megcsalt, engem meg hátba támadott a legjobb barátnőm?

– Igen. Abból! – mosolygok rá újra, mire gúnyosan felkacag.

– Te nem vagy százas – mormogja halkan.

– Gondolj, amit akarsz! Higgy, amit akarsz! De én megkönnyebbültem.

Hosszasan bámuljuk egymást, az arc újra szoborszerű lesz.

– A tenyerén hordoz – mondja ki még egyszer, egy cseppnyi kíváncsiság fűszerezi a hanghordozását.

– Igen. Én pedig belesimulok a tenyerébe.

 

Pelesz Alexandra
Author: Pelesz Alexandra

Pelesz Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenhat éves korom óta írok. Voltak időszakok, amikor nem ragadtam tollat, de a szívem mindig visszahúzott a papírhoz, mégpedig azért, mert írás közben a szabadság olyan fokát élhetem meg, amelyet máskor soha. Lehetek bárki, bárhol, bármennyi ideig. Belemerülhetek az emberi lelkekbe. Írás közben nincsenek korlátok, szabadon szárnyalok. És ha a soraimat olvasva sikerül néha megérintenem másokat, ha csak egy-egy ember is úgy érzi, kapott tőlem valamit, akkor az írásban lelt örömöm - amely egyébként visszacsatolás nélkül is létezik - megsokszorozódik.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 + 1 =

Rózsa Iván: Messze még…

Rózsa Iván: Messze még… Új név ajtódon? De még erőd teljében, Messze még talán… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom Olvadó a szív: Agg szentimentalizmus? Bölcsek nyugalma… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Örök tavasz

Rózsa Iván: Örök tavasz Elszállt ifjúság: Hol van már, tavalyi hó? Már rég elolvadt… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Cseresznyefa alatt

Rózsa Iván: Cseresznyefa alatt Fellázad a szél, Öreg szamuráj mereng: Hószirom hull rá. Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Csatt!

Rózsa Iván: Csatt! Csettintek egyet: Így szállt el hatvanöt év… Mennyi marad még? Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »