„AZ ÉV PEDAGÓGUS KÖLTŐJE” – „AZ ÉV PEDAGÓGUS ÍRÓJA”
az Irodalmi Rádió pályázata – 2019.
„Az év pedagógus költője 2019.” és „Az év pedagógus írója 2019.”
kitüntető címek megszerzéséért
A pályázat beadási határideje 2019. július 31-én lezárult.
A pályázat eredményhirdetsét 2019. szeptember 14-én rendeztük meg Budapesten, a Csokonai Művelődési Központban. Ebben a cikkben közöljük az idei pedagógus, „Álombefőtt” című antológiában helyet kapott alkotások teljes listáját, a nyertes és helyezett alkotók névsorát, valamint egy albumot a rendezvényen megjelent szerzőkről.
Az év pedagógus írója 2019. díj és cím nyertese
Szabó Veronika
A nyertes próza:
Szabó Veronika: A szalonna
A két cimbora korán indult útnak, hogy még a harmatos hajnal hasadásában elkezdhessék az aratómunkák rájuk eső részét. A szépen sárgálló gabonaféle felső végén szerényen hajladozott a dús kalász. Élesre fent kaszáikkal egymás mellett sorakozva suhintottak oda a termő életnek a betakarítást végző férfiak, akik mögött a marokszedő gyerekek, nők, fiatalok szorgoskodtak.
A kötők a kaszásokkal dolgoztak párban, másnaponként váltva egymást. Így aki egyik nap kaszált, az a másik nap kötött és fordítva. Komoly odafigyelést igényelt az elkészített kévék keresztbe rakása. 18 kéve alkotott egy keresztet, amiből minden 11. az aratómunkásokat illette fizetségül. A legalsó kéve volt a bujtató. Vigyázni kellett arra, hogy a kalász véletlenül se érje a földet, különben elég hamar kicsírázik. 17 keresztbe rakott kéve tetejére került széthúzva a 18. vagyis a fedőrészként szolgáló pap, majd az egészet lekötötték, hogy semmit ne fújjon el belőle az arra kószáló hűsítő szél.
A falu betevő falatokért küzdő lakói általában a Dessewffy család birtokain – Gyulatanyán, Ferenctanyán és Görögszálláson – tevékenykedtek elsősorban, de a nagy földterületekkel rendelkező tirpák gazdák is szívesen felfogadták őket. Mindnyájukra illett az „Aki nem dolgozik, ne is egyék!” közmondás, hiszen mire a reggelizésre sor került, már látszódtak az embereken a fáradtság jelei. Früstökre általában nyers szalonnát ettek hagymával és kenyérrel. Elemózsiájukat
a föld végében elhelyezkedő akácfasor árnyékába tették, melyet egy kis pihenéssel egybekötve fogyasztottak el. Aztán visszatértek, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták. A férfiak hosszú nadrágba, ingbe, kalapba, a nők bokáig érő ruhába öltöztek, fejükön még a kislányok is hátrakötött kendőt viseltek. Különösen fontos volt a kötény, abba rakva könnyebben tudták magukhoz fogni a kötésre szánt markot. Barnára festette őket a vigyázó Nap a ruhák által nem fedett részeken. Akik sajnálták munkára koptatni egyetlen pár cipőjüket, azok mezítláb lépkedve koptatták saját bőrüket. Talpukat szúrósan masszírozta a fennmaradt tarló, sarkukat kiszáradt repedések ékesítették. Látástól vakulásig tartott a munka. Ha déltájban annyira meleg volt, hogy a kalászból kipergett a termés, akkor az aratást a rekkenő hőségben felfüggesztették, majd pár óra elteltével sötétedésig folytatták, ha valamelyest enyhült az idő. Néha eső is késleltette az aratás, cséplés befejezését.
András az alig fiatalabb Jóska nevű hűségeses cimborájával Markó-bokorban dolgozott Kovácsék tirpáktanyáján. Mindketten mókás, huncut, belevaló emberek hírében álltak. Jóska nagyothallott, viszont ha elég lassan beszéltek hozzá, akkor kitűnően olvasott szájról,
s megértett mindent, amit mondtak neki. Beszéde nem volt valami gyors, de amikor csak tudta, hallatta hangját. Andrással tudott a legjobban kommunikálni, ők ketten már szinte egymás gondolatait is felismerték. Delelőre járt az idő, mikor Andrásnak remek ötlete támadt.
– Te Jóska! – szólt oda barátjának. – Az asszonyok nemsokára hozzák az ebédet. Itt van ez a szalonna, amit reggel kaptunk, küldjük haza velük, a többit mindjárt elmondom!
– Rendben van! – egyezett bele a másik.
A két feleség együtt érkezett. Közel laktak egymáshoz, s megbeszélték az indulás, találkozás időpontját. A család kint dolgozó létszámától függően töltötték tele a kisebb, vagy nagyobb ételeseiket, amiben ízletes, tápláló finomságokat vittek. Máskor szegényesen főztek,
az aratásra viszont jó, erőt adó ennivalók kellettek. Legtöbbször csirkebecsinálttal, gulyáslevessel, paszulylevessel, lebbencslevessel, túrós- krumplis-, vagy káposztás tésztával, meg maguk sütötte kenyérrel kínálták a jó étvágyú családtagokat. Az aratók csak akkor mentek haza, ha a munka teljesen befejeződött, addig jó időben a szabadban szunnyadtak a holdas, csillagos ég alatt. Fejük alá párnaként egy-egy szalmacsóvát tettek. Ruhástul, mosdatlanul aludták az igazak álmát, csupán reggel jutott kezükre, arcukra egy kevéske frissítő víz.
Az apák fiaikkal, lányaikkal, esetleg testvéreikkel sütötték nyárson a jó szalonnát, aminek a zsírját felkarikázott hagymával terített kenyérre csepegtették. Gyakori vacsora volt a bográcsban készített öhön is. Ehhez a zamatos, laktató, egyszerűen elkészíthető eledelhez nem kellett más, csak szalonna, lebbencs tészta, krumpli, hagyma, paprika és só. Elkészülte után egy-egy kanalat a kezükbe véve a bográcsot
a család körbeülte, s kezdődhetett az evés. Hogy jobb kedvvel térjenek nyugovóra, a munkások aratódalokra zendítettek, s olyan szépen, messze hangzóan énekeltek, hogy öröm volt hallgatni. Dalolgatva mentek a hazafelé vezető úton is. A fáradtság nem bírta elvenni
a jókedvüket.
A két jóbarát kiváló étvággyal ette az ebédjét a hozzátartozók közelében, az asszonyok meg boldogan szemlélték, hogy mennyire ízlik
a főztjük.
– Márta! Vigyétek haza ezeket a szalonnákat, amit reggel Jóskával kaptunk! Ne legyen itt tovább a melegen! – szólalt meg András,
s máris a kiürült kosárba helyezték a bérként kapott elemózsiát.
A zsírpapírt – amibe jussuk csomagolva volt – észrevétlenül, jó előre a fasorba dugták. Tudták, hogy a másik tirpáktanyán élő jámbor, szelíd kutyák gyakran kilátogatnak a szomszéd udvarból, hogy járkáljanak, mozogjanak a ház kerítése környékén, ahol az akácok álltak. Egyik kisebb, a másik valamivel nagyobb méretű volt. Kuvasz és komondor. A cimborákat azelőtt sosem érdekelte az ebek közelléte, de most alig győzték kivárni, hogy megjelenjenek, s szagot fogjanak
a kihelyezett szalonnáspapírokat illetően. Bejött a számításuk. A jószágok a fák között szaglászni kezdtek, hamar megtalálták a számukra odatett csalit. A két férfi erre várva felugrott helyéről, s kaszáikkal, óbégatva kezdték el kergetni az ártatlan kutyákat, amelyek kétségbeesetten szaladtak be gazdájuk nyitott kapuján.
– Jaj! Az anyjuk úr Istenit! Megették a szalonnánkat! – kiabálták bőszültséget tettetve, immár a ház udvarában.
A lármára kijött a gazdasszony.
– Mi történt? – kérdezte.
– Hát letettük a szalonnánkat, amit reggel kaptunk. Ezek meg valahogy kibontották a papírt és mind egy szálig befalták. Mi ezért megdolgoztunk. Most mit adunk a családnak? Térítsék meg nekünk, ha már kiengedték a bolond kutyáikat!
– A fene egyen meg benneteket! Ej, pedig adtam nekik annyi moslékot, hogy jóllakhattak! – szitkozódott, sopánkodott az öreg, sánta, ráncos ruhás tirpák asszony, aki főként tótul beszélt, mert keveset tudott magyarul.
Mérgében felkapott egy piszkafát, s a bűnösök után hajította.
– Hát a kutya milyen? Nagy marha kutyák! Megették, amit kimértek nekünk! – mondta András felháborodást, ugyanakkor együttérzést színlelve.
– Na, megálljatok, ezért meglakoltok! – hangzottak el a fenyegető szavak a nő szájából az ebek felé.
Idős volt már, bottal járt, de valahogy felment a padlásra.
– Hozok én maguknak, mert csak muszáj vagyok másikat adni helyette!
Magával vitte a kést, s odafent a tartórúdra kampóval függesztett nagydarab avas szalonnából lekanyarított egy-egy darabot a károsultak számára. Azok cinkosan összenézve, boldogan mosolyogtak egymásra.
Az asszony lement, megmutatta amit vágott:
– Na, elég lesz? Volt ilyen darab körülbelül?
– Egy kicsit nagyobb volt, de már ne tessék visszafáradni ezen a rossz létrán! – felelték, majd hatalmas örömmel hagyták el az udvart.
Nem volt lelkiismeret furdalásuk. Nagyon szegények voltak, s gondolták, hogy egy kis plusz szalonnával nem túlzottan károsítják meg a nagy kazlakkal, gazdag portával, sok jószággal, száz hold földdel rendelkező tirpákokat.
Na meg egyszer az életben megérdemelnek egy kicsivel többet…
Szabó Veronika egyéb elfoglaltsága miatt nem tudta átvenni személyesen a díjat, így az alábbi üzenetet küldte szerkesztőségünknek és a rendezvényen jelenlévő alkotóknak:
Kedves Árpád és Adrienn!
Kedves Alkotótársaim!
Szabó Veronika vagyok. Szeretettel üdvözöllek benneteket, s nagyon-nagyon sajnálom, hogy ezen a tartalmas, színvonalas rendezvényen nem lehetek veletek. Belegondoltam, hogy milyen jó is lenne
egyszerre két helyen lenni! Ismerkednénk, beszélgetnénk, s kiváló hangulatban veletek, együtt hallgathatnánk az általunk szépen megfogalmazott verseket, prózai műveket.
Közel 3 éve veszek részt és kísérem figyelemmel az Irodalmi Rádió rendezvényeit. Akkor neveztem először pályázatukra sikerrel, s azóta vagyok az alkotó közösség tagja. Most 2 prózát küldtem be. Nagyon örültem, amikor megkaptam Árpiék gratuláló levelét, melyben szeretettel küldték meghívásukat az eredményhirdetésre illetve díjátadó ünnepségre. Kellemes érzés ez nekem, s ha már személyesen nem találkozhatunk, ezúton, ezzel az üzenettel köszönöm meg az elismerést. Sokat jelent számomra, mint maga az írás is. Jó dolog kiírni magamból a gondolataimat, emlékeimet, tapasztalataimat, az elképzelt történeteket, amelyeknek tartalmat, formát adhatok. Tudom, rengeteget kell még fejlődnőm. Igyekszem. Most Mátraházáról üzenve gratulálok minden jelenlévő alkotónak. További szép munkát, sikereket, jó egészséget kívánok mindnyájatoknak, természetesen Árpit és Adriennt is beleértve. Bízom benne, hogy legközelebb személyesen találkozunk!
Az év pedagógus költője 2019.
cím és díj nyertese
Vukovári Panna
A nyertes alkotás:
Vukovári Panna: Ó, jaj, hogy elnyűtt minden…
Ó, jaj, hogy elnyűtt minden, hogy hullt le napra éj!
A láncok tánca rémül, s a ráncok sánca mély.
Tükörbe néz a tündér, a bársony szőke kóc,
mosolygó mályvaszájú, hajótörött bohóc.
A dér titokban csípett, hát faggyá törj, parázs!
Ti kéjkívánó ajkak, ég áldjon, csókgarázs!
Mert múlik, jaj, az álom, a film pörög velünk,
a kópián homályos kísértetek leszünk.
Felismerem a régi árnyképeken magam,
te, nézzed, édes, ott még lapos volt a hasam,
és égszínkék a szempár, sehol sincs szarkaláb,
ma gondgubóba szőttek komisz fehér babák.
Gyerekkorom meséje is túl porcukros talán,
barackbefőttbe zárta hajdan a nagymamám,
és ínyemen az édes, sosem-volt ízeket
csak hazudtam magamnak, nem voltak ilyenek?
Ó, jaj, hogy eltűnt minden, de nem is volt soha,
álom-befőttől hízom, mint minden ostoba:
hisz nem emlék az emlék, csak festett, kancsal ég,
pereg a film és tudjuk, hogy mindjárt itt a vég.
A popcornbűz bezárul a régi ház felett,
s mert nem tudom, mi vár rám, már tényleg rettegek.
Bárcsak gyerek lehetnék újra, ki a moziban
egy cukorkát szorított, tudni, hogy mi VAN,
így biztosítva arról szorongó kis szívét,
hogy a drazsé valóságos, nem pedig a kép.
A csuparagacs kislány csak tűnő múltselejt
ujjam a nincsbe markol és elmém elfelejt,
mert a múltunk semmi, és néma a jövő:
üres papír az egyik, a másik holt betű.
Zsebtükröm, mondd, mit érek, ha múlik évre év,
a mostom ára mennyi? – kérdezni dőreség.
Mert jaj, hogy elvált tőlem, keresem, nincs sehol,
az árnyékom fehérlik, vakító semmi-folt,
és állok itt a mezsgyén a múlt s jövő között,
a nap zenitje perzsel csupán fejem fölött,
ha lépek, ó, a lábam még gyáván megremeg,
mert jaj, nehéz a szívem, a múlt-tetem meleg,
de hűl a hulla, hallom, a hanton hallali
halleluja zümmög, és szinte hallani,
miként zsendül talán még a kései vetés,
s nem tébolyult a síron a gyarló nevetés,
hisz íme, itt az ember, a súlya semmi lesz,
jövője lett a sírja, jelenje víg kereszt,
hát lépj előre, kislány, cukorkádra nézz,
az életed csak ennyi: egy morzsa törökméz,
hát nyald az ujjad, édes, s ne kössön ide
a hamislelkű ábránd, csak huss, a semmibe!
A rendezvényen személyesen nem tudott megjelenni a szerző, így az alábbi videóüzenetet küldte:
További helyezett alkotók:
2. G. Joó Katalin: A megvalósult álom (próza)
2. Horák Andrea Kankalin: XXI. századi ballada (vers)
3. Pelesz Alexandra: A kerék (próza)
3. Sági Klári: Züm-züm (próza)
3. Hegedűs Rita: Jövővers (vers)
3. Vókó Tamás: Első hó (vers)
különdíj: Bognár Stefánia: Népem gyermekeit „fogom taní-tani” (vers)
különdíj: Császár József: Számtúra (vers)
A pedagógus antológiába bekerült alkotások teljes listája:
B. Torda Hajnal: For SALE – kiárusítás
Bán Mihály: Tanka versek
Benedek Sarolta: Félni
Bertalan-Gellén Viktória: Bizonyságtétel
Bognár Mária: Tanár Úr emlékei
Bognár Stefánia: Népem gyermekeit fogom…
Bolgárfalvi Z Károly: Féltékeny az ég…
Buglyó Juliánna: Gyermeki sors
Császár József: Számtúra
Csiszárik Mária: Piros szívecske
Demeter Gabriella: Hagy a gyermeket…
Dobai Dávidné: Hivatás
Ducsai Mónika: A kályha meséje
Fábián Krisztina: Testvérek
G. Joó Katalin: A megvalósult álom
Gáthy Emőke: Tisza – Elégia
Hegedűs Rita: Jövővers
Horák Andrea Kankalin: Nyári lenge
Horák Andrea Kankalin: Újra…
Horák Andrea Kankalin: XXI. századi ballada
Imre Hilda: Hernyótánc
Kaluzsa Mónika: Választás kérdése
Klotz Mária: Az új osztálytárs
Kóczi Rózsa: Jégkristály
Köő Lívia: Varázsfőzet
Körtvélyessy Csilla: Hóharmatos Kökény
Kőszegi-Balogh Erika: Az évszakok…
Kulacsné Fekete Éva: A szilveszteri kocsonya
Ladányi Gábor: Vonj puhán magadhoz
Lengyel Piroska Noémi: Az örökbefogadott…
Lengyel Szilvia: Macskám és a pillangó
Ligeti Éva: Porcelánszöveg…
Málics Nóra: Luca különleges karácsonya
Mary Grossl: A furcsa figura
Mátrai Stella: Visszapillantás
Mezei Krisztina: Valahol a felhők fölött
Milló Ildikó: Csillag
Németh Nikoletta: Mindennapok meséje
Pálfi-Varga Krisztina: Ébresztő
Parti Tamás: Kettőnégy
Pavlicsek Zsolt: Lélek-foltok
Pavlicsek Zsolt: Lélekpillanatok
Pelesz Alexandra: A kerék
Pelesz Alexandra: Sorok között
Petres Katalin: Benső tájakon
Petres Katalin: Mi marad?
Róth Ilona: Aligátor a csipkebokorban
Rumy Ágnes: Láss…
Sági Klári: Züm-züm
Salánki Anikó: Első óra
Sárváry Mariann: Telefonfülke
Schiffer Ildikó: Tétova bizalom
Seres Lajos: Vallomás a Nőkről
Soós Katalin: Békakaland
Szabó Veronika: A szalonna
Szabó-Kasornya Ágnes: Se Veled Se Nélküled
Szanyi Ildikó: Nem ezt ígérték
Tóth Károly: Tatu tinta
Tóth Marianna: Kismacska
Vízvári Beáta: In memoriam
Vízvári Beáta: Önarckép
Vókó Tamás: Első hó
Vókó Tamás: Szabadon
Vukovári Panna: Amiről nem beszélhetek…
Vukovári Panna: Magyar morzsák
Vukovári Panna: Ó, jaj, hogy elnyűtt minden
Képgaléria a rendezvényen megjelent pedagógus alkotókról:
Sok szeretettel gratulálunk mindenkinek és köszönjük szépen az alkotásokat!
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn
Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket és galériáinkat. Szerzőinknek segítünk kötetük kiadásában, a teljes kiadási folyamatot elvégezzük nyomdai és értékesítő partnereink segítségével. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezzük felolvasóestjeinket, nyári táborunkat, születésnapi rendezvényünket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését és lebonyolítását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók (írók, költők, képzőművészek, előadók) jelentkezését is. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 2019-ben a Médiapiac című szakmai lapban jelent meg rólunk egy cikk Sárközi László tollából: Méltóképpen és minőségben English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 22 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.
