A csend szava

 

 

Nézd, hogy vonul a felhő,

tisztul az ég fejed felől,

ha hátra nézel borút látsz,

ahol a múlt régen lezárt.

 

Nem érti úgysem senki más,

ami belül égetve fáj,

csak is a csend szava igaz,

tiszta gondolat a vigasz.

 

Zakatolva lüktet a szív,

lelked, testeddel harcot vív,

vágyakozik a még jobbra,

taszítja a lezárt múltja.

 

Hallgatásba burkolózva,

jön a válasz testre szabva,

tőle kérj mindig tanácsot,

ha elhagy a bátorságod.

 

Bátorit a nehézségben,

ne légy vele türelmetlen,

ha néha társadul szegődik,

fogadd el, mint egy jó gyógyírt.

 

Kozma Barnáné
Author: Kozma Barnáné

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet. Különösen szerettem a mesék világát, az állatokat és a természetet. Az Irodalmi Rádió alkotótáborához 2016-ban csatlakoztam, amelynek közösségében jól érzem magam. Pályázataikon, sikeresen  szerepeltem, nyolc antológiájukban jelentek meg írásaim. Három versemet Karády István zeneszerző zenésített meg. Történelmi novellám bekerült az Országút Társulat „ Akiket Isten kihívott csatára” című antológiájába. Verseim  megjelentek a Montázsmagazin, Titera-Tura Kiadó,MANE, Raszter Kiadó, Tollforgatók E könyv, Szülőföldem, Mesél a Napló, Gold Pen Irodalmi Kör antológiáiban. A VII. Benedek Elek nemzetközi meseíró pályázat döntőjébe jutottam. Szerbiai Pannon RTV meghívására , Magyarországról egyedüli meghívottként vettem részt az „ Itthon vagy” pályázat díjazottjaként. Szlogenemet egy hónapig minden nap, többször bejátszották. Közel 300 versem vár kiadásra, nem sokára befejezem első történelmi regényemet. Nemrég a festészettel is barátkozom, ahol szintén megmutatkozik a természet szeretete.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A legnagyobb a szeretet

A legnagyobb a szeretet. A legek világában élünk Versenyzünk és ha csúcsra érünk Diadalmasan széttekintünk Az egész világot a lábunk előtt véljük Pedig csupán egy

Teljes bejegyzés »

ÉRKEZIK AZ ŐSZ

Érkezik az ősz múlik a nyár, Ám, Nap forrósága még átjár. Még lüktetve mutatja magát, Majd a hűvös ősz köszönt ránk.   Erdő szín kavalkádban

Teljes bejegyzés »

ÉGI SZIVÁRVÁNY

Hol eső után felragyog a Nap, Az eltűnő felhő fátyla alatt, Mint egy királyi trón jelenik meg, A szivárvány gyémánt fényeiben.   Félkörívben ragyog az

Teljes bejegyzés »

Mesés hársfavirág

Edit Szabó : Mesés hársfavirág Nem tudom én,hogy hányan kellünk, a hatalmas törzsét átöleljük, régi családi ház udvarán terebélyesen magaslik hársfánk. Évtizedek sodrásában élt, több

Teljes bejegyzés »

Álmaimban látlak még

„Hogyha képzeletnek szárnyain” visszarepülhetnék a múltba, veled utaznék hazánk szép tájain, hidd el, boldogok lehetnék újra.   Mióta magam maradtam, múltunk kisért. Mondd: mit és

Teljes bejegyzés »

Tükrömbe néztem

Edit Szabó : Tükrömbe néztem Bele nézek a tükrömbe, néha olyan girbe-görbe, épp hogy odapillant szemem, képben vagyok,ott egy ember! Ember,kinek mély a lelke, ember,kinek

Teljes bejegyzés »