Cím nélkül

Szolnoki Irma

Cím nélkül
(elhangzott egy boresten, arról a bizonyos kékfrankosról)

Furcsa, szokatlan hangok törték meg a szeptemberi reggel csendjét. Az álmából ébredező egri domboldalt vidám gyerekzsivaj köszöntötte.  Fürgén futkároztak a traktorok körül és kíváncsian várták a nagy kalandot, a szüretet. A borász hívta meg őket a szőlőjébe, összekötve a kellemeset a hasznossal. A gyerekeknek tanulságos játék, a felnőtteknek nagy segítség a sok apró gyermekkéz a hirtelen megérett szőlő szüreteléséhez.

A borász köszöntötte a gyerekeket, röviden elmondta a szőlészet történetét, majd kiosztotta a feladatokat. Kinek hová kell állnia, a szőlőt hogyan kell a tőkéről levágnia, kinek melyik puttonyba kell a leszedett gyümölcsöt raknia. Minden kis csapat mellé egy munkást állított, aki a feladatot ellenőrizte és segítette a gyerekeket. Kiosztották az ollókat, de mielőtt a tőkékhez soroltak volna a borász csendet intett és így szólt:
– Annyit ehettek a szőlőből, amennyi belétek fér, de mohók ne legyetek! Senki se legyen tőle beteg. Ha végeztetek a munkával útravalóul is jócskán kaptok majd belőle. A kérésem az, egymásra vigyázzatok, és a munkára figyeljetek! Induljatok, előre is köszönöm a segítségeteket!

Boldog lármától visszhangzottak a sorok. Csattogtak az ollók, teltek a puttonyok. Az elszíneződött fogak árulkodón kéklettek a mosolyok mögött, bizonyítva, hogy édesre érett az idén a kékfrankos. Egy kisfiú kezéből kihullott egy fürt szőlő. Egy másik odaugrott felvette és visszatette a kétségbeesett, ügyetlenkedő tenyerébe. Kézen fogta őt és elvezette a puttonyig, majd együtt eresztették le a szőlőt a puttony rejtekébe. Amikor visszatértek a tőkéhez, pár gyermek csatasorba állt. Kézről kézre adták a fürtöket, megsimogatták, tapogatták a tömör szőlőszemeket, s egyet-egyet bekapva, ízlelgették az édeskés zamatukat. Egy másik fiú, majdnem a traktor alá lépett. Nem hallotta a közeledő járművet, de egy társa nagy kézlejtésekkel figyelmeztette a veszélyre. Vigyáztak egymásra, a tőkékre, a szőlőre. Élvezték a jó levegőt, a szabadságot és a munkát, mely az iskola kapuit egy napra megnyitotta előttük. A borász elégedetten szemlélte a szüretelő gyermekeket. Egyiknek a fejét simogatta meg, a másik egy ölelést kapott, a harmadiknak a fülébe súgott pár kedves szót. A borászat munkásai sem tétlenkedtek. A puttonyok sietve ürültek, a must hamarosan kóstolásra készen várta az apró gyermeksereget. Finom falatokkal megterített asztalok és egy nagy köszönet búcsúztatta az alkalmi munkára hívott fiatalokat. A borász megköszönte a segítségüket, mindenkivel egyenként kezet fogott és ígérte, jövőre viszonozza a látogatást és felkeresi az iskolában a kis csapatot. Beszámol az eredményről, milyen lett a leszüretelt termésből készült bor.
A gyermekek buszra szálltak, a borász a préskádakat ellenőrizni ment. Nagy gonddal, odafigyeléssel dédelgette leendő borát. Mérte a mustfokot, várta, hogy kiforrjon, lefejtette a seprűről, személyesen ellenőrizte a palackozást. Számot vetett, osztott, szorzott, és erősen gondolkodott, vajon az újbornak milyen nevet adjon? A kész bor eladását is saját maga intézte. Az ebből befolyó összeget külön számlán gyűjtötte. Aztán egy reggelen útra kelt. Felkereste az iskolát. Az igazgató nem értette, amikor a borász, csendes szóval az asztalra tette a pénzt:
– Szeretném meglepni a gyermekeket és az iskolát, egy új játszótérrel, melynek minden darabját, a gyermekek által leszüretelt szőlő borából befolyó összegből állanám.
Az igazgató meglepetten állt, nem hitte, hogy ez igaz lehet. Erre a borász elővett egy díszes szalaggal átkötött palackot, és átadta az igazgatónak. Az, a címkére nézve, azonnal mindent megértett, de a meghatottságtól szólni sem tudott.

Most már csak egy dologgal vagyok adós, Kedves Olvasó! Miért nem adtam címet a történetnek. Az írásom egy elképzelt tudósítás, valós újsághír alapján.

Az iskola látás- és halláskárosult gyermekek iskolája. A borász, Bolyki János, aki őszinte, nagy szeretetével segíteni akart az ott tanuló fiatalokon.  Ezért hívta meg a diákok egy csoportját 2005-ben a kékfrankosa szüretelésére és a pincészetébe. Az akkor leszedett szőlőből készült borát róluk nevezte el, s a bor eladásából befolyt összegből az iskolának új, fajátszóteret építtetett. A gyermekek közt voltak némák, vakok és süketek. Így lett a flaskán álló díszes feliraton a kékfrankos bor neve:

„Nem hall, nem lát, nem beszél”.

 

Gödöllő, 2018. november 28.

 

 

Szolnoki Irma
Author: Szolnoki Irma

Szolnoki Irma az Irodalmi Rádió szerzője. Azaz Kovács Sándorné. 1955-ben születtem, Gödöllőn. Itt élek férjemmel és két fiammal. Műszaki végzettségemet a mátyásföldi Corvin Mátyás Híradástechnikai Szakközépiskolában szereztem. Szeretem a szépirodalmat, imádok olvasni, de írással nem foglalkoztam. 2015-ben egy novellámat feltettük férjem facebook oldalára. Sikere lett. Ismerőseink újabb és újabb történeteket vártak tőlem. 2017-től a Miskolci Irodalmi Rádió blogszerzőinek sorába léphettem. Pályázataikon többször szerepeltem  sikeresen, egyszer második, kétszer  harmadik helyezést is kaptam. 2018. évi az Év prózaírója választáson 3. helyezett lettem. Az Irodalmi Rádió antológiáiban rendszeresen helyet kapnak a novelláim. Nagy megtiszteltetés, hogy blogszerzőként is a közösség tagja lehetek. 2020-ban az Irodalmi Rádió gondozásában megjelent Novellák címmel első könyvem, mely 37 válogatott írásomat tartalmazza és részt vesz az 2021. évi Ünnepi Könyvhéten is. 2016-2020-ig tagja voltam a Gödöllői Városi Könyvtárban működő IRKA irodalmi közösségnek. Az írásaim felolvasó esteken szerepeltek és az írókör antológiáiban is megjelentek. 2018-ban a Gödöllői Irodalmi Díj pályázaton, a Próza kategóriájában elnyertem az Ezüst fokozatot. 2020-ban A Debreceni Nagycsaládosok Egyesületének „Mosolyvirág”  Életmese írói pályázatán harmadik helyezést kaptam. Három antológiájukban válogatták be a novelláimat. 2020-ban a COVID járvány miatt több antológia kiadása is meghiúsult. de a Jelek antológia, benne a Szavak című novellámmal megjelent. 2021-ben önálló facebook oldalt nyitottam...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

ELILLANT BARÁTSÁG

Rég nem jártam erre, aminek oka abban keresendő, hogy nem igazán voltak új írásaim. Szerencsére ez a tél számomra elég termékenyen telt, ami az írást illeti. A közeljövőben tehát több írásomat is szeretném veletek megosztani. Az elillant barátság című novellám zömében valós alapokon nyugszik. Fogadjátok szeretettel kis művemet, amihez nagyon jó szórakozást kívánok hozzá!

Teljes bejegyzés »

Az emberi gyarlóságok

Az emberi gyarlóságok Gyűlölet Ha testét, lelkét átjárja a gyűlölet csak rövid ideig tud örülni, De végtelen képessége van a fájdalom okozáshoz, mit korlátlanul bír

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2024. február 29.

Kedves Alkotótársunk! Ebben a cikkben összegezzük a szerkesztőségünk háza táján történt februári eseményeket. AZ ÉV TRUBADÚRJAI 2024. 2024. február 3-án kihirdettük idei szerelmes vers versenyünk

Teljes bejegyzés »

Embernek maradni

Embernek maradni   Világegyetem gyönyörű földgolyóján, harcok dúlnak vízen, földön és az égen, ádáz küzdelem folyik sok csatatéren, pokolnak tüze ég az élet bolygóján.  

Teljes bejegyzés »

A fény útja

A hit ereje   Az Isten házában égi fényben csillog az oltár ragyog a mennyezet az orgonaszó gyógyít a szentelt víz tiszta forrás a padokból

Teljes bejegyzés »