Előszó
Hónapokon át kutattam a családfámat. Mit is jelent a Benedek név, és honnan ered?
Szent Benedek a római katolikus Pálos rend alapítója. Gergely pápa úgy nyilatkozott róla: „A vigasztalás példaképe.” Jelszava, valamint életszemlélete így hangzott:
IMÁDKOZZÁL, ÉS DOLGOZZÁL
Mivel felmenőimre mindez jellemző volt, büszke vagyok rájuk!
Mindig népes család volt a mienk. Most sem panaszkodhatunk. Lehet, hogy a mai fiatalok még nem értek meg arra, hogy foglalkozzanak az ősökkel, de bízom benne, hogy Mindnyájan szívesen olvassák majd honnan jöttek, és akkor szintén fogják tudni, hova tartsanak.
Írásom hitelességét döntsék el az utódok. Édesapám 15 évig volt velem, és már én sem voltam fiatal, így szinte élveztük mindketten a családi eseményeket megtárgyalni. Igyekeztem az adott történelmi időszakot hitelesen visszaadni.
Forrásként használtam: Dobrossy István: Miskolc város története.
Szeretettel ajánlom írásomat az összes élő Benedek leszármazottnak!
Benedek Erzsébet
…
4. fejezet
Előrehaladás
1829-et írunk. Ferkó kíváncsian szalad a kapuba, mivel két idegen közeledik házukhoz. A lovas kocsit az utca elején hagyva, minden háznál kérdezgetve haladt a két férfi hozzájuk.
– Szervusz, nagy legény – köszönt feléje az egyik. – A te édesapád az ács?
– Igen – felelte Ferkó. – Tessék bejönni, bent van a házban. Ekkor már János is észrevette a két idegent, és kíváncsian nyújtotta kezét mindkettőjüknek.
– Gáspár Lajos vagyok – viszonozta a kézfogást a vendég. – Soós Miklós építész úr megbízásából jöttünk Putnokról. Gondolom, Önökhöz is eljutott a putnoki római katolikus templom építésének a híre. Én vagyok az építkezés kivitelezője, és a mérnök úr, mint a templom tervezője már dolgoztatott az édesapjával, a felvidéken régebben. Ezért kért, hogy keressem fel önöket és bízzam meg a templom ács munkáinak a lebonyolításával. Ezért vagyok itt, és ha elvállalja, megbeszélnénk a továbbiakat.
János csak ámult, hol a hideg szaladt végig rajta, hol a hőség öntötte el egész testét, pillanatig megszólalni sem tudott. Titkos vágya volt, hogy egyszer templom építésénél mutathassa meg szakmai tudását. Dolgozott már a Kraszna horkai várnál 1817-ben, mikor a várat villámcsapás érte. Dolgozott a Betléri kastélyban, javításokat végeztek apja kőműves testvérével. Ezek csak kisebb munkák voltak, inkább János bátyja kőműves munkáinak kisegítése (állvány építése, dúcolások).
Végre magához tért meglepetéséből, mivel vendége kérdőn nézett rá. Ekkor remegő hangon megszólalt.
– Végtelen nagy megtiszteltetésnek veszem felkérését a mérnök úrnak, de sajnos édesapám már régen nem él, és az ilyen nagy kaliberű munkának ő volt a mestere.
A vendég megvárta míg János elmondta szelíd kifogásait, és mosolyogva ő is megszólalt.
– A mérnök úr nem küldött volna minket ide, hogy kérjük fel önt a munka végzésére, ha nem bizonyosodott volna meg precíz, és becsületes munkájáról. Több helyen megfordult, ahol ön és kőműves rokona már dolgozott, és mindenütt a legnagyobb elismeréssel voltak az önök munkájáról. Sőt, úgy tudom, a mai napon két másik munkatársam éppen Gálszécs felé tart, hogy nagybátyját is felkérhesse a kőművesmunkák végzésére a putnoki templom építkezésénél. Azért jöttünk ilyen kora tavasszal, hogy megelőzzük más munkák felvállalását. Ez az építkezés olyan munkát ad önöknek, mely évekre biztosítja mindkettőjük számára a megélhetést.
Ilyen beszéd után János még nehezebben talált szavakat. Mindez az udvaron hangzott el, ekkor lépett ki Rozi lakásuk ajtaján.
– Miért nem hívod be az urakat, miért a portán társalogtok? –Tudod, a magyar ember vendégszerető. Biztosan megéheztek, megszomjaztak a hosszú úton!
János zavarában nem győzött elnézést kérni vendégeitől, és már tessékelte is be mindkettőjüket.
Rozi pillanatok alatt megterítette hófehér abrosszal az asztalt, és tálalta a maga által főzött puliszkát. János pedig vitte a finom házi pálinkát vendégmarasztalónak. Serénykedés közben pedig boldogan újságolta feleségének, mi járatban vannak az urak.
– Édesem, nem kell félnünk ezután, hogy nem lesz munkám! Az urak évekre leszerződtetnek a putnoki katolikus templom építkezéséhez. Sőt, a gálszécsi bátyámmal fogok együtt dolgozni.
A két idegen mosolyogva figyelte a fiatalok lelkesedését, magukban ők is örültek, hogy ilyen jóravaló rendes embereket szerződtetnek.
Megegyeztek minden részletben. A segédmunkásról Jánosnak kell gondoskodni, illetve neki kell három embert maga mellé szerződtetni. A munka pedig pontosan egy hónap múlva kezdődik.
Ferkó, mint a család legidősebb gyermeke (mert időközben született még két lányuk, és egy fiuk), már szintén keresőnek számított, ami azt jelentette, ő lesz apjának egyik segédje. A másik kettő pedig rokonuk, Józsi és fia, a kis Marci, aki már 18 évesen férfinek számított. Amint a két úr eltávozott, János boldogan sietett rokonaihoz a jó hírt újságolni.
…
11. fejezet
Sorscsapások sorozata
A várost egymás után érték a csapások. Alig volt olyan év, hogy tragédiák sorozata ne legyen. Hiába követett el mindent a város a fejlődés érdekében. 1852-ben újabb kolera járvány ütötte fel a fejét, 1868-ban pedig újabb földrengés. Nem volt olyan súlyos, mint az 1843-as, de kisebb károk ekkor is keletkeztek, különösen a szegény lakosság körében. A legtöbb ház vályogból épült, így természetes is volt. Jól tette a család, hogy az Avas dombos részére építkezett. Az éhínség is tizedelte a lakosságot, az 1872-1873-as marhavész és dögvész következménye miatt. Nem csoda, ha állandó járványok ütötték fel a fejüket.
Már nem csak Bori, Feri is sokat betegeskedett. Időnként nem kapott levegőt. A tüdejével volt a baj. Jani egyre többet kérte apját, maradjon otthon.
Azon a forró augusztusi estén, alig sötétedett be, amikor hatalmas vihar készülődött. Egymást érték a villámok. A város teljes fényben úszott, és hirtelen az eső is eleredt, mintha dézsából öntenék. Akkora lett a víz, hogy a Szinva patak melletti hidak repedeztek. Ennek nem lesz jó vége, jegyezte meg Lakatos Jóska. Ha ez a rohanó víz a városban találkozik a Pece patakkal, vége a városnak. Még az a szerencse, hogy a lányom nálatok van, mert a Gordonnak nem jót jósolok. Oda a Sajó vízgyűjtője elér és az egész területet elönti. Így is lett. Azon az éjszakán senki nem aludt. Mentették, ami menthető volt. Aki tudott, az Avasra, Bábonyi bércre, és a Bodó tetőre menekült.
Másnap lett volna a Minorita templom melletti zárdában a szatmári nővérek bemutatkozása. (Ekkor, a Minorita templom mellett volt a zárda épület. A jelenlegi csak 1878-ban épült meg.) Sajnos 10 nővérből 6 a vízbe fulladt, és még 300 ember lelte halálát. Miskolcon 2182 ház dőlt össze.
(A nagy miskolci árvíz emlékét a Szent Anna téren emlékmű őrzi.)
Lakatosék sem tudtak otthonukba visszamenni, mindenük oda lett. Természetesen a Benedek család befogadta őket. Marinak tíz éves unokaöccse halt meg, egyedül indult el otthonról. Anyját kereste a Búza téren. Ez a fiú nagyapámnak nagybátyja volt. (Levéltári adat alapján.)
A református líceum melletti kőfal évszázadok óta állta a vihart, de a víz nyomásától az is összedűlt.
…
12. fejezet
Éledő remények. „Új nemzedék”
Az árvíz után mozgalmas évek következtek, nem csak a város, hanem a család életében is.
Sem Feri, sem Bori nem érte meg Jani fiuk házasságát. Biztos boldogok lettek volna, ha látják családjuk szapora gyermekáldását.
Benedek János 1857. és Lakatos Mária 1859. – Ők lettek a dédszüleink. 1879. szeptember 6-i házasságukból öt gyermek született, de kettő négy, illetve hároméves korában meghalt.
Az 1884-ben született Ferenc agyhártyagyulladásban, az 1880-as születésű Jolán pedig torokgyíkban, 1884-ben.
Jolán még élt, hároméves volt, mikor megszületett első szülött fiuk: Gyula 1883 márc. 11-én. (A nagyapám)
Tudjuk azt, hogy az 1878-as nagy árvizet szerencsésen átvészelte a család. Hála a Jóistennek munkája is volt a két Jánosnak.
A kis Gyula még nem volt 7-8 éves, már sokat járt az apjának segíteni. Jobban szeretett a rokon kőműves János mellett tevékenykedni. Vézna, de erős csontú gyerek volt. Viszont visszahúzódó, mélázó, de okos, és határozott. Sokszor felelősségre vonta apja, hogy miért nem neki segít az ács szakmában, miért a rokon mellett lábatlankodik. Egy ilyen alkalommal János csodálkozására fia így szólalt meg: Azért, Papa, hogyha kitanulom a kőműves szakmát, együtt tudjuk felvállalni a munkát az alaptól a tetőig. Milyen okosan mondta! Későbbiek folyamán, együtt jártak vidékre is házat építeni.
Így lett a nagyapám az első számú építész vállalkozó a családban.
Ez az építészet szeretet végig megmaradt az utódokban.
Visszatérve a vidéken vállalt munkákra, kis gyerekként hallgattam végig nagyapám történetét.
Tizenöt éves lehetett, az egyik Tisza menti faluban dolgoztak. Nem volt messze Miskolctól. Korán, már november végén beköszöntött a téli hideg. Hajnalban indultak, úgy gondolták, nem tesznek kerülőt a kompig, mert a befagyott folyón könnyen átsétálnak. Csakhogy éjjel rá esett a hó, és nem tudtak tájékozódni. Már majdnem a túlsó parton jártak, amikor érezte nagyapám, hogy reped a jég a lába alatt. Időben sikerült megszaporított léptekkel átjutniuk. Soha többet nem vállalkoztak ilyesmire.
Szépen haladt a család anyagilag. Munkájuk mindig volt. Nagyapám megszerezte a kőműves mesteri oklevelet, és ő volt az, aki a munkát felvállalta. Apja, és rokona is egyre többet betegeskedtek. A város életében nagy jelentőséggel bírt a gazdasági, pénzügyi, és kereskedelmi fellendülés. Ebben a fejlődésben óriási szerepe volt Soltész Nagy Kálmán polgármesternek, aki felismerte, hogy a városban nagy jövő rejlik. Egyre jobban fejlődött a Vasgyár, és kialakult a korszerű vasút közlekedés, már nem csak Kassa, hanem Pest irányába is. Felépült a gőzmalom, mely a Gömöri Pályaudvar megépítésével az ország minden irányába szállította a lisztet.
1893-ban az Erzsébet-téri fürdő is megépült, és a malom helyére került a Kossuth szobor. Szintén itt épült meg az Akadémiai Bizottság Székháza. A tér teljes képe öt év alatt alakult ki. Nem csak a városszépítés, hanem a szellemi, kulturális élet is sokat fejlődött.
A Vasgyárban munkás dalárda alakult. Ezzel a gyári munkásság is bekapcsolódott a város kulturális fejlődésébe. Miskolci volt Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza, ki egyben a miskolci színház jeles színésze is.
Mivel Jókai a szabadságharc után a közeli Tardonán bujkált, és a későbbiekben is sokat jött Miskolcra, személyes ismeretségek fűzték számos miskolci tudóshoz, művészhez, íróhoz. Jókai Miskolc város díszpolgári címét is megkapta, de ezt már sajnos felesége nem érhette meg.
Mindezeket a történelmi eseményeket azért írom le, mert a családra is nagy hatással voltak. Nagyapám később is sokat olvasta Jókai könyveit. Abban az időben, kisebb kiadványokban, heti folytatásokban jelentek meg a regények. Ez olyan lehetett, mint most, a rádió-, tv-sorozatok.
Author: Benedek Erzsébet
Benedek Erzsébet az Irodalmi Rádió szerzője. Benedek Erzsébet néven születtem Miskolcon, iparos családból. Szinte egész életemet Miskolcon étem. 2018-ban költöztem Budapestre, gyermekeimhez.Az irodalom és vers szeretete mindig életem része volt. Írással csak nyugdíjas koromban kezdtem intenzíven foglalkozni. Igaz, már gyermekként is leírogattam, ami gondolataimban megfogant, de csak saját magamnak. Folyamatosan, 2014-től küldözgetek pályázatokat.Fő témáim: A család, hit és a történelem. Szeretem elemezni írásaimban, a történelem milyen hatással van az egyszerű, hétköznapi emberre, valamint, a család életére. Verseim és kisebb esszéim témája is erről szólnak általában.Már gyermekként is szerettem hallgatni szüleim, nagyszülőim élettörténeteit.Úgy, ahogyan múlt az idő felettem is, írásaim is az én korosztályomból került ki. Megihlettek gyermekeim, unokáim, dédunokáim születése is.Mivel 1956-ban voltam 18 éves, valamint átéltem az ötvenes évek diktatúráját, így sok személyes tapasztalattal is találkoztam. Így született meg, az Irodalmi Rádió kiadásában a „GÖRÖNGYÖS ÚT” c. regényem. Ezzel elnyertem az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójára Miskolc város Irodalmi különdíját.Terveim vannak még, kérem a Jóistent, szellemi képességem további megtartására.
