búcsúzó napok
rózsaszín felhőiben
mélységek magaslatok
elmúló perceiben
az éj leple közel
nagy lombos erdők
zajgó hangja elcsitul
színes hullámzó mezők
álmát látni elindul
aranyfelhőkön a szél
az est nyújtózik
hunyja szemét a virág
dombokon hallgatózik
az éj bogárvilág
a megpuhult sötétség
üregbe rejtett
méz mellett a méh szundít
és félálomba lejtett
bibét zümmögni tanít
a dongva döngve édes
madarak fészkét
szárnyak alatt csipogó
fiókák sárga csőrét
a sohasem szunnyadó
vénuszi fény vigyázza
elfüstölgött már
legtávolibb mezőn is
zsarátnokát őrző nyáj
ezer csillagfényén is
már elfogyatkozó Hold
a jó gyerekek
játékegek peremén
szállnak mesekerekek
édes Göncölszekerén
csokoládé álmokon
fáradt nap után
alszik már a jó munka
álom dolgozik csupán
a boldogság dalnoka
őrangyali fénysugár
tágas égbe fenn
szentté írott könyveken
embertörténelem
tágul szét a könnyeken
üdvre vágyva fényre vár
patakok mentén
suttogó földek nyoma
tél és nyár erezetén
a szeretet ostroma
biztosan tengerhez ér
új rügyfakadás
tavaszáradás – lelke
élő igearatás –
őszidő levélcsendje
embertél ígérete
közel messze hang
zengő hívó szívből szól
oly tiszta nyelvű harang
megtalálhat bármikor
aranyige szövedéke
kinek természet
egy kedves lét sugára
élő hang cseng és leng
tere van nincs határa
bennünk daloló szép
közel és távol
kétség és remény szárnyal
messzetűnt éjszakából
értő szellemi vággyal
időben minden szabad
összefonódott
gondolattér hegyeken
értelembe csomózott
emberhangú völgyeken
illatok zuhognak át
Author: Fazekas Imre Pál
Fazekas Imre Pál (1930-2020) az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2012. cím birtokosa, posztumusz szépirodalmi életműdíjas költőnk. “Félve néztem szét a világban. Mit keresek én ott, ahol az ember fiának van anyja is apja is, és mégis teljesen árva. Talán ennek köszönhetem, hogy hamar szétnéztem a világban. Arra ösztönzött gyermekkorom óta, hogy írásba rejtsem a legszebb, legemberibb, legistenibb szót: SZERETLEK ÉLET! 1930. április 16-án Budapestem születtem. Apám kun, anyám jászsági. Már csecsemőként, kisgyermekként, később munkabíró fiatalként dobált a sors nagynénik, rokonok, nagyszülők között. Amíg felnőttem, 10-15 helyen szerte az országban, szinte minden nyelvjárási területen rám rakták az élet jó, jobb, keserűbb alapjait. Életem végéig hiányzik azonban az anyai szeretet, az apai intelem. Ezt azok tudják csak, akiket életükben nagyon sokszor megrázott a tiszta, az igaz érzelemhiány. Engem nagyon sokáig kísért. Édeseknek, mostoháknak rövid időre kellettem. Eriggy-csináld te büdös kölyök! Soha semmire nem becsültek. Egyik helyen a földön való gazdálkodást (szánts, vess, kaszálj, kapálj), a másik helyen hentes, mészáros, kocsma, szatócs munkát űztem hajnaloktól késő éjszakákig. A mostohák űzve-hajtva kiélték magukat rajtam. Tanulmányaimban erősen gátoltak. Úgy 17 éves lehettem, amikor végső búcsút mondtam a rokoni „szülői házaknak”. Előbb alkalmi munkákból éltem, majd beálltam egy nagykereskedőhöz inasnak, ahol végre volt jóllakásig mit ennem,...