Záróest Szigligeten
/egyveleg/
Nyári délben izzik az ég,
falevél se libben,
kurta árnyékban lapul
a görbebot henyélve.
Mellette gazdája pihen,
s hogy legyen könnyű álma,
kalapját szemébe húzza,
s már-már szundikálna,
de mit ad az ég,
emberünk pechére,
déli álmát megzavarni
egy dongó dong fülébe.
Görbebotnak se kell ám sok,
lendül, és végtére,
visszarepül a jó dongó
családi fészkére.
Alkonyatkor enyhül a lég,
harmat hull a földre,
s mint szökőkút vízsugara,
enyhülést hoz a földi hőségre.
