Amikor heggyé gyűltek ölemben a szavak, nem tudtam, mit tegyek e temérdek kinccsel. Merész gondolat emésztett: Mit kaptam, nem kevés, adni kéne azoknak, akik éhezik. S szedtem szavaimat rímes strófákba, csokorba válogattam szín és alak szerint, dalba csalogattam, mi dalolni vágyott, s reméltem, lesznek, akik örömmel viszik. Azóta szüntelen megkeresnek a szavak, derű vagy ború, mi létüknek értelmet ad, együtt járunk régről taposott ösvényeket, és néha új utakon kalandozunk.
Author: M. Simon Katalin
Megtekintés: 14