Most így jó,
csak légy a
fogódzóm,
létrafok,
ami megtart,
s nem törik
reccsenve
ketté,
ha ráereszkedem!
Most így jó,
csak légy a
támaszom,
tölgyfabot,
ami megtart,
s elesni nem hagy,
ha ránehezedem!
Most így jó,
csak ne válj
kámforrá!
Ne levegőt markoljak
a bot helyett,
ne a semmibe lépjek
a fok helyett!
Mert most
így… tényleg
olyan jó nekem…
Author: Pelesz Alexandra
Pelesz Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenhat éves korom óta írok. Voltak időszakok, amikor nem ragadtam tollat, de a szívem mindig visszahúzott a papírhoz, mégpedig azért, mert írás közben a szabadság olyan fokát élhetem meg, amelyet máskor soha. Lehetek bárki, bárhol, bármennyi ideig. Belemerülhetek az emberi lelkekbe. Írás közben nincsenek korlátok, szabadon szárnyalok. És ha a soraimat olvasva sikerül néha megérintenem másokat, ha csak egy-egy ember is úgy érzi, kapott tőlem valamit, akkor az írásban lelt örömöm – amely egyébként visszacsatolás nélkül is létezik – megsokszorozódik.