A sötétben, mint mécses
világítottál, s most éles
a fájdalom, mit hagytál;
szemembe könnyeket csaltál.
A szavak nem elég nagyok,
a holnapba kapaszkodok
a múltnak keskeny peremén,
kéz a kézben Te meg én.
…mégse vetem meg lábam,
csak suhanok álruhában,
mert elemészt emléked,
néma csendességed.
Author: Angyal Bella
Angyal Bella az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Angyal Bella, ami egy művésznév. 1989. március 7-én születtem Komáromban, Szlovákiában. A csúf „jelenből’’ mindig verseim által nyertem menekvést, akkor éreztem igazán magam boldognak, ha írhattam. Az első versemhez tizenhárom évesen kaptam ihletett. Petőfi Sándorhoz hasonlóan, én is a szabadságról írtam, mert már akkor is úgy éreztem, saját börtönöm foglya vagyok. Majd évekkel később egy szlovákiai újságban, még saját nevem alatt jelentek meg verseim. Kisebb ismeretséget kiadott versesköteteim (2) és különféle sikeres pályázatok által szereztem. Jelenleg a közösségi média segítségével szerzek verseimnek több olvasót és szeretném, ha műveim még szélesebb nézőközönséghez juthatnának el. Sokat jelent, ha műveim által reményt adhatok.
2 válasz
Nagyon szép vers!
Nagyon szépen köszönöm!