Sok verssel tartozom….
Álmatlanság, ha gyötör
egy rímbe font emlék a gyönyör,
most ép holdfényben fürdetem lelkem,
gesztenye levelek hullnak – s a csendben
ha szemem elé kezem tartom –
ezüst fényükben dúdoló sanzon.
Még nem érthetem e suttogást,
Le kell vetnem mi megszokás
Félre tenni most az iszony köpenyét
Tépni kell mindenét, hogy lásd közönyét.
Ez kell, és nyelvem hegyére kiül
– lábat lógatva sok vers a sor,
fékezni már nem tudom
– hát dúdolom:
Sok verssel tartozom…
Lenyelt szavak- száműzve mélyre
Megkövült meszes a gége,
nem mondtam – bánthatott-
nem ismerted – e bánatot.
Erdő mélyén hűs a forrás,
rá köveit hordja a magány-
szomjazót nem várhat – így szaván,
elhalkul a csobogás.
Mivel vesztettem azt, mi akartam lenni,
mit lehetett volna, sem mertem mindig tenni,
mellém ül és csúfol a guggoló közöny-
segíthetnél ha felöltözöm!
Csupasz rajtam s bennem az indulat,
hiába tűrnéd hogy gyűröm az ingujjat,
megkopott fényedben őszök ködévé válnék-
kivel lehetne, már azzal sem kiabálnék.
Milyen messze azok az őszök,
terveinket sokszínű avar óvta – temette,
ki hát az, akit most kérdezni lehetne (?)
– mikor az emlékekből csak magam őrzök.
Arról is: mivel tartozik a világ?
Sok emlékszilánk az mi dacolva vág,
elhordom én, de nyugtató csend lenne jó mégis:
a közelben vagyok, mint ahogy a tél is.
2019.11.06.
Author: Papp János
Papp János az Irodalmi Rádió szerzője. Köszöntöm a kedves irodalmat kedvelő látogatót és érdeklődőt! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ennek az alkotó közösségnek tagjaként számíthatok őszinte érdeklődésére. Hála van szívemben, hogy ezen a csodálatosan szép magyar nyelven szólíthatjuk meg egymást. Papp János vagyok, hívő keresztény családapa, férj, munkatárs, alkotó ember. Szekszárdon születtem 1975-ben. A Sárköz szülöttje vagyok, szüleim, nagyszüleim és azok szülei is itt keresték a szántóföld adta kiküzdött boldogulást. Talán én is engedtem volna e fekete föld langy leheletének, ha a szülőfalumat átszelő sínpáron robogó masina füstje nem borít be kátrányos zubbonyába, és e roppant erő, sebesség, lendület hivatást nem ébreszt bennem. Sípja messzire csalt a szülői háztól, Dombóvárra, ahol a vasutas szakma kitanulásáért még a kollégiumot, a családtól való távollétet is vállaltam. Itt talált rám a szerelem, amelynek izzása ma is küzdelemben tart. Verseket, kisebb meséket már 9 – 10 éves koromtól írtam. Ezeket a falusi élet, a Sárköz, a Gemenc, a természet szépségei ihlették. A szerelem azonban ezeket a rímes „ujj gyakorlatokat” más szféra felé, „új gyakorlatokká” emelte. Középiskolai diákként több szépirodalmi pályázaton is sikerrel szerepeltem, tanáraim alkotásaimat érdemesnek találták arra, hogy támogassanak a fejlődésben. Hittem és hiszem, hogy a szerelem lehet tiszta, vallom: több, mint molekulák kémiai...
