Kövek alatt a szavak
Lépted előtt kövek hevernek az úton,
az idő rájuk szavait marta fel,
felsúg valami szíved mélyén ódon,
vágy teli üres kezeiddel mindet ragadd el.
Ilyen nehezen és büszkén nézel most a napba,
teli markod szoríthat átkot, oszthat még áldást,
ám a görcs irigy idegeit küldi a hadba,
nem adsz te semmit (!), reméld a feloldozást.
Amíg rémálmod izzaszt kegyetlen,
markodról ázik a bőr és kőről a szorítás,
terheivel (mi múltad) a jövőd már sajgó egyetlen –
torokszorító magány – farkas ordítás!
És a kövekről lemálló szavak
el hallnak közibük visszaesve,
mondanék mindent, leginkább panaszt,
így hal el minden sóhajom törékeny teste.
Sóhaj testében a gondolat árva,
tehetetlen: ami ki nem mondatott,
talán szűk csodájára várva,
ki a fulladásból most későn a partra vontatott.
Jaj ezek a szegény kövek közé hulltak!
Nem feleselnek, hangjuk a semmi.
Nem ágálnak ellene a szürke múltnak,
létüket nem emlékezi senki.
Csak én tudom: ‘ki hűtlenül
hagytam őket mocsokba esni és sárba,
titkolnám, de rám talál bűntettül,
mit mulasztottam kiáltani a világba.
Ember ébredj már!
Mert kövek közé hullt szavai leszel a teremtésnek
néma igéi a fuldokló feledésnek:
és mielőtt értenéd azt ‘mi történt
a végtelenbe múlsz önként.
Author: Papp János
Papp János az Irodalmi Rádió szerzője. Köszöntöm a kedves irodalmat kedvelő látogatót és érdeklődőt!Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ennek az alkotó közösségnek tagjaként számíthatok őszinte érdeklődésére. Hála van szívemben, hogy ezen a csodálatosan szép magyar nyelven szólíthatjuk meg egymást. Papp János vagyok, hívő keresztény családapa, férj, munkatárs, alkotó ember.Szekszárdon születtem 1975-ben. A Sárköz szülöttje vagyok, szüleim, nagyszüleim és azok szülei is itt keresték a szántóföld adta kiküzdött boldogulást. Talán én is engedtem volna e fekete föld langy leheletének, ha a szülőfalumat átszelő sínpáron robogó masina füstje nem borít be kátrányos zubbonyába, és e roppant erő, sebesség, lendület hivatást nem ébreszt bennem. Sípja messzire csalt a szülői háztól, Dombóvárra, ahol a vasutas szakma kitanulásáért még a kollégiumot, a családtól való távollétet is vállaltam. Itt talált rám a szerelem, amelynek izzása ma is küzdelemben tart.Verseket, kisebb meséket már 9 - 10 éves koromtól írtam. Ezeket a falusi élet, a Sárköz, a Gemenc, a természet szépségei ihlették. A szerelem azonban ezeket a rímes „ujj gyakorlatokat” más szféra felé, „új gyakorlatokká” emelte. Középiskolai diákként több szépirodalmi pályázaton is sikerrel szerepeltem, tanáraim alkotásaimat érdemesnek találták arra, hogy támogassanak a fejlődésben.Hittem és hiszem, hogy a szerelem lehet tiszta, vallom: több, mint molekulák kémiai játéka az emberben.Azt gondolom...