Fájdalom sikolt némán lelkedből,
az idő fénytelenül csörgedez…
Kapkodva kortyolsz a lélegzetből:
belső démonod az, mi mételyez.
Visszhanggal égnek szózuhatagok.
Mondják, kiket legjobban szerettél.
Életérzésed megfagyott, vacog.
Mára köddé vált emlék: nevettél?
Itt az idő újra ébredezni,
– mert ajándék csupán e földi lét –
ne engedd szívedet összetörni,
s ne kérdezgesd: miért pont én, miért?
Fogadj mosolyt, mint gyengéd ölelést,
s élj! – Magadért, ne másvalakikért.
Author: Pocsai Piroska
Pocsai Piroska az Irodalmi Rádió szerzője Nagy Andrásné a nevem, Pocsai Piroskaként anyakönyveztek Nyékládházán 1953-ban. Itt éltem középiskolás koromig szüleimmel és négy testvéremmel. A családban úgymond én voltam a „vakarék”, így a szeretet és kényeztetés ezer ágról szállt reám. A középiskolát 1968-ban Tiszaszederkény-Leninvárosban kezdtem, azóta itt élek családommal. Mióta nyugdíjas vagyok, írogatok, két éve próbálkoztam komolyabban gondolataimat versbe szedni. A POET. hu oldalon jelennek meg verseim Pocsai Piroska szerzői név alatt, valamint a Kaptárkövek Bükk aljai folyóiratban és a Rímkovácsok című lapban negyedéves rendszerességgel. A mindennapok érzéseit próbálom közvetíteni. Szeretem a szépet, szeretem az embereket és szeretem az életet.
