Rózsa Iván: Művészek és mecénásaik

Rózsa Iván: Művészek és mecénásaik

A piacról éltek-élnek a legnagyobb művészek is! Mindig is… „Pénz beszél, kutya ugat…” S a karaván halad?
A vatikáni Sixtus-kápolnában járván egyedül Michelangelo zseniális ötlete tetszett: Ádám teremtése, Ádám és az Úr összeérintett ujja… Különben túlzsúfoltnak tűnt a mennyezet, de az oldalfalak is. Mintha pápai megrendelés, és sajnos ízlés szerint is festették volna a legnagyobb reneszánsz festők a bibliai képeket, Jézus vagy Mózes életéből a jeleneteket…
A közelmúltban 96 évesen elhunyt Varga Imrét az egyik legnagyobb magyar szobrásznak tartom. Készített ő szoboralakzatot a Tanácsköztársaság, Kun Béla emlékére, Lenin-szobrot többet is; de Szent Istvánról vagy Szent Lászlóról is többek között. Mindegyiket magas színvonalon. Alkalmazkodott a kor, a megrendelő igényeihez, és ehhez hozzátette az ő egyedi stílusát.
A gellérthegyi Szabadság-szobor története közismert. A szintén hosszú életű Kisfaludi Strobl Zsigmond eredetileg a tragikusan elhunyt Horthy István kormányzó-helyettesről készített volna itt emlékműcsoportot. Csak hát közben elvesztettük a háborút, így az eredeti terv és a főalak is átalakult, a kiegészítő figurák „hős” szovjet katonák lettek: de az alkotó személye maradt. A minőség rovására is… Ez már súrolja a tisztességtelenség határát!
Aki Firenzében jár, elzarándokol a San Lorenzo bazilikába, a Medici-kápolnákhoz is. Michelangelo élete talán legcsodálatosabb szobrait a tán két legjelentéktelenebb Medici síremlékeire készítette az Új sekrestyében… Mi egy esős novemberi napon jártunk ott, s láttuk e tüneményt. Volt, amikor negyedórán keresztül csak ketten voltunk a kápolnában. Úgy egy órát bámultuk a csodát, itáliai módra… Firenze nem véletlenül a reneszánsz bölcsője, ott újjászületik az ember!
Azon lehetne vitatkozni, hogy Makovecz Imre épületei praktikusak-e, a tereket jól használja-e ki az építész; de alkotásai mindenesetre egyediek, iskolát teremtettek. És hát idősebb korára őt is meg lehet érteni; Budapesten született és halt meg, ám a fővárosban mindössze két terve valósult meg: a Kis-Hárs-hegyi kilátó és a Farkasréti temető ravatalozója. Így elkezdett hát tervezni, halála miatt más fejezte be a terveket, a nagyvezírnek adóforintokból egy stadiont, a vezír lakóhelyén, a háza mellé! Ennek már művészi értékét is lehet vitatni; szerintem egy nagy, giccses ravatalozóhoz hasonlít, ha már említettük Farkasrétet. Különben is, a fa, mint anyag ilyen tömegben nem illik egy stadionhoz…
Ettől függetlenül a vezír bukása után sem fogják valószínűleg lebontani; az egykori olasz vezír, Mussolini is építtetett máig álló, új városrészeket, szinte új városokat. Magyar társa rafinált-ovis módon, mindig is, egy nagy név mögé bújt, s haladt előre az útján és a ranglétrán. „Hálája jeléül” több mentorába később jól bele is rúgott, amikor úgy érezte, már megteheti. Ám a felcsúti arénát egy nemzetközileg is elismert ember tervezte, Pancho Aréna az elnevezése, tehát a leghíresebb magyarhoz, Puskás Ferenchez köthető. Az ő, stadionnál álló szobrát sem illene lebontani, bár Öcsi bácsi egész életében tősgyökeres kispesti srác maradt lélekben, még külhonban is, és valószínűleg sosem járt Felcsúton…
Bár ha a történelem-hamisítás így folytatódik tovább, a végén még kiderül, hogy ott született, egy bábánál…

Budakalász, 2019. december 13.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchárom éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok internetes portálon és...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Csalók

–  Hová, hová ilyenkor korán? – Ne is kérdezd! Szaladok a boltba, friss kiflit venni. Legalább negyven kellene – Csak nem vendégeitek jöttek? Ilyenkor? Már

Teljes bejegyzés »

VIRÁGOK

VIRÁGOK Virágok közt élni, mennyei dolog. Ettől kap erőre és frissül a lélek, A szép utáni vágy bennünk örökké lobog, Ezt vallom ameddig e földön

Teljes bejegyzés »

A határban

A két mélybarna szempár a bárányfelhőket kémlelte a krumpliföld széléről egy napsütötte augusztusi délutánon, miközben olykor-olykor a távoli jövőbe tekintgettek. Két fiatalember, külsőre hasonlóak, unokafivérek,

Teljes bejegyzés »

Esti randevú

Edit Szabó : Esti randevú “Csókot kaptam nem is régen,” itt vártalak én a réten, csókod annyira szeretem, tudom, te is csak engemet. . –

Teljes bejegyzés »

KISLÁNYOM

Mint a legtöbb írásom ez is egy pályázatnak köszönheti létrejöttét. A pályázatot az Otthonápolás világnapjára írta ki a Lépjünk, hogy léphessenek nevű egyesület. Helyezést, díjat nem nyertem, de művem bekerült a pályázatra beküldött valamennyi írást egybegyűjtő, a témához méltó, gyönyörű kiadványba. Büszke vagyok a megtisztelő megjelenési lehetőségre, s egyben köszönöm is azt.

Teljes bejegyzés »