Örök árny

Örök árny

Világot megváltó vágyakkal indultam,

csak a csillogó rózsaszín ködöt láttam.

Az út elejét szinte szárnyalva tettem,

kitartásommal hamar előre értem.

 

Később egy árnyékot ugyan felfedeztem,

amitől titokban kicsit megijedtem.

Nem lehet ez komoly akadály előttem,

tovább haladtam, közben bízva tűnődtem.

 

A homály többé nem tágított előlem,

riasztó félelem tört már ki belőlem.

Akkor egy koromsötét verembe estem,

senki sem sejtette, mi történt ott velem.

 

Így vakon, apránként tapogattam tovább,

lett a helyzetem napról napra furcsább.

Nem hogy szín nem volt, de nem látszott árnyék se,

testem és a lelkem kérése százféle.

 

Teljesen innen soha ki nem mehettem,

a rózsaszín álmot végleg elvesztettem.

Ritka helyzetemmel kezdek megbékélni,

fénytelen úton vagyok kénytelen menni.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Névnapi köszöntő

Névnapi köszöntő Egyed-Husti Boglárka Boldog névnapot-kezdhetném így is. Igen kezdhetném így is, de ez túl egyszerű lenne, hiszen 27 éve lassan nem is beszéltünk egymással.

Teljes bejegyzés »

REGGELI IDILL

(Még élek!) Hosszú idő óta első alkalom, ma fájdalom mentes lett a hajnalom! Moccanni sem mertem, attól tartottam, nagymamám mondása igazolódik: „ Örülj, amíg reggel

Teljes bejegyzés »

Piros ruhás Mikulás

Edit Szabó : Piros ruhás Mikulás Piros ruhás Mikulás, régen hoztál egy csodát, hogy milyen volt a ruhád? ki emlékszik rá most már? Bölcsőben a

Teljes bejegyzés »

Valahol

Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék a mintegy

Teljes bejegyzés »
Versek
Barna Benedek

Fénytörés

Én mondom, hiába minden: egy csillogó prizmán át sem mutat a világ jobban annál, amilyen valójában…             Author: Barna Benedek

Teljes bejegyzés »