Bár visszamehetnék…
hallanám dübörögni a zenét,
és sokkal, sokkal
többet adnék
sokkal többször borulnék
az öledbe,
hogy tudd, hogy
mindig tudd,
mennyire…
bár visszamehetnék,
oda, a régi házba,
ahol még a fotel is
azt várja,
hogy te benne ülj
hogy magányodból is
csak hozzánk menekülj!
Bár visszamehetnék
csak odakucorodnék rád
hagynám összefolyni
szívünk ritmusát,
hagynám, hogy
szeretgess…
mert most már
nem teheted,
mert most már
nem vagyok
gyerek…
bár elmondhatnám
így is, amit akkor
nem tettem meg,
azt, hogy mennyire,
még mindig
mennyire
szeretlek…
Author: Pelesz Alexandra
Pelesz Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenhat éves korom óta írok. Voltak időszakok, amikor nem ragadtam tollat, de a szívem mindig visszahúzott a papírhoz, mégpedig azért, mert írás közben a szabadság olyan fokát élhetem meg, amelyet máskor soha. Lehetek bárki, bárhol, bármennyi ideig. Belemerülhetek az emberi lelkekbe. Írás közben nincsenek korlátok, szabadon szárnyalok. És ha a soraimat olvasva sikerül néha megérintenem másokat, ha csak egy-egy ember is úgy érzi, kapott tőlem valamit, akkor az írásban lelt örömöm - amely egyébként visszacsatolás nélkül is létezik - megsokszorozódik.
Egy válasz
Kedves Alexandra!
Nagyon tetszett az írásod.A kisfiúnsk a segélykiáltását hallani véltem minden sorodból.Szetetettel.Annamanna