Már el is felejtettem
hogy a tenyeremben
vagy csak egyetlen percben
is elfér a boldogság…
már el is felejtettem
hol siklott ez félre,
hisz mindig az voltam,
kinek elég felnézni az égre
s már száll is a sóhaj,
mint a mesékbe’:
köszönöm, hogy élek!
Már el is felejtettem
hol siklott ez félre
talán a kopaszon csillogó fejek
vagy a tompán rám meredő,
mégis mindenttudó szemek
tették ezt velem.
Most mégis újra hiszem,
hogy a tenyeremben,
vagy egyetlen percben
is elfér a boldogság,
csak ne váljon kámforrá
legyen apró, de igazi
legyen törhetetlen, mint
egy gyöngyszem
– s ne illékony pára –
mit felfűzhetek egy
szeretetből szőtt
cérnaszálra…
Author: Pelesz Alexandra
Pelesz Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenhat éves korom óta írok. Voltak időszakok, amikor nem ragadtam tollat, de a szívem mindig visszahúzott a papírhoz, mégpedig azért, mert írás közben a szabadság olyan fokát élhetem meg, amelyet máskor soha. Lehetek bárki, bárhol, bármennyi ideig. Belemerülhetek az emberi lelkekbe. Írás közben nincsenek korlátok, szabadon szárnyalok. És ha a soraimat olvasva sikerül néha megérintenem másokat, ha csak egy-egy ember is úgy érzi, kapott tőlem valamit, akkor az írásban lelt örömöm - amely egyébként visszacsatolás nélkül is létezik - megsokszorozódik.
