Egyetlen
levegővétellel
gyűjtök erőt.
Beszívom, s minden
porcikámból
a szívem felé terelem
az érzést.
Ott összegyúrom.
Egészen kicsire,
magamban tartom,
szeretgetem,
aztán egy újabb mély levegő…
és kifújom.
Bele az összekulcsolt
ujjaim közé,
csendben, észrevétlenül.
Belesúgom
izzadó tenyerembe
azt, ami nem lehet
a világé.
Se az enyém.
Két szó csupán.
Belesúgom…
Megvárom,
míg a suttogás
elnémul,
míg bele nem olvad
a nyirkos bőrbe…
Aztán
mély levegő,
fej felszeg,
és tovább lépek.
Author: Pelesz Alexandra
Pelesz Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője. Tizenhat éves korom óta írok. Voltak időszakok, amikor nem ragadtam tollat, de a szívem mindig visszahúzott a papírhoz, mégpedig azért, mert írás közben a szabadság olyan fokát élhetem meg, amelyet máskor soha. Lehetek bárki, bárhol, bármennyi ideig. Belemerülhetek az emberi lelkekbe. Írás közben nincsenek korlátok, szabadon szárnyalok. És ha a soraimat olvasva sikerül néha megérintenem másokat, ha csak egy-egy ember is úgy érzi, kapott tőlem valamit, akkor az írásban lelt örömöm – amely egyébként visszacsatolás nélkül is létezik – megsokszorozódik.
