Tüzét veszti a nap,
sápadozik arca,
önmagával vívott
tompa fényű harca.
Csalogatja tükör,
tónak tiszta vize.
Hiába csábítás,
kihunyóban fénye.
Szemérmesen bújik
holdnak árnyékába,
ám visszavágyódik
Földanya karjába.
Lerótta a körét,
folytatja pályáját,
és észre sem vesszük
fénye változását.
Arca pírja üdébb
talán, mint valaha.
Éltet és átölel
szikrázó mosolya.
Author: Pocsai Piroska
Pocsai Piroska az Irodalmi Rádió szerzője Nagy Andrásné a nevem, Pocsai Piroskaként anyakönyveztek Nyékládházán 1953-ban. Itt éltem középiskolás koromig szüleimmel és négy testvéremmel. A családban úgymond én voltam a „vakarék”, így a szeretet és kényeztetés ezer ágról szállt reám. A középiskolát 1968-ban Tiszaszederkény-Leninvárosban kezdtem, azóta itt élek családommal. Mióta nyugdíjas vagyok, írogatok, két éve próbálkoztam komolyabban gondolataimat versbe szedni. A POET. hu oldalon jelennek meg verseim Pocsai Piroska szerzői név alatt, valamint a Kaptárkövek Bükk aljai folyóiratban és a Rímkovácsok című lapban negyedéves rendszerességgel. A mindennapok érzéseit próbálom közvetíteni. Szeretem a szépet, szeretem az embereket és szeretem az életet.
