Modern mese felnőtteknek / Jamila= Dzsamila/
Élt egyszer egy uralkodó a Níluson innen, és annak eladó sorba lépett gyönyörű lánya. A király elhatározta, annak adja a lányát, aki méltó lesz Jamila kezére. Jöttek is sorban a kérők, de a lány szíve már foglalt volt. Jamila, egy sétája közben, egy fán meglátott egy csodaszép királykobrát. Annak bűvölő tekintete úgy rabul ejtette, hogy nem tudott ettől szabadulni. Mindig a kígyót látta és az ő szavát hallotta. Elvarázsolta, megigézte a látványa. Elhatározta, hogy az ő felesége lesz, senki másé. Ám tudta, hogy atyja sohasem adná egy kobrához. Elment hát, hogy megkérdezze az udvari bölcset, hogy tervét hogyan vihetné véghez. A bölcs azt tanácsolta neki, hogy várja ki, amíg a kígyó levedli négyszer a régi bőrét, majd átváltozik. Több évbe telik, de ha nem akar boldogtalan lenni, küldje el a kérőit addig. Jamila így is tett. Valahányszor apja új kérőt hívott a palotába, vagy gyengélkedett, vagy olyan próbákat eszelt ki, amelyeket a királyfik nem tudtak teljesíteni. Egyik év telt a másik után. A kobra az első évben levedlette a hiúság bőrét. A második évben az irigység bőrétől, majd a harmadik évben a kapzsiság bőrétől szabadult meg. Már majdnem teljes volt szépsége, egyre daliásabbá vált. Már csak izzón villogó szeme emlékeztetett kígyó lényére. Hangja, modora, mozgása olyan volt, akár egy kifinomult keleti hangszeré, mely csak arra vár, hogy valaki megszólaltassa. Egy szép nyári napon elhatározta, hogy kicsinosítja magát és átkel a Níluson, hogy elnyerje a király tetszését és Jamila kezét. A király több kérővel is összemérette a fiút, de az nem talált legyőzőre. Így történt, hogy az uralkodó nagy örömére- nem tudván ki a kérő- kihirdették az esküvőt. Boldog volt Jamira, hogy az időközben átváltozott kobra elnyerte a király tetszését, és az ő szívét is. Eljött a várva várt nap, a nászéjszaka. Jamila felvette habkönnyű, fehér selyem hálóingét, s meghallotta ahogy a kobra, az ő igéző párja nevén szólítja. Izgatottan nyitott be a holdvilág fényében fürdő hálószoba ajtaján, ahol várt rá mátkája. Alig bírt magával, hogy láthassa a királykobra átváltozásának utolsó fázisát. Hatalmasra nőttek pupillái, ahogy szeme kezdte megszokni a szűrt fényt. Még jobban kikerekedett, mikor látta, hogy mellkasában, a finom bőr alatt éppoly szív dobog, mint az övé. Bőre nem durva, pikkelyes, hanem oly finom, mint az alabástrom. Hangja is kellemes, nem emlékezteti semmilyen sziszegésre. Azt gondolta Jamila, hogy majd bőrének tapintása elárulja régi származását. Biztosan hűvös és érdes – futott át az agyán. Megdöbbenve érezte, ahogy hozzáért, hogy kedvesének épp olyan puha, finom tapintású a bőre, mint az övé. Csodálkozva kérdezte hát a kobrát, mi a magyarázat erre. De hisz megismerkedésük idején világosan emlékezett külsejére, mozgására, szeme villanására… Nem értette. Megkérdezte hát a kobrát, hogyan történhetett ilyen tökéletes átalakulás.
– Nem történt semmilyen átalakulás- mondta a kobra. Te akartál engem kígyónak látni, hát kígyó lettem a kedvedért. – De hisz a… de a levedlett bőreid?
– Ó, azok egytől-egyig valódi kígyóbőrök voltak, melyeket elküldtem neked.
Te egy királykobrába szerettél bele, hát nem okozhattam csalódást neked.
– De hát ki vagy te akkor? – kiáltotta Jamila. Mondd mi a neved?- Abdul vagyok – felelte a fiú. Jamila kicsit csalódott volt, hogy párja épp olyan földi halandó, mint más. Abdul látta ezt és olvasott a gondolataiban. – Ne szomorkodj! – mondta.
Nézz a szemembe! Amikor sok-sok év után megküzdhettem szerelmedért, mások nem ismerték a régi énem. Akkor lehettem igazán az, aki vagyok. Ezért sikerült legyőznöm a próbákban azt a sok kérőt, mert én ismertelek téged és elnyertem a kezedet.
– Ki vagy hát ? – kérdezte a lány.- Atyám a keleti király, a te apád jó barátja.-felelte a fiú.
– De hisz te vagy az én legkedvesebb gyermekkori játszótársam! – kiáltott Jamila.
Mennyit gondoltam rád, de álmomban sem hittem, hogy még egyszer találkozni fogunk!
Abdul ekkor átkarolta őt, gyengéden magához vonta. Mélyen a szemébe nézett, s elvesztek egymás tekintetében…
Vége
Author: B. Torda Hajnal
B. Torda Hajnal az Irodalmi Rádió szerzője. Az én bakancslistám nem lenne teljes, ha az írást meg sem próbálom. Naivan azt vártam, hogy valaki egy művemmel beszalad egy szerkesztőségbe, vagy minimum egy mecénás felkarol és egyengeti az utamat. Nos természetesen a dolog nem így lett. Torda Hajnalként láttam meg a világot. Jelenleg Pécelen élek férjemmel. Két gyermekünk már önállóan, elhagyva a mama-hotelt élnek. Én jelenleg angol tanárként dolgozom Pesten, ami egyre nagyobb kihívást jelent nekem és kollégáimnak is. Első diplomámat logopédia-oligofrénpedagógia szakon szereztem, logopédusként 2018-ig tanítottam. Szép időszak volt. Egyébként egy ötgyermekes, amolyan olaszos, vibráló családban nőttem fel ötödik gyermekként. Talán ezért is vált belőlem nyüzsgő, mindenre éhes, mindent kipróbáló gyermek. Szülőfalumból 5 éves koromban Budapestre költözött a család, így ez a város lett eszmélésem, szerelmeim, felnőtté válásom, sikereim és kudarcaim színhelye. Sokoldalú diákként kedveltek a tanáraim, mert mindenhol indultam és sportsikerektől kezdve, rajzversenyen, tanulmányi téren, versmondókon és ki- mit- tud?-on át vezetett az utam. Imádtam iskolába járni. Az első versfordításom a Madách Gimnázium lapjában jelent meg. Ide kötnek az első versek és az első pofonok is, amelyek megedzettek a későbbi pályámon. A Bárczin töltött főiskolai években Montágh Imre hatott és formálta a személyiségem. Ekkor már a nyelv, a beszéd...