Rózsa Iván: A veréb és a sas
A Veréb szürke kis verébnek született egy falusi porfészekben. A porban hemperegtek is társai vidáman, ám ő nem tartott velük, különcködött. Különbnek érezte magát a többieknél, és egyedül röpködött: és úgy tűnt, szárnypróbálgatásait siker is koronázza; míg a többi veréb legfeljebb húsz-harminc méterre tudott felröppenni, ő elérte néha az ötven métert is. A Veréb ekkor azt hitte, ez a maximum, amit madár elérhet, ő már a madarak királya. Sasnak képzelte magát, és így is tekintett a többi verébre. Valóban, kicsit úriasabb magasságokból is tudott rájuk lenézni…
A Sas sokáig azt sem tudta, hogy a Veréb létezik. Egyáltalán nem foglalkozott a verebekkel és más, neki jelentéktelennek tűnő madárkákkal. Fent, a magasból egészen más a perspektíva. És a Sas tényleg jó magasan szárnyalt: úgy hat-nyolcszáz méter volt az utazó magassága. Persze, a földhöz vagy a hegyhez, az aktuális támponthoz képest. Így gyakran megesett, hogy a tengerszint felett több ezer méter magasban élvezte a Napot vagy a felhőket. Mit törődött ő mindennek az aljával, az alantas világgal?!
De egyszer a fülébe jutott, a verebek is csiripelték, hogy van egy kis szemtelen veréb, aki sasnak, a madarak királyának képzeli magát. Gondolta hát, szán az ügyre és e pofátlan pofára pár percet vagy pár órát, és megkeresi a trónkövetelőt. Meg is látta verebünket úgy ötven méter magasban egy baromfiudvar felett szálldosni. A magasból hirtelen lecsapott rá, a csőrével jól pofán vágta és tovaszállt…
A Veréb erre a földre zuhant, a porban hempergő társai közé; oda, ahonnan jött. Megtudta, ki a verebek jó istene! És ekkor döbbent rá, ki is ő valójában, és megértette, bár kicsit félre is értette Megváltónk szavait: „még minden pár garast érő kis verebet is számon tart az Úr, én hogy ne lennék számon tartva?!”
Budakalász, 2020. március 3.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...
