Rózsa Iván: Korona vírus idején…
Van pénz, amivel embernek és magyarnak is hitvány alakokat le lehet fizetni! Közel állok ahhoz, hogy kidobom az összes, mind az öt, Petrás János vezette Kárpátia CD-met! Valahogy így vagyok a Beatrice fémjelezte Nagy Feróval is. Igaz magyarként, igaz magyarnak gondoltam őket annak idején, valamikor a kedvenceim közé is tartoztak, de mostanában olyan demagóg szöveget löknek le, hogy szinte fáj… Ma már szinte bánom, hogy lemezeik megvásárlásával egykoron én is üzletet csináltam nekik! Remélem, hallgathatok még jó magyar zenét!
Ha kemény nacionalista szlovák, román, szerb vagy ukrán lennék; a térdemet fognám a röhögéstől: nem kell tenni semmit, nem kell hadsereggel bevonulni, a felülről összeugrasztott magyarok maguktól is kinyírják egymást…
És a „király” arcáról vagy pofájáról továbbra sem szűnik a farkas-vigyor… Vészhelyzetben is rafinált, teljhatalmat akar, mert beteg, csapdahelyzet elé állítja a balek ellenzéket, mely csak a kisebb rosszat választhatja, és a főnök, a capo továbbra is hazudozik, nem kér bocsánatot, és másra hárítja a felelősséget az egészségügy tönkretételéért. Az önkormányzatok kötelessége az idősek ellátása! – mondja például a kormánypropaganda. Akkor minek van a kormány, és fője?! Hogy pózoljon antikommunista bolsevikként kínai elvtársai mellett; azért, hogy maszk és kesztyű nélkül összetapogassa a szállítmányukat?! Hogy higgyünk neki?! Milyen példát mutat?! Min dolgozik most a köztársasági elnök?
Itt tartunk korona vírus idején… Pedig össze kéne fognunk, ahogy más országokban teszik! Az emberek jó része betartja a saját érdekében az egészségügyi előírásokat, szabályokat, – ha van ilyen központi utasítás egyáltalán, hisz olykor össze-vissza beszélnek a felelős beosztású tisztviselők, például a maszk viselése esetében – és fegyelmezettek, s általában megtartják a humorérzéküket. De a felszín alatt óriási ellentétek feszülnek: teljesen kettészakadt az ország.
Vannak bálványimádó „hívők”, akik közül sokan egykor talán tisztességesek voltak, de jó néhányan már menthetetlenek, mert hisznek a vezírnek, aki ha azt mondja a kávéra, hogy narancsszínű, elhiszik, pedig fekete… A másik térfélen pedig vannak a diktátorjelöltet gyűlölő hívők és ateisták, meg szakrális pogányok. A két tábor között nincs átjárás, nincs meggyőzés, nincsenek érvek, csak ledaráló erő… A magam „véleményéhez” ragaszkodás, a másik minden áron le- és nem meggyőzése. (Tisztelet a kivételnek!) És jelenleg körülbelül majd fele-fele az arány a két oldalt tekintvén, az összlakosságot nézvén.
Remélem, a vírus idején vagy elmúltával, nem az lesz az egész vége, hogy fizikailag is egymásnak esünk; mi bolond, megvezetett magyarok, hiszen kiirtanánk egymást, magunkat… Ölt már úgyis eleget a vírus… Kérdés: kit, hogyan talál meg? Kik döntik el, ki fertőzött, ki nem?! Szakemberek vagy politikusok? Ki tudja megfejteni a járvány titkait? Hol ebben a logika?! Vagy inkább káosz és pánik…
Állítólag nem szereti a vírus a meleget, de például Kaliforniában is tenyészik… Állítólag szereti a hideget, de – állítólag – Szibériában nincsen. Állítólag idős és amúgy is krónikus betegek az áldozatok, de most már vannak fiatalok is. „Felelős” politikusok mondják több országban, hogy a lakosság fele, kétharmada átesik így vagy úgy a víruson, de a milliárdnyi lakosságú Kínában pár hónap alatt lecsengett állítólag a járvány, lokalizálni tudták Vuhan környékére, ahonnan indult. Állítólag kevesebb Kínában a halottak száma, mint Olaszországban, ahol továbbra is szedi a vírus az áldozatait. Itáliában, ahol a világ műkincseinek kétharmada található, a reneszánsz bölcsőjében… Most a Halál az úr… De lesz még újjászületés!
Budakalász, 2020. március 26., a Bartók Rádió zenéit hallgatván…
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...
