Valamikor
Valamikor hegyek között ébredt fel a lelkem,
tovatűnt gyermekkort ez idéz fel bennem.
Bércek és völgyek, erdő borította világ,
szülőföldön apa nélkül nőttem fel, mint virág.
Az erdőtől elhódított kevéske földön,
keskeny völgyekben, parcellákban őrzöm
Letűnt életem, múlt ifjúságom,
férfivá érett kérges kezű álmom.
Görbehátú hegyen, szétszórva aranyát,
rengeteg munkával a boldogság vert tanyát.
Sok év telt el, s mint szárnyaszegett madár,
Vergődik most lelkem, míg elragad a halál.
Robot enyhítse életem fájdalmát,
magányos óráim rút harmóniáját.
Hűséges cimborául szegődjön az álom,
fizessek meg érte, ha már idecitálom.
Úgy mond szomorú, kínlódás az élet,
mégis sóvárog utána a lélek.

Author: Bolgárfalvi Z Károly
Bolgárfalvi Z Károly az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1954. szeptember 24-én, értelmiségi családban. Apám a Budapesti Műszaki Egyetemen, anyám az ELTE bölcsészkarán végzett. Jómagam a Zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szereztem diplomát szociálpedagógia szakon. A versek iránti szeretetem a gyermek koromból eredeztethető. Soha senkit nem hallottam úgy verset szavalni, mint anyámat, amikor József Attila kései siratóját szavalta nekem, oly átéléssel, oly megrendítően, potyogó könnyekkel szemében, hogy a végére mindketten sírtunk. Belehasított lelkembe egy gyönyörű fájdalom, amit ma sem tudok feledni, de megismételni sem. Talán innen ered a vágy, hogy megírjam azt a tökéletes verset, ami majd egyszer valaki mást hasonló élményhez juttat. Hitem szerint nehéz tudomásul venni, hogy az értékét vesztett világban egyre kevesebben olvasnak verseket és egyre kevesebben vásárolják a kortárs költők műveit. A költő feladata így nem más, mint, hogy a csend mögé hatoljon és áttörje az agyonhallgatás falát. Megjelent művek megvásárolhatók a képre kattintva. Bolgárfalvi Z Károly KÉK A NYÁRI ÉGBOLT http://publioboox.com/hu-HU/kek-a-nyari-egbolt Bolgárfalvi Z Károly Engedd vágyam szárnyra kelni http://publioboox.com/hu/-HU/engedd-vagyam-szarnyra-kelni Bolgárfalvi Z Károly Játékország furcsa népe http://publioboox.com/hu-HU/jatek-orszag-furcsa-nepe Bolgarfalvi Z Károly A kis hableány http://publioboox/hu-HU/a-kis-hableany Bolgárfalvi Z Károly Szerelmi álmok kísérnek utamon http://publioboox/hu-HU/szerelmi-almok-kisernek-utamon Bolgárfalvi Z Károly Elmaradt a szép ősz http://publioboox.com/hu-HU/elmaradt-a-szep-osz Bolgárfalvi Z Károly A felhőket elfújta a...