Vali néni

Elmesélek egy történetet, amikor egy 24 órás megfigyelő kamera végérvényesen a szívembe zárta magát. Utóbb már tudom, hogy ehhez semmi más nem kellett, csak annyi, hogy végre ne csak ő lessen, hanem én is vegyem őt észre. De nem csak holmi felületes pillantással. Hanem legalább olyan kitüntetett figyelemben részesítsem, mint amiben rendszerint ő engem 0-24-ben.
Mindig a folyosón volt, biztos pontként az életemben. És saját asztala is volt, miután azon az én térfelemet is beterítette a város napilapjaival, a szemüvegével, a piperéivel és a cigarettásdobozaival.
Amikor a fővárosból kisvárosba költöztem, hamar ráeszméltem, hogy van a kisvárosnak egy elhagyhatatlan „kelléke”: A néni. Aki a szomszédban él, aki mindig kérdez, aki mindenhová benéz, aki kilószámra tukmál a sárgabarackjaival.
Elhallgatnám a teljes igazságot, ha nem említeném meg, hogy kezdetben listát is készítettem róla. Ami valahogy ehhez hasonlóan festett.
Vali néni előnye: Betörők ellen nagyobb biztonságot nyújt, mint egy házőrző eb.
Vali néni hátránya: Rám, aki a fővárosból, egy egymástól elidegenedett közegből származom, frusztráló hatással bír, hogy valaki minden lépésemnek tanúja. Szinte a magánéletem része úgy, hogy nem én választottam!
De Vali néni lábai fájtak. Ezért soha nem ment tovább a folyosón. Ült a bejárati ajtóm előtt a kis asztalánál. És mint már említettem, mindig kérdezett.
– Nekem mit hoztatok a vásárból? – érdeklődött ezúttal erről, miután megcsodálta újonnan szerzett táskámat. Persze maga is elmosolyogta a kérdést, mert tudta előre a választ. Hogy semmit. Egy ilyen kérdéstől az ember mégis zavarba jön.
– Egy szál mentolos cigit tudok adni, ha szeretnéd!
A barátnőm elpoénkodta a választ, miközben én a bejárati ajtót igyekeztem felszakítani a kulccsal. Vali néni eközben komótosan felállt, megpaskolta maga után a széket és készült átülni a vele szemben lévő első ülőalkalmatosságra.
– Gyere, ülj le ide! – mondta. A bejárati ajtó meg közben megmakacsolta magát.
– Mennünk kell igazából… De a cigit szívesen! – hallottam a választ.
– Hová sietsz annyira? Lesz majd idő, amikor lassítanál, hidd el!
– Holnap reggel indulunk Horvátországba.
– Uhh, de jó lesz valakiknek! Hoznátok nekem tengervizet? A sós víz jót tesz a visszereimnek!
Az ajtó kinyílt. Hátranéztem, hogy tekintetemmel jelezzem a barátnőmnek, hogy szabad az út, de Vali néni addigra már felhúzta kis otthonkáját egészen a combjáig.

– A sós víz csodát művel ezekkel! Majd ti is látni fogjátok!
–  Jó, ez megvalósítható! – mosolyogtam hátra. – Mekkorát kérsz? Féllitereset?
Vali néni, mint aki megmerevedett, markolta otthonkájának szélét a combját behálózó rengeteg felett. Aztán nagy önfegyelemmel mondta.
– Másfél.
– Kérsz bele valamit? A vízbe! Kavicsot, kagylót? Medúzát? – a barátnőmmel felváltva próbáltuk nevetéssel lejjebb engedtetni Vali néni otthonkáját visszereiről. De Vali néni híres volt arról, hogy úgy üti le a labdát, hogy a saját vicceit nem neveti el.
– Ide figyeljetek! – mondta és hatásszünetet tartott. Egyikőnk sem tudta, mi következik. – Én semmilyen rovart nem kérek bele!
De ezután mégis óriásit kacagtunk mind a hárman. És az otthonka ettől valóban visszahajlott eredeti pozíciójába.
–     Ha lesz esetleg üres és felesleges üvegetek… – ismételte Vali néni, én pedig bólintottam.
–    De csak vicceltem ám! – tette hozzá gyorsan. – Ne bajlódjatok ezzel!
Újra nevettünk ketten. Vali néni ezúttal nem. Csak amikor felkért minket arra, hogy ne nevessük ki, akkor nevetett maga is egy jóízűt.
– Veled nevetünk, nem rajtad! – válaszoltam és bezártam magunk mögött az ajtót. Tudtam, hogy ezt az ajtót illetéktelenek ki nem nyitják a következő héten, mert Vali néni őrzi azt.
Aki volt már Horvátországban, tudja, hogy a tengerparton mindenhol fenyőfák lelhetők fel. Ettől olyan az ország, a maga vörös talajával, mintha találkozna a nyár és a karácsony. És még a tenger sziklás öbleiben feltűnő szemölcsös medúzák sem tudják innen ezt a jellegzetességet elijeszteni. Ilyen „rovarok” között merítettünk vizet Vali néninek.
És vettünk még neki két Istarsko Pivo-t. Annak dobozán rajta van Porec grafijáka, amely település az Isztria-félsziget nyugati része.
–  Ez is az enyém? – tolta el maga elől a két sört a biztosan téves csomag zavarával. Könyökével levert valamit a 24 órás megfigyelő rendszer asztaláról. Elpirulva nyúlt utána.
– Nem véletlenül van ott! – mosolyogtam. – Köszönjük, hogy vigyáztál a házra, amíg nem voltunk itthon!
– Jó barnák lettetek! Hamarosan diót törhetünk majd együtt és vihettek belőle a családnak!
– Nagyon szívesen! – válaszoltam a néninek, aki mindig kint volt a folyosón, mindig mindent kémlelt, és örökösen szeretgetni szeretett volna. Szeretgetni az állandó figyelmével.

Harangi Emese
Author: Harangi Emese

Harangi Emese az Irodalmi Rádió szerzője. Saját weboldal: www.nememind1.hu Irodalmian spirituális online interaktív folyóirat. Hús-vér emberek. Igaz történetek. Közösségi háló. A születési nevem Harangi Emese. Fogolyán Szellő az egyik kedves novellám (Halálosan Szerelmesék) főszereplője, aki első színrelépésén és legelső fellépése közben meg is hal. Mindezt pedig teszi azért, hogy halhatatlanná váljon. Fogolyán Szellő valaki, aki szeretnék lenni, ahogyan szeretnék élni, aki olykor vagyok, amikor csakis legbelülre figyelek. Fogolyán Szellő valaki, aki érzi, hogy mindenki egy, hogy elválaszthatatanok vagyunk, hogy együtt létezünk. Mindannyian, minden egymással létesített interakcióban, szellők vagyunk egy fogoly életében. Szellő, mert: Ha belegondolunk, az élet legnagyobb misztériumai ihletik nem csak a művészeket, de a sokkal hétköznapibb hősöket is. Minden embert visznek előre. Megélésük, megbeszélésük, megfejtésre való törekvésük, mozgatnak bennünket. Ők a lendület. Hány dalt, verset, regényt, festményt, fotót stb. köszönhetünk annak, hogy mérhetetlen milliárdnyi megközelítésből próbáltunk mi, emberek, olyan megmagyarázhatatlan jelenségeket megfogalmazni, mint a szerelem, a szeretet, a halál, a születés, a hit? A talány, a sejtelem és az, hogy mindenkinek megvannak a saját történetei ezekről, a létezés motorja. Megpróbáljuk megfogalmazni, mindenki a maga módján (idetartozik a szomszédasszonnyal való pletyizés is), melyek során új találkozásokra kerül sor, amik új érzelmeket szülnek, és minden kezdődik elölről. Szeretünk, gyűlölünk, félünk, végül gyászolunk...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aki Mikulás akart lenni

Klári és férje, József december hatodikán ünneplik a házassági évfordulójukat. Amikor az emberek megtudják, mindig kíváncsiak, miért ezt a napot választották, Klári pedig minden alkalommal

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Hóesés

Cikáznak a hópelyhek.  Széltáncot járnak.  Hozzásimulva a földhöz,  Szép álmot kívánnak.    Szállingóznak a pelyhek,  Életre keltve a tájat.  Megérintik a lelket.  Beszövik a fákat. 

Teljes bejegyzés »

Advent…

Szent András nap után Adventre készülünk. Örökzöld fenyőből koszorút készítünk.   Feldíszítjük szépen gyönyörű ékesre. Gyertyákat rakunk rá rózsaszínt és lilát.   A négy vasárnapon

Teljes bejegyzés »
Versek
Szilágyi Tünde

Tavasz

Soha ilyen friss nem volt még a reggel!  Harrmatcsöppek csillognak az ébredező kertben.  Napsugarak hatolnak sejtelmesen tova-  Boldogság csörgedezik, madarak dalolnak.    Valami vibrál a levegőben

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Novemberi haikuk

Rózsa Iván: Novemberi haikuk (Nyolc haikum) Minden hülye tud Lózungot pufogtatni, S így hülyíteni… Mindenkire vár A nem ismert tartomány: Nincsen visszaút… Nemcsak Black Friday:

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Állatkert-világ

Rózsa Iván: Állatkert-világ Normális? Az irrealitás megvalósulása a fantáziában is realitás: valósággá vált valaki agyában. „Égtájak között” Marx tanainak épkézláb részeiből jobban tanultak Nyugaton, ahol

Teljes bejegyzés »