Vali néni

Elmesélek egy történetet, amikor egy 24 órás megfigyelő kamera végérvényesen a szívembe zárta magát. Utóbb már tudom, hogy ehhez semmi más nem kellett, csak annyi, hogy végre ne csak ő lessen, hanem én is vegyem őt észre. De nem csak holmi felületes pillantással. Hanem legalább olyan kitüntetett figyelemben részesítsem, mint amiben rendszerint ő engem 0-24-ben.
Mindig a folyosón volt, biztos pontként az életemben. És saját asztala is volt, miután azon az én térfelemet is beterítette a város napilapjaival, a szemüvegével, a piperéivel és a cigarettásdobozaival.
Amikor a fővárosból kisvárosba költöztem, hamar ráeszméltem, hogy van a kisvárosnak egy elhagyhatatlan „kelléke”: A néni. Aki a szomszédban él, aki mindig kérdez, aki mindenhová benéz, aki kilószámra tukmál a sárgabarackjaival.
Elhallgatnám a teljes igazságot, ha nem említeném meg, hogy kezdetben listát is készítettem róla. Ami valahogy ehhez hasonlóan festett.
Vali néni előnye: Betörők ellen nagyobb biztonságot nyújt, mint egy házőrző eb.
Vali néni hátránya: Rám, aki a fővárosból, egy egymástól elidegenedett közegből származom, frusztráló hatással bír, hogy valaki minden lépésemnek tanúja. Szinte a magánéletem része úgy, hogy nem én választottam!
De Vali néni lábai fájtak. Ezért soha nem ment tovább a folyosón. Ült a bejárati ajtóm előtt a kis asztalánál. És mint már említettem, mindig kérdezett.
– Nekem mit hoztatok a vásárból? – érdeklődött ezúttal erről, miután megcsodálta újonnan szerzett táskámat. Persze maga is elmosolyogta a kérdést, mert tudta előre a választ. Hogy semmit. Egy ilyen kérdéstől az ember mégis zavarba jön.
– Egy szál mentolos cigit tudok adni, ha szeretnéd!
A barátnőm elpoénkodta a választ, miközben én a bejárati ajtót igyekeztem felszakítani a kulccsal. Vali néni eközben komótosan felállt, megpaskolta maga után a széket és készült átülni a vele szemben lévő első ülőalkalmatosságra.
– Gyere, ülj le ide! – mondta. A bejárati ajtó meg közben megmakacsolta magát.
– Mennünk kell igazából… De a cigit szívesen! – hallottam a választ.
– Hová sietsz annyira? Lesz majd idő, amikor lassítanál, hidd el!
– Holnap reggel indulunk Horvátországba.
– Uhh, de jó lesz valakiknek! Hoznátok nekem tengervizet? A sós víz jót tesz a visszereimnek!
Az ajtó kinyílt. Hátranéztem, hogy tekintetemmel jelezzem a barátnőmnek, hogy szabad az út, de Vali néni addigra már felhúzta kis otthonkáját egészen a combjáig.

– A sós víz csodát művel ezekkel! Majd ti is látni fogjátok!
–  Jó, ez megvalósítható! – mosolyogtam hátra. – Mekkorát kérsz? Féllitereset?
Vali néni, mint aki megmerevedett, markolta otthonkájának szélét a combját behálózó rengeteg felett. Aztán nagy önfegyelemmel mondta.
– Másfél.
– Kérsz bele valamit? A vízbe! Kavicsot, kagylót? Medúzát? – a barátnőmmel felváltva próbáltuk nevetéssel lejjebb engedtetni Vali néni otthonkáját visszereiről. De Vali néni híres volt arról, hogy úgy üti le a labdát, hogy a saját vicceit nem neveti el.
– Ide figyeljetek! – mondta és hatásszünetet tartott. Egyikőnk sem tudta, mi következik. – Én semmilyen rovart nem kérek bele!
De ezután mégis óriásit kacagtunk mind a hárman. És az otthonka ettől valóban visszahajlott eredeti pozíciójába.
–     Ha lesz esetleg üres és felesleges üvegetek… – ismételte Vali néni, én pedig bólintottam.
–    De csak vicceltem ám! – tette hozzá gyorsan. – Ne bajlódjatok ezzel!
Újra nevettünk ketten. Vali néni ezúttal nem. Csak amikor felkért minket arra, hogy ne nevessük ki, akkor nevetett maga is egy jóízűt.
– Veled nevetünk, nem rajtad! – válaszoltam és bezártam magunk mögött az ajtót. Tudtam, hogy ezt az ajtót illetéktelenek ki nem nyitják a következő héten, mert Vali néni őrzi azt.
Aki volt már Horvátországban, tudja, hogy a tengerparton mindenhol fenyőfák lelhetők fel. Ettől olyan az ország, a maga vörös talajával, mintha találkozna a nyár és a karácsony. És még a tenger sziklás öbleiben feltűnő szemölcsös medúzák sem tudják innen ezt a jellegzetességet elijeszteni. Ilyen „rovarok” között merítettünk vizet Vali néninek.
És vettünk még neki két Istarsko Pivo-t. Annak dobozán rajta van Porec grafijáka, amely település az Isztria-félsziget nyugati része.
–  Ez is az enyém? – tolta el maga elől a két sört a biztosan téves csomag zavarával. Könyökével levert valamit a 24 órás megfigyelő rendszer asztaláról. Elpirulva nyúlt utána.
– Nem véletlenül van ott! – mosolyogtam. – Köszönjük, hogy vigyáztál a házra, amíg nem voltunk itthon!
– Jó barnák lettetek! Hamarosan diót törhetünk majd együtt és vihettek belőle a családnak!
– Nagyon szívesen! – válaszoltam a néninek, aki mindig kint volt a folyosón, mindig mindent kémlelt, és örökösen szeretgetni szeretett volna. Szeretgetni az állandó figyelmével.

Harangi Emese
Author: Harangi Emese

Harangi Emese az Irodalmi Rádió szerzője. Saját weboldal: www.nememind1.hu Irodalmian spirituális online interaktív folyóirat. Hús-vér emberek. Igaz történetek. Közösségi háló. A születési nevem Harangi Emese. Fogolyán Szellő az egyik kedves novellám (Halálosan Szerelmesék) főszereplője, aki első színrelépésén és legelső fellépése közben meg is hal. Mindezt pedig teszi azért, hogy halhatatlanná váljon. Fogolyán Szellő valaki, aki szeretnék lenni, ahogyan szeretnék élni, aki olykor vagyok, amikor csakis legbelülre figyelek. Fogolyán Szellő valaki, aki érzi, hogy mindenki egy, hogy elválaszthatatanok vagyunk, hogy együtt létezünk. Mindannyian, minden egymással létesített interakcióban, szellők vagyunk egy fogoly életében. Szellő, mert: Ha belegondolunk, az élet legnagyobb misztériumai ihletik nem csak a művészeket, de a sokkal hétköznapibb hősöket is. Minden embert visznek előre. Megélésük, megbeszélésük, megfejtésre való törekvésük, mozgatnak bennünket. Ők a lendület. Hány dalt, verset, regényt, festményt, fotót stb. köszönhetünk annak, hogy mérhetetlen milliárdnyi megközelítésből próbáltunk mi, emberek, olyan megmagyarázhatatlan jelenségeket megfogalmazni, mint a szerelem, a szeretet, a halál, a születés, a hit? A talány, a sejtelem és az, hogy mindenkinek megvannak a saját történetei ezekről, a létezés motorja. Megpróbáljuk megfogalmazni, mindenki a maga módján (idetartozik a szomszédasszonnyal való pletyizés is), melyek során új találkozásokra kerül sor, amik új érzelmeket szülnek, és minden kezdődik elölről. Szeretünk, gyűlölünk, félünk, végül gyászolunk...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Genezáreti tó / Biblia Lukács 8:22-25

A Genezáreti tó Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, Gyomán születtem 1976-ban. Versek írásával 15 éves korom óta foglalkozom, mely számomra nemcsak önkifejeződés, hanem varázslat

Teljes bejegyzés »

A Genezáreti tó

A Genezáreti tó Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, Gyomán születtem 1976-ban. Versek írásával 15 éves korom óta foglalkozom, mely számomra nemcsak önkifejeződés, hanem varázslat

Teljes bejegyzés »

VÉGSŐ BÚCSÚ

VÉGSŐ BÚCSÚ Tudjuk a költőnek az Ősz a gyengéje, Bár erősen didereg a kései szántás, A diószagú Ősz is bólogat feléje, A Nyárias időért most

Teljes bejegyzés »

Blamázs

     Blamázs Bécs főpályaudvarán a Münchenből érkező menetrend szerinti járatra meglepően sokan vártak. Sietve érkezett egy rövid bundás napszemüveges hölgy is. Barátnőjétől éppen elköszönt

Teljes bejegyzés »

Katica bogarak

Mostanában gyakrabban jövünk Bólyba. A család itt lakik. Aki meg nem, az hazavágyik ide, a békességbe. A templom tiszta és tán túl halk is. A

Teljes bejegyzés »

Tavaszváró

Karácsonyi csendben –szentek Vállamra szállnak, megpihennek. Füstös vonatfütty szétterül, Dér-párnán tücsök hegedül. Egy cinke ejti el a magot, Duzzogva köszönti A virradatot. Azután rám néz,

Teljes bejegyzés »