Remény haikuk (11.)

 

  Teljesség

Gyökérfonatok,

ágkoronán igazgyöngy:

kezdet és a vég

Németh Zsolt László
Author: Németh Zsolt László

Németh Zsolt László az Irodalmi Rádió szerzője. „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”Valahogy ez a nagyszerű gondolat mindig elkísér, akár alkotás közben is. Aki leírta zseniális ember volt, etalon, a mindenséggel mérhető. Sokszor gondolok azokra a nagyszerű művészekre akik gyermekkoromtól fogva hatással voltak rám, lehet akár zenész, képzőművész, színész.. Már nagyon fiatalon ilyen emberek közt mozgolódtam, édesapám hivatása okán. Egy nagy szimfonikus zenekar fontos embere volt, én pedig sokat „tébláboltam” mellette. Mostanság is gyakran beszélgetünk ezekről az emlékekről, nem kihagyva a humoros epizódokat.A szociális szférában dolgozom, mely néha embert próbáló feladat, ám szeretem a kihívásokat. Hívő emberként próbálok a mindennapokban élni, ami nagyszerű dolog a nehézségek ellenére is! Antológiákban, irodalmi folyóiratokban, pályázatokon publikáltam, több a Nyugat-magyarországi Egyetem által meghirdetett pályázat és egy nemzetközi 56'-os pályázat nyertesei közt szerepelhettem, előbbiekben első, utóbbiban második helyezettként.. A SZÓ-KINCS antológia is megtisztelt bizalmával 2017-ben, az Aquincumi költőversenyen szintén 2017-ben döntőbe jutott egy hexameterem. 2018-ban a SZÓ-KINCS szerzők antológiájába hívott meg az Aposztróf Kiadó, s nagy öröm volt számomra, hogy az Irodalmi Rádió is befogadott nagyszerű alkotói csapatába. Jó tudni, hogy mennyi tehetség jár-kel köztünk! Tagja vagyok a Héttorony Irodalmi Magazin szerzői gárdájának is hosszú évek óta, a Holnap Magazin írott változatában...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jelentkezés rendezvényre

Author: Zsoldos Árpád és Adrienn Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Naplemente

Rózsa Iván: Naplemente (Három haiku) Vöröslő Naptól Megszentül víz és ég is: Szelíd üzenet. Életet hozó, Vörösben pompázó Nap: Pihenj le, urunk! Vörösben izzik Lét

Teljes bejegyzés »

“NÉHA ELGONDOLKODOM”

„NÉHA ELGONDOLKODOM” (Szőllős Judit gondolata ihlette versem.) „Néha elgondolkodom”, Nagyon szokott fájni, Emberek lelkéről lábnyomom, Visszafog-e találni? „Néha elgondolkodom”, Tisztára dörzsölve ablakom, Van-e még kinek

Teljes bejegyzés »

Tedd a kezed kilincsemre!

Tedd a kezed kilincsemre!   Tedd a kezed kilincsemre! Ne csak egyre, az összesre! Járd a házam körbe-körbe, Lábad nyomát hadd őrizze!   Tedd a

Teljes bejegyzés »